járműsport

Görbe Soma a HUMDA pilótájaként folytatja a versenyzést

2022.04.26.

A 16 éves gyorsaságimotor-versenyző, Görbe Soma a HUMDA pilótájaként folytatja pályafutását a FIM Moto3 Junior világbajnokság és a Red Bull MotoGP Rookies Cup mezőnyében. Sebestyén Peti a tavalyi csonka szezon után már teljes szezont versenyezhet végig a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. együttműködésében. Az Ügynökség emellett folytatja közkedvelt és nagy sikerű Moto Safety motoros közlekedésbiztonsági rendezvénysorozatát, méghozzá kétszer annyi helyszínen, mint tavaly.

Görbe Soma korosztályában messze kiemelkedik a hazai motorversenyzői mezőnyből, szakértők szerint komoly esélye van arra, hogy eljusson a MotoGP-sorozat mezőnyébe és a hazai közönség előtt is megmutathassa majd tudását a Hajdúnánáson felépülő motorversenypályán, ahova legalább 10 évre érkezik a MotoGP és a Superbike mezőnye. Görbe Soma az elmúlt években saját erejéből olyan nívós nemzetközi bajnokságokban versenyzett, mint az European Talent Cup (ETC), vagy a Northern Talent Cup (NTC), utóbbit meg is nyerte. Az NTC bajnoki címmel együtt jogot szerzett magának, hogy a Red Bull MotoGP Rookies Cup bajnokságba versenyezhessen, melyben második szezonját tölti. Ebből a bajnokságból már számos Moto3-as élversenyző került ki.

Fotó: HUMDA

– A MotoGP-sorozat felé vezető úton a verseny évről évre egyre erősebb, így Görbe Soma fejlődéséhez nagyban hozzájárul a HUMDA által biztosított támogatás. Így még egy bajnokságban tud indulni ebben a szezonban. A szakmai stáb döntése alapján a FIM Moto3 Junior világbajnokságára esett a választás. Karrierje szempontjából ideális helyzetben van Görbe Soma ahhoz, hogy néhány év múlva a Moto3 világbajnokságon képviselhesse majd hazánkat, így a jövőben megépülő új magyar versenypályán hazai közönség előtt is megmérettetheti magát. Görbe Soma jelenleg az egyik legrátermettebb fiatal versenyző az országban, ezt a HUMDA tehetségkutató programjában nyújtott teljesítménye is alátámasztja – emelte ki Weingartner Balázs, a HUMDA Zrt. elnök-vezérigazgatója.

– Büszke vagyok rá, hogy felfigyelt a teljesítményemre a HUMDA, komoly előrelépés, hogy a FIM Moto3 Junior vb-n képviselhetem hazámat. Bízom benne, hogy komoly tapasztalatokat szerezhetek és egyre közelebb kerülhetek a Moto3-sorozathoz, amelyben majd 18 éves koromban, két év múlva nyílhat lehetőségem az indulásra. Természetesen az a célom, hogy minél többször dobogós helyezést érjek el –mondta Görbe Soma.

A HUMDA nagyon jó tapasztalatokat szerzett Sebestyén Peti 2021-es versenyeiből, a tehetséggondozó program pilot-programjában. A versenyző derekasan helyt állt a tavalyi csonka szezonjában a Supersport-világbajnokságon, és bíztató eredményeket ért el.

– A sorozatban 2022-ben életbe lépett műszaki szabálymódosítások sok változást hoztak, amelyekre fel kell készülni. Bízom benne, hogy jól tudok alkalmazkodni az új körülményekhez és idén még sikeresebb szezont zárhatunk majd. Az első két versenyhétvége alapján kijelenthető, hogy a csapattal jó úton haladunk, az egy körös tempóval oda tudok érni stabilan a TOP10-be, a versenytempóban kell előrelépni, de ennek fontos feltétele, hogy a vállamban lévő sérülés is minél hamarabb rendbe jöjjön. Úgy gondolom a májusi portugál fordulón már minden össze fog állni egy jó eredményhez – fűzte hozzá Sebestyén Peti.

– A HUMDA által életre hívott világszínvonalú tehetségkutató- és utánpótlásnevelési rendszerrel még sok teendőnk van, de az már világosan látszik, hogy Görbe Soma és Sebestyén Peti kiemelkedik a mezőnyből és érdemes velük tervezni a következő években. A részletes kiértékeléseket követően hasonló együttműködések várhatók a programban. Megfelelő szakmai háttérmunkával olyan eredményeket érhetünk el, amelyre méltán lehetnek majd büszkék a magyar szurkolók – emelte ki Talmácsi Gábor, a MotoGP-sorozat 2007-es világbajnoka, a HUMDA Zrt. igazgatósági tagja.

A HUMDA a versenysport mellett számos motoros aktivistásban vesz részt. Tavaly például nagy hangsúlyt helyezett az Ügynökség a közlekedésbiztonsági kampányaiban is a motoros társadalomra. Bajna és Héreg között is a HUMDA közreműködésével kerültek ki motorosbarát szalagkorlátokot. A HUMDA Moto Safety motoros közlekedésbiztonsági rendezvénysorozata idén hat állomásra látogat el összesen. Pécsett és a Hungaroringen már lezajlott a képzés, amelyeken összesen csaknem ötszázan gyakorolták a szlalomozást, a vészfékezést, valamint az akadályok és vészhelyzetek elkerülését. A sűrű forgalomban történő előrehaladással, a kanyarívekkel és a kanyarkombinációkkal is foglalkoztak a motorosok. A következő hónapokban Szegedre, Zsámbékra, Máriapócsra és Zalaegerszegre is ellátogat a rendezvény.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
Korlátozott példányszámban gyártott veterán Peugeot 205-ös került kalapács alá az angliai....
2024.03.29
- Több mint öt hónap és a szakszervezetekkel lefolytatott tizenöt tárgyalási forduló után egyoldalú....
2024.03.29
Az M3-as autópályán, a keleti országrész felé rendkívül erős a forgalom. Gödöllőtől Bagig 20 km-en....
2024.03.29
A megszokott programok, és a felhőtlen jókedv mellett, idén néhány különleges látványossággal is....
2024.03.29
A világ legsikeresebb üzleti limuzinjának nyolcadik nemzedéke maradéktalanul meggyőzte a nemzetközi....
2024.03.29
Több szempontból is sokat fejlődött és ezért pozitívan értékeli a Formula 4 Winter Series-ben....
2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....