forma1

Grosjean: a legjobb középcsapat akarunk lenni!

2020.02.08.

2019 kétségtelenül a HAAS Forma 1 csapat rövid történelmének legsötétebb időszaka. Egészen meglepő hibákat követtek el és az év végére sem igazán sikerült megismerniük az autójukat, aminek teljesítménye szabadedzésről szabadedzésre változott.

A Formel1.de megszólaltatta a csapat egyik pilótáját Romain Grosjean-t, aki sokak számára meglepetésként megtarthatta az ülését és a csapatnál maradt. “Nem lett volna értelme váltani. Itt már sok munkát elvégeztünk, ha nem is mindig látszott. Kevinnel (Magnussen, Grosjean csapattársa) megvoltak a magunk összetűzései a pályán, de ez szerencsénkre más csapatoknál is így volt.” – fogalmazott a francia pilóta.

Grosjean elmondása szerint sokat tanultak a tavalyi év hibáiból és a tervük röviden a következő: 2019-et elfelejteni, 2018-at felidézni. “A célunk az, hogy a legjobb csapat legyünk a középmezőnyben.” – fogalmazta meg a francia, ugyanakkor kérdéses, fel tudják-e venni a harcot az olyan nagy költségvetéssel rendelkező és 2019-ben őket jelentősen lehagyó csapatokkal, mint a Mclaren vagy a Renault.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.08
Ránézésre Formula ruhába öltöztetett pilótás drón.     ..
2026.11.08
Egyelőre nem világos, hogy a gyártás átkerül-e egy másik üzembe, vagy a Tesla teljesen kivezeti-e a....
2026.11.08
A Bpiautósok összegyűjtötte egy videóba az elmúlt hónap legmegdöbbentőbb, legveszélyesebb és....
2026.11.08
Vízen járó és egyhelyben forgó modelljeik után a BYD kirakat presztízs márkája újabb nagyszabású....
2026.11.08
Átrendeződik az európai autógyártás térképe.   ..
2026.11.08
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Hidegek az éjszakák. ..
2026.11.08
 A Volkswagen a német női labdarúgás két legbefolyásosabb személyiségét, Almuth Schultot és....
2026.11.08
Balesetet szenvedett balesetet a száguldó sofőr, a közterületi térfigyelő-kamerarendszer is....
2026.11.08
A BYD luxusmárkája, a Yangwang új sebességi világrekordot állított fel, ezzel a teljes autóipart is....
2026.11.08
Felborult egy szerb rendszámú autóbusz vasárnap reggel Horvátországban, és rajta utazó két ember....