magyar rendőrség

GTA a magyar utakon: autós üldözés, vezetőcsere, kergetőzés, meg egy kis drog

2026.09.02.

Trükközni próbált a simlis sofőr.

„Közúti igazoltatás céljából próbált megállítani kollégánk egy fehér furgont 2026. augusztus utolsó napján röviddel negyed egy után Pörbölyön. Az Alsónyék irányába közlekedő autós előbb lassított és jobbra indexelt, majd hirtelen balra rántotta a kormányt és nagy sebességgel továbbhajtott. A körzeti megbízott utána indult, megkülönböztető jelzést használva próbálta megállásra bírni a férfit. A teherautó végig nagy sebességgel haladt, a sofőr irányjelzőt elvétve használt és több veszélyes előzést és egyéb közlekedési kihágást is elkövetett, szerencse, hogy nem történt baleset.” – írta a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Közben a rádión kért segítség is megérkezett, körzeti megbízottak, közrendvédelmi és közlekedési járőrök Szekszárdról és Bátaszékről, több ponton próbálták a száguldó furgont megállítani, és drónt is bevetettek a szökevény felkutatására. Mint kiderült, Decsre érve egy földes úton parkolt le, a motort le sem állítva futott be a napraforgótáblába. Az összehangolt akció keretében az autó közelében egy pécsi nőt fogtak el kollégáink, aki állította, hogy ő vezetett, de nincs jogosítványa, ezért nem állt meg. A nőnél a szonda pozitív értéket jelzett, így előállították mintavételre, később a drogtesztje is pozitív lett.

Közben állampolgári bejelentés érkezett, hogy Őcsényben felfigyeltek egy gyanúsan viselkedő alakra, aki a személyleírás alapján lehet a furgon vezetője. A helyszínre érkező egyenruhások igazoltatták a férfit, elszámoltatása során elismerte, hogy valóban ő vezette a „dobozost” úgy, hogy korábban már eltiltották engedély nélküli vezetés miatt. A csomagja átvizsgáláskor előkerült egy öngyújtó és egy átlátszó tégelyben fehér, kristályos anyag, amiről megállapították, hogy kábítószer. A 36 éves pécsi férfi azt is elmondta, fogyasztott a drogból vezetés előtt.

A renitens sofőrt előállították a Szekszárdi Rendőrkapitányságra és gyanúsítottként hallgatták ki. Egyelőre kábítószer birtoklás vétsége és vezetés az eltiltás hatálya alatt vétsége miatt kell felelnie.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

RSS kategória (Hírstart tematika): 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.12
A baleset - megelőzésről nem lehet elégszer beszélni, mert mindig lehet aktualitása. Most egy....
2026.09.12
Hétvégén olyan maranellói autóknak kerülhetnünk a közelébe a Hungaroringen, amiket halandó ember....
2026.09.12
Az amerikai hatóságok 11 ember halálával hozzák összefüggésbe a repeszgránátként viselkedő, kínai....
2026.09.12
A magyar autósok kétharmada szinte a motorral együtt indít el valamilyen navigációs appot, igaz, az....
2026.09.12
A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Spanyol Nagydíj....
2026.09.12
A rendkívül limitált, 30 példányban készülő, V8-as biturbó motorral hajtott AMG 646....
2026.09.12
Meglőtt egy rendőrt, majd annak szolgálati autójával menekült el egy 21 éves férfi péntek reggel....
2026.09.12
A már nyugdíjazott bajor roadstert alakították át közel 300 km/órás csúcssebességre képes....
2026.09.12
Több száz kiemelt partner, a hazai autós média színe-java és a Toyota & Lexus márkák legnagyobb....
2026.09.12
Oliver Solberg megfontolt és kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott a rendkívül változékony....