Lexus

Gumiégetés profi módon az új Lexus IS-sel

2021.02.18.

A driftvilág egyik meghatározó alakja, Ken Gushi videóban bizonyította, hogy egy teljesen szériaállapotú IS 350 F Sporttal is vérbeli sportautókhoz hasonlóan lehet keresztben autózni.

A Lexus kínálatában a legközvetlenebb vezetési élményt mindig is a legkisebb hátsókerék-meghajtású modell, az IS adta. Az 1999-ben bemutatott első nemzedék nemcsak kronográf stílusú óráiról és stílusteremtő, átlátszó búrás hátsó lámpájáról volt híres, hanem precíz kormányzásáról és kézi váltójáról, valamint pörgős, selymesen járó sorhatos benzinmotorjairól is. Készült belőle szívó és kompresszoros kétliteres, valamint háromliteres is, de az igazi sportváltozatra még várni kellett.

Sajnos a 2013-ban bemutatott harmadik generációs IS-ből nem készült telivér F sportváltozat, volt viszont turbós kétliteres, kétféle V6-os, valamint elsőként a típus történetében hibrid is. A 2021-es modellévre kívül-belül alaposan megújult az IS, a változások jóval mélyrehatóbbak voltak egy egyszerű kozmetikai beavatkozásnál, mivel minden karosszériaelemet lecseréltek, új infotainment rendszert vezettek be, élénkebbé tették a kormányzást, és a futóművet is átdolgozták: áthangolták a rugókat és lengéscsillapítókat, csökkentették a rugózatlan tömegeket, és megnövelték a nyomtávot, mindezt az élvezetesebb vezethetőség érdekében tették. Csak egy dolgon nem változatattak, a motorkínálaton, amelynek legpotensebb darabja az IS 350 F-Sport 3.5 literes, 311 lóerős szívó V6-osa.

Egy ilyen motorral szerelt, adaptív futóműves, önzáró differenciálműves IS-t próbálhatott ki nemrég a Formula Drift bajnokság oszlopos tagja, a futamokon Toyota Suprával versenyző Kenshiro Gushi. A 33 éves versenyző többször végzett már az első háromban a drift világbajnokságának számító Pro Championship kategóriában, de nyerte már meg a Pikes Peak hegyi verseny Exhibition kategóriáját is, legenda a drift világában. Nem csoda, hogy kivételes vezetési tudását gyakran kamatoztatja autógyártók reklámfilmjeiben.

Gushi a kaliforniai Apple Valley Speedway versenypályán, biztonságos körülmények között mutatta meg, hogy mire képes a 2021-es IS 350 F-Sport. Mint kiderült, a szériaállapotú Lexusszal is tökéletesen lehet gázzal kormányozva, erőcsúsztatással kanyarodni, mindössze annyi kell hozzá, hogy egy kis lendülettel és provokációval megtörjék a hátsó tengely amúgy jelentős tapadását. Gushi elárulta, hogy amint elindult az autó fara, már nagyon könnyen lehetett uralni az IS-t, és változtatni a driftszögeket a hosszú tengelytávnak köszönhetően. Bár normál üzemmódban is könnyen tudott farolni, a legjobban a Sport+ beállítást kedvelte, mert abban kieresztette hangját a motor és a kipufogó is. A driftvilág egyik meghatározó alakja, Ken Gushi videóban bizonyította, hogy egy teljesen szériaállapotú IS 350 F Sporttal is vérbeli sportautókhoz hasonlóan lehet keresztben autózni.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.04
Az Egyesült Királyság forgalomirányító hálózata öregszik — a jelzőlámpa-vezérlők már több mint fele....
2026.07.04
Egy kamionos rögzítette telefonjával a szokatlan jelenséget. ..
2026.07.04
5,8 százalékkal 1,484 millióra emelkedett az új személygépkocsik forgalomba helyezése az idei első....
2026.07.04
Kína egyik legnagyobb autógyártója a megfontolt utat választja az európai terjeszkedés során. ..
2026.07.03
Júliusban is folytatódik a budapesti nosztalgiaszezon: hétvégenként muzeális villamosok, autóbuszok....
2026.07.03
Az európai autógyártók évekig a nagy, drága elektromos SUV-kra koncentráltak, miközben fokozatosan....
2026.07.03
A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Ferrari hazai közönség előtt szereplő versenyzője volt a....
2026.07.03
Megduplázta japán eladásait márciusban a BYD, amely egyre nagyobb hangsúlyt fektet a külpiacokra az....
2026.07.03
Töretlen a BYD kínai autómárka szárnyalása a magyarországi újautó-piacon: az új energiákkal hajtott....
2026.07.03
Egyre nagyobb gyártótempóra kapcsol a BMW tavaly beindított, több mint kétmilliárd euró....