vizsgálat

A GVH vizsgálja a Wizz Air vállalásainak teljesítését

2025.04.01.

Utóvizsgálatot indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Wizz Air-rel szemben, mert a légitársaság egy 2019-ben lezárt versenyfelügyeleti eljárás következményeként mintegy negyedmilliárd forint összértékű kompenzációs csomagot, illetve több konkrét intézkedést vállalt, amelyek végrehajtását a GVH Versenytanácsa kötelezően előírta a cégnek. A kötelezettségvállalás teljesítésének ötéves határideje lejárt, ezért a hatóság ellenőrzi az előírtak megvalósítását - közölte a GVH az MTI-vel.

Felidézik: 2019 nyarán zárták le azt a versenyfelügyeleti eljárást, amely során a versenyhivatal számos megtévesztő gyakorlatot tárt fel a Wizz Air Hungary Zrt. (Wizz Air) Wizz Flex repülőjegy-kiegészítő szolgáltatásával kapcsolatban. A cég az eljárás során kötelezettségvállalást ajánlott fel, amit a GVH Versenytanácsa elfogadott és előírta annak teljesítését.

A Wizz Air vállalta, hogy a 2010 óta Wizz Flex szolgáltatást igénybe vevő fogyasztók összesen mintegy negyedmilliárd forint kompenzációban részesülnek. A kompenzációt a cégnek a fogyasztók Wizz fiókjában kellett jóváírnia, és a fogyasztóknak öt évig volt lehetőségük arra, hogy azt felhasználják vagy bankszámlaszámuk elküldésével kérjék annak készpénzre váltását.

Öt év elteltével a fel nem használt kreditek értékét átutalja a cég az SOS Gyermekfalu Alapítványnak. Azt is vállalta, hogy módosít a Wizz Flex szolgáltatáshoz kapcsolódó tájékoztatási gyakorlatán is, egyértelművé téve annak tartalmát, és célzott oktatási kampányt indít a légi utasok fogyasztói jogairól.

A GVH minden esetben részletesen vizsgálja a cégek által felajánlott - és a GVH által kötelezővé tett - vállalások teljesítését. Hiányos teljesítés vagy elmaradt igazolás esetén a versenytanács akár jelentős bírságot is kiszabhat - írták.

Arra is kitértek, hogy jelenleg is több versenyfelügyeleti eljárást folytatnak a Wizz Air-rel szemben.

A GVH 2025. január 31-én közölte, hogy a légitársaság lényeges információt hallgatott el az ingyenes online utasfelvétellel kapcsolatban, ezzel plusz költségeket okozva az utasoknak.

A Wizz Air elismerte a történteket, és vállalta, hogy több ezer fogyasztónak fizet pénzben is lehívható kompenzációt, amelynek összértéke meghaladja a 80 millió forintot. A GVH az utóbbi kötelezettségvállalás végrehajtását is ellenőrizni fogja.


Borítókép: Budapest, 2024. július 2. A Wizz Air légitársaság Airbus A321-271NX típusú repülőgépe, a Brassóból érkezett első menetrend szerinti légi járata a Liszt Ferenc-repülőtéren 2024. július 2-án. MTI/Lakatos Péter

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.03.16
A japán pilóta és navigátora, Aaron Johnston a sok második hely után végre győzni tudott Kenyában a....
2026.03.16
A hétszemélyes Chery Tiggo 8 pont annyival ad többet a hetesnél, mint amennyit várunk: kényelmesebb....
2026.03.16
A high end analóg zene világában nem ritka, hogy egyetlen hangszedő vagy a lemezjátszó....
2026.03.16
Versenyezz, mérd fel a tudásod, és vidd el az 500.000 forintos fődíjat! NiT Hungary a Közúti....
2026.03.16
Közeledik az igazság pillanata: május 5-én kiderül, mely autók győznek az Év Magyar Autója 2026 ....
2026.03.16
Nem elég a bírság és a jogosítvány elvétele: Olaszország mostantól technológiai alapon akadályozza....
2026.03.16
Amilyen gyorsan beköszöntött a tavasz, ugyanilyen friss lendülettel tartotta meg első idei....
2026.03.16
Az elektromos ID. Buzz valódi mindentudó: VW Bus-ként öt-, opcionálisan pedig hat- vagy hétüléses....
2026.03.16
Bennük is magyar szív dobog...méghozzá az EA888 R4 Otto 2.0L TFSi - írták a Facebook-oldalukon, és....
2026.03.16
Egész Németország a magas benzinárak miatt panaszkodik. Az iráni háború miatt egyre drágább a....