közlekedésbiztonság

Gyalogosok reflektorfényben

2016.02.13.

A gyalogos balesetek elkerülése érdekében is fontos, hogy a közlekedők figyeljenek egymásra!

A közlekedés leginkább veszélyeztetett résztvevői a gyalogosok. Közlekedésük télen - a rossz látási viszonyok és a hosszabb sötét időszakok miatt - nagyobb kockázatot hordoz magában. Emellett a hideg időben gyakran türelmetlenebbek, figyelmetlenebbek a közlekedők, minél előbb szeretnék úti céljukat elérni.

Az éjszakai balesetek tekintetében jellemző, hogy a gyalogosan közlekedő személy nem visel láthatósági mellényt, illetve sötét árnyalatú ruházatban – ezáltal rosszul vagy nehezen látható módon – vesz részt a közlekedésben. A gyalogosok is sokat tehetnek biztonságukért, ha figyelnek arra, hogy láthatóak legyenek a közlekedés többi résztvevője számára. Legjobb, ha fényvisszaverővel ellátott ruházatot, illetve láthatósági mellényt viselnek. A gyalogosgázolások bekövetkezésének másik jellemző oka az, hogy a gyalogosok az úttesten szabálytalanul próbálnak átkelni, vagy az úttesten, esetleg az úttest szélén, szabálytalanul a jobb oldalon haladnak, illetve a járművezetők figyelmetlenül, a nem megfelelő sebesség megválasztásával vesznek részt a közlekedésben.

A gyalogos balesetek érintettjei egy része időskorú, vagy épp gyermek. Ők adott esetben bizonytalanok, váratlanul lépnek le az úttestre és nehezebben érzékelik a közeledő veszélyt.

Fontos, hogy a járművezetők a kijelölt gyalogos-átkelőhelyeket, buszmegállókat, illetve azokat a helyeket, ahol gyalogosok jelenlétére számítani lehet, mindig fokozott óvatossággal, a sebesség jelentős csökkentésével közelítsék meg, valamint mindig az időjárási-, látási- és útviszonyoknak megfelelően vezessék gépjárművüket!

Forrás: 
Police.hu

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.01
Az a sofőr, aki lakott területen 50 helyett 122 km/órával száguldott, 312.000 forint bírságra....
2026.06.30
A legtöbb autós még nem hallott a zónás architektúráról, pedig a szakértők szerint ez lehet az....
2026.06.30
A Neue Klasse formanyelv szerint rajzolták meg a nagy SUV-ot, amelynek villanyos kivitele, az iX5....
2026.06.30
Gyorsan észlelte és kihasználta az EU által hagyott kiskaput a legtöbb kínai gyártó. Most az olcsó....
2026.06.30
Így profitál egymásból az AUDI AG logisztikai részlege és a Formula–1 projekt: Dieter Braun, az....
2026.06.30
Az Audi Hungaria a mai napon rendezte meg a „Tanulóink az élvonalban – Beste Auszubildende 2026”....
2026.06.30
Még tart a szupergazdagok lendülete, úgy veszik a luxusautókat a magyarok, mintha nem lenne holnap....
2026.06.30
A Toyota Yaris sofőrje túl nagyot rántott a kormányon, ezért elvesztette az uralmát a járműve....
2026.06.30
Bár a globális autóipar 2025-ben még négy százalékkal bővült, az idén a költségnyomás, a....
2026.06.30
Az országos tisztifőorvos a tartós és fokozódó hőség miatt június 27-én éjféltől hőségriasztást....