General Motors

Gyárbezárások és dolgozói elbocsátások a General Motorsnál

2018.12.12.

Nyereséges üzemelése ellenére is gyárbezárásokra és munkaerő elbocsátásokra kényszerül az General Motors.

A detroiti gyáróriás bejelentette, hogy fizetett dolgozóinak mintegy 15%-ától szabadulna meg, amiből 25% a felsőbb vezetőket teszi majd ki. Ugyanakkor az elvárt költségcsökkentéshez ez nem elég, amerikai és kanadai gyárainak egy része is végleg lehúzhatja a rolót. Az érintett gyártósorok: Lordstown, Ohio, Detroit-Hamtramck, valamint Oshawa. Míg a bezárásra esélyes motorgyárak: White Marsh, Maryland és Warren.

A gyárak és műhelyek végső bezárási időpontja még nem ismert, azt azonban már most megerősítette a GM, hogy 2019-ben még ugyanebben az ütemben üzemelnek majd a gyártósorok, sorsuk csak azután kérdéses. Mindez persze azt is jelenti, hogy az itt gyártott modellek jövője sem biztosított. A Fordhoz hasonlóan, a GM is megszabadulhat kevésbé kapós szedájnaitól, mint a Cadillac XTS, a Buick LaCrosse, a Chevrolet Cruze, a Cadillac CT6 vagy épp a Chevrolet Impala. Helyüket, a piaci igényekre reagálva, SUV-k, crossoverek, illetve pickupok tölthetik ki. Drasztikus lépésével 6 milliárd dolláros felszabadult büdzsével számolhatna az amerikai autógyár, 2020 végére.

Forrás: 
General Motors

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.08
Ránézésre Formula ruhába öltöztetett pilótás drón.     ..
2026.11.08
Egyelőre nem világos, hogy a gyártás átkerül-e egy másik üzembe, vagy a Tesla teljesen kivezeti-e a....
2026.11.08
A Bpiautósok összegyűjtötte egy videóba az elmúlt hónap legmegdöbbentőbb, legveszélyesebb és....
2026.11.08
Vízen járó és egyhelyben forgó modelljeik után a BYD kirakat presztízs márkája újabb nagyszabású....
2026.11.08
Átrendeződik az európai autógyártás térképe.   ..
2026.11.08
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Hidegek az éjszakák. ..
2026.11.08
 A Volkswagen a német női labdarúgás két legbefolyásosabb személyiségét, Almuth Schultot és....
2026.11.08
Balesetet szenvedett balesetet a száguldó sofőr, a közterületi térfigyelő-kamerarendszer is....
2026.11.08
A BYD luxusmárkája, a Yangwang új sebességi világrekordot állított fel, ezzel a teljes autóipart is....
2026.11.08
Felborult egy szerb rendszámú autóbusz vasárnap reggel Horvátországban, és rajta utazó két ember....