ittas járművezetés

Gyerekei életét kockáztatta a felelőtlen sofőr

2021.06.13.

Vádemelést javasolnak a vezetői engedély nélkül, ittasan balesetet okozó férfi ellen.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársai vádemelést javasolnak a vezetői engedély nélkül, ittasan balesetet okozó férfi ellen.

Bácsbokod belterületén, a Honvéd utcán közlekedett 2020. november 5-én 21 óra 30 perc körül egy 41 éves férfi egy személyautóval. A sofőr a Gróf Széchenyi utcához érve a kereszteződésen lassítás és megállás nélkül hajtott át, majd a vízelvezető árokba sodródott.

A helyszínen azonnal kiderült, hogy az autót vezető bajai lakosnak egyrészt nincs jogosítványa, másrészt a közlekedés megkezdése előtt szeszes italt fogyasztott. Az ittasság tényét később szakértő is igazolta - írja a police.hu.

A baleset bekövetkeztekor az autóban ült a gondatlan sofőr 18 és 14 éves fia, valamint az idősebb fiú 17 éves barátnője is. A biztonsági övet senki nem használta, így az autóvezető és kisebbik fia súlyos, a másik két utas pedig könnyű sérülést szenvedett.

A jelenleg szabadlábon védekező gyanúsítottat a közlekedésrendészeti osztály munkatársai súlyos testi sértést okozó, ittas állapotban elkövetett közúti járművezetés bűntette miatt kihallgatták. Az ügyben a szükséges nyomozati cselekményeket elvégezték, és ellene vádemelést javasolnak.

A férfit az engedély nélküli vezetés miatt szabálysértési, illetve a biztonsági öv használatának elmulasztása miatt szabálysértési eljárás keretében vonták felelősségre.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.05
A modern autókban már az ajtó kinyitása is szoftveres műveletté vált, Kína azonban most meghúzta a....
2026.09.05
Lezárták a Megyeri út érintett szakaszát a baleset miatt - írja kora este a Katasztrófavédelem. ..
2026.09.05
Pierre Gasly, az Alpine francia versenyzője nyerte a Forma-1-es Olasz Nagydíj szombati időmérő....
2026.09.05
Kevesebb mint fél év leforgása alatt tízezer villámtöltő-állomást telepített a BYD Kína-szerte, és....
2026.09.05
A Geely három kiemelt európai eseményen csatlakozik a sportteljesítmény, a kitartás és a mentális....
2026.09.05
A mesterséges intelligencia segítségével akár száz évet is átugorhatunk. Bepillanthatunk a 22.....
2026.09.05
A legendás imolai versenypályán folytatja 2026-os nemzetközi programját Gender Tamás Junior. A 16....
2026.09.05
Idén a megszokottnál tovább, október elejéig közlekedik az Adria InterCity Budapest és Split között....
2026.09.05
Hatan megsérültek, köztük annak a teherautónak a sofőrje is, aki lengyel turistákat szállító....
2026.09.05
Szeptember 4-én megnyitotta kapuit a 31. Balaton Boat Show, amely ismét a hajózás és az aktív....