motorgyár

Győri motor az „Év Nemzetközi Motorja“

2015.06.20.

Az Audi Hungariánál gyártott 2,5 literes TFSI erőforrás a „2015-ös év Nemzetközi Motorja“ a 2,0 és 2,5 liter közötti hengerűrtartalom-kategóriában. Az öthengeres erőforrás immár sorozatban hatodik alkalommal nyerte el a kitüntetést.

A 2,5 literes motor az új Audi RS 3 Sportbackben 367 LE teljesítményre képes, míg Audi RS Q3-ban 340 LE teljesítményre.
Nagyon örülök, hogy több más motorunk mellett, a 2,5 literes TFSI erőforrásunk is ilyen jelentős nemzetközi díjat nyert el”, mondta Herbert Steiner, az Audi Hungaria motorgyártásért felelős ügyvezető igazgatója. „Különös öröm számunkra, hogy egymást követően immár hatodszor kaptuk meg ezt a rangos díjat. Ez csak lelkes, magasan képzett munkatársakkal lehetséges, akiknek ezúton is köszönöm elkötelezett, precíz munkáját.”

Az Audi Hungariánál, amely továbbra is a világ legnagyobb motorgyárának számít, tavaly 1 973 734 motor készült.

A vállalat motorpalettája jelenleg 216 változatból áll – négytől tízhengeres motorokig. A motorfejlesztés kapacitása 8 850 motor naponta. A vállalat több mint 11 400 munkatársa közül 6 200 a motorgyártás területén dolgozik.
 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.08
Az idei versenyhétvégén szerződést hosszabbított a brazil pályával a sorozat. ..
2026.11.08
Újabb modellel bővül az ukrán hadsereg amúgy is rendkívül sokszínű drónparkja: ezúttal egy kétéltű....
2026.11.08
A gödöllői versenyző hamar összeismerkedett a vb-ről származó, csúcstechnikájú Rally1-es....
2026.11.07
A hatalmas eső teljesen megkavarta a mezőnyt a Sao Pauló-i Nagydíj kvalifikációján. ..
2026.11.07
A záróvonalat minden közlekedő jól ismeri, és már a gyerekek is tudják, hogy nem szabad áthajtani....
2026.11.07
Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt.....
2026.11.07
Nagyon sok kisebb-nagyobb karambol történt az utakon szombat délután az Útinform és a....
2026.11.07
 A Volkswagen a német női labdarúgás két legbefolyásosabb személyiségét, Almuth Schultot és....
2026.11.07
A sorozatgyártást a Neue Klasse modellgeneráció technológiai újításai és a rugalmas gyártási....
2026.11.07
Forgalomba állt az új CAF-flotta 45. járműve, a 2301-es pályaszámú villamos, amely a szükséges....