FIA Kamion Európa-bajnokság

Gyorsasági kamion Eb - Győzelem és hatodik hely Kiss Norbert szombati mérlege

2025.05.25.

Az első futamon nyert, a másodikon pedig hatodik lett a címvédő és hatszoros Európa-bajnok Kiss Norbert, a Révész Racing versenyzője a gyorsasági kamion Eb idei második fordulójának szombati napján a Lausitzringen.

A 40 éves pilóta a péntek este rendezett időmérő edzésen nem tudta megszerezni a pole pozíciót, 77 ezredmásodperccel elmaradt legnagyobb riválisától, a hozzá hasonlóan hatszoros Eb-győztes német Jochen Hahntól.

A szombati első futamon aztán mindössze két körre volt szüksége Kissnek ahhoz, hogy megelőzze Hahnt, aki megpróbált visszatámadni, de nem tudott túljárni a magyar címvédő eszén, s végül csaknem hét másodperces hátránnyal ért célba másodikként.

A később megrendezett - fordított rajtrácsos - második futamon Kissnek a nyolcadik helyről kellett startolnia, s ezen a leintésig két pozíciót tudott javítani, így hatodik lett.

"Az időmérőn sajnos elfékeztem az egyik kanyart, így nem sikerült jó köridőt futnom, a következő körben pedig már túlmelegedtek a gumik, ezért a második hely volt reális. Az első futam rendben volt, a másodikon viszont Hahn eléggé agresszívan védekezett, így nem tudtam megelőzni. Nyilván az lett volna a jobb, ha én hozok rajta egy pontot és nem ő rajtam, de ez is a versenyzés része" - nyilatkozta az MTI-nek a szombathelyi versenyző.

Az Eb idei első németországi fordulója vasárnap újabb időmérő edzéssel és további két futammal zárul.

MTI

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.09
A Vespa 80 éves: ez alkalomból egy héten át tartó ünnepi rendezvénysorozatot tartanak Rómában....
2026.06.09
Még nagyobb biztonság, még több vezetési élmény, így jellemezhetnénk a Bosch szolgáltatását, amely....
2026.06.09
A New York-i közlekedési hivatal egy 2023-as kísérlet után mintegy 100 csomópontra bővíti....
2026.06.09
Ami a mesterséges intelligenciához kapcsolódó szabadalmi bejegyzések számát illeti, a Toyota teljes....
2026.06.09
Harmadik alkalommal rendezik meg június 12-14. között az Országos Kamionos Találkozót a békéscsabai....
2026.06.09
A BMW Group és a Mistral AI közösen dolgozik az új modellek ütközésszimulációjában alkalmazott....
2026.06.09
Júniusban mutatják be a Peaq-et, a csehek új zászlóshajóját.   ..
2026.06.09
Elsőként a diszkont légicégek közül a Wizz Air fokozatosan elérhetővé teszi flottáján a Starlink....
2026.06.09
Dupla győzelemmel zárta a Supermoto-világbajnokság futamainak keretén belül zajló SM junior Európa-....
2026.06.09
Mintegy tíz új modellnévre adott be kérelmet az olasz szabadalmi irodához a Ferrari, ebből pedig....