Forma-1

Gyúrj rá! Így edzik magukat a Forma-1 pilótái

2017.02.19.

Bár a szélesebb gumival és ezáltal nagyobb leszorító erővel rendelkező autók gyorsabbnak ígérkeznek a következő idényben, a vezetésük fizikailag nagyobb kihívást jelent majd a pilóták számára. Ez egyet jelent azzal, hogy többet és keményebben kell edzeniük a pályán kívül is. Hogyan tudjuk ezt a legjobban nyomon követni? Természetesen a közösségi médiában megosztott posztjaikon keresztül!

Daniel Ricciardo

A szimulációk szerint az autók idén akár 40 km/órával gyorsabbak lehetnek a nagysebességű kanyarokban, és akár 5G felé is mehet a pilótákra ható erő. Ebből kifolyólag a versenyzőknek nagyobb hangsúlyt kell fektetniük az izomépítésre, hiszen nagyobb erőre lesz szükségük, mint ezelőtt. 
 
“Az elmúlt évben és években, az volt a cél, hogy lent tartsuk a testsúlyunkat, leginkább hosszú állóképesség növelő tréningekkel, nem pedig nagy intenzitású izomnövelő  edzésekkel.”- mondja a Red Bullos Daniel Ricardo. “Most keményebben nyomjuk, hogy izmosabbak legyünk. Ez kihívást jelent, de kifizetődőbb” 
 
Max Verstappen
 
 

Ricciardo csapattársa, Max Verstappen is sok képet posztolt az edzőteremből – itt éppen súlyzózik. Az edzésprogramok az előszezonban a legintenzívebbek, amikor a pilóták leginkább az állóképességüket fejlesztik.  A szezon során, amikor a pilóták menetrendje sűrűbbé válik, az edzések célja leginkább a felkészülés alatt elért forma megtartása.

Lance Stroll

A Williams újonca, Lance Stroll, a Brit Virgin-szigeteken készülődik a debütáló szezonra. Ahogy a képen is láthatjuk, a 18 éves kanadai, TRX kötelek segítségével igyekszik formába hozni magát, amellyel egyszerre több izomcsoportot tud megmozgatni, beleértve a törzsét, aminek erősítése rendkívül fontos az F1-es pilóták számára, hiszen ezzel tudják megtartani stabilitásukat az autóban, amikor nagy G-erőnek és ütéseknek vannak kitéve. 

Nico Hulkenberg

Nico Hulkenberg néhány hónap múlva a Renault csapatát fogja erősíteni Monacoban, de addig is, ebben a gyönyörű, hegyvidékes környezetben végzi az állóképesség növelő edzéseit. Bár a verseny közben ülnek, a pilóták számára nagyon fontos a kardio-vaszkuláris edzés, hiszen a szívfrekvenciájuk akár a maximális teherbírásuk 80%-a felett is lehet a kétórás futam közben.

Kevin Magnussen

A Haas újonca, Kevin Magnussen, akit edzőtársai is motiválnak, törzserősítő gyakorlattal keszül az előtte álló szezonra. A kerék amellyel edz, pontosan annyit nyom, amennyit egy igazi Forma1-es kormánykerék.

Daniil Kvyat

 

A Torro Rosso csapatában versenyző Daniil Kvyat által posztolt kép is azt bizonyítja,mennyire hajtják magukat a pilóták a szezonon kívül. “Inkább edzek, mint bulizok, ha végeredményképp egy F1-es autót vezethetek” – mondja az orosz versenyző. “Mindig öröm jó eredményekért küzdeni. Ha tisztában vagy vele, hogy a felkészülés alatt minden tőled telhetőt megtettél, bármit elérhetsz, méghozzá tiszta lelkiismerettel.”

Valtteri Bottas

Valteri Bottas, a Mercedes új versenyzője, az Instagramon keresztül nyújt rajongóinak betekintést az edzéseibe, melynek  része a törzs, a kar, a vállak és a mellkas erősítése. Bár a Forma1-es autók szervó kormánnyal rendelkeznek, az egész verseny során fontos a felsőtest nagymértékű erő-állóképessége az autó hatékony kormányzásához.

Esteban Ocon

 

A Force Indiás Esteban Ocon a hósétát választotta állóképessége növeléséhez. Ez a fajta mozgás, amelyet nem Esteban Ocon alkalmaz először a Forma 1-es pilóták közül, nem csak egy jó edzés, de javítja az egyensúlyérzéket és a mozgékonyságot, a szívósságról már nem is beszélve.

Romain Grosjean

Ocon nem az egyetlen francia, aki a hóban tölti a felkészülését. A Haas pilótája, Romain Grosjean szintén a hegyekben edz, csak nem hótalpakkal a lábán, hanem sífutóléccel. Lewis Hamilton edzéstervébe szintén beépítették a téli sportokat.

Marcus Ericsson

Fékezéskor és kanyarodáskor a G-erők hatására a pilóta fejének és sisakjának súlya ötször annyi, mint normál állapotban, amelyet a nyaknak kell megtartania. Hogyan lehet erre felkészülni? Nos, az egyik lehetőség a speciális nyakmerevítővel végzett súlyzós edzés, ahogyan a Sauber csoport pilótája, Marcus Ericsson csinálja. A gyakorlat segít a svéd pilótának, hogy megbirkózzon a fejére ható fékező erővel, míg az oldalsó gyakorlatok a kanyarodásra készítik fel.

Stoffel Vandoorne

Mint Nico Hulkenberg, a Mclarenes Stoffel Vandoorne is a gyönyörű környezetben végzett futást választotta a felkészülésre. A vezetők körében a futás az egyik legnépszerűbb tevékenység, amikor a szív-és érrendszert erősítő edzésről van szó, mert amellett, hogy kitűnő állóképesség növelő, erősíti a lábakat, különösen a vádlit, amely különös fontosságú, ha figyelembe vesszük, hogy a versenyzőknek többezer kilogrammos fékező erőt kell kifejteniük egy Nagydíj alatt.

Lewis Hamilton

 

Végezetül, az edzés nem csak izzadsággal járó, fáradságos és nehéz munka, de olykor jó móka – úgy tűnik, Lewis Hamilton határozottan jól szórakozik ebben a képen!

 

A cikk és a képek forrása a Formula1.com, valamint a pilóták Facebook és Instagram oldala.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.03.20
Változott a terv: augusztus 28-30-án rendezik meg a Diósgyőr-ralit az országos bajnokság idei....
2026.03.20
A tisztán elektromos EX60 modellel a Volvo Cars először ad ízelítőt alternatív hangvételű....
2026.03.20
Mi történik, ha az autóipar villámgyorsan dönt – de közben elfelejt rendszerekben gondolkodni?....
2026.03.20
A legendáknak élniük kell. Az autóipar éppen teljes átalakulásban van, de a kultikus modellek....
2026.03.20
Az új Opel Astra, az új GSE nagy teljesítményű sportautók, valamint további sikeres modellek és....
2026.03.20
Egyre több autóst ér meglepetésként, hogy akár 395 eurós büntetést is kaphat, ha vásárlás nélkül....
2026.03.20
A Lexus elektromos SUV-ja, az RZ a márka villanyautós stratégiájának kulcsmodellje. A friss....
2026.03.19
Két gépkocsi ütközött össze az M43-as autópálya 18-as kilométerszelvényénél, Szeged térségében, a....
2026.03.19
Vendég: Piri András, az Inter Cars Hungaria Kft partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2026.03.19
Az ikerturbós V6-os motorhoz nem feltétlenül illik a konnektor, talán illúzióromboló is, de a világ....