dunai hajózás

A háború miatt felértékelődik a Dunához kapcsolódó közlekedési infrastruktúra

2022.05.01.

A Duna szerepe az ukrajnai háború közepette felértékelődött, hiszen alternatív útvonalat jelent az ukrán export számára, miután az orosz csapatok elvágták Ukrajna Fekete-tengeri kikötőit a külvilágtól.

Az energetikai hálózatok és a Dunával kapcsolatos infrastruktúra közös fejlesztéséről állapodott meg a hétvégén Bukarestben Kiril Petkov bolgár és Nicolae Ciuca román miniszterelnök. Közös sajtóértekezletükön bejelentették: új Duna-híd épül a romániai Giurgiu és a bolgár Rusze között. Egy új határátkelő megnyitásáról is egyezményt írtak alá, hogy újraindíthassák a harminc éve leállt kompjáratot a két város között a régi Duna-híd javításának idejére - írja az MTI.

Egyetértettek abban: az ukrajnai háború miatt felértékelődött a folyami hajózás, ezért megkezdik a Duna medrének régóta esedékes kotrását, hogy a folyam egész évben hajózható legyen.

A román-bolgár kormányfői találkozón részt vevő Adina Valean közlekedésért felelős uniós biztos is a dunai hajózás fejlesztését szorgalmazta. Rámutatott: a Duna - a Rajna mellett - az európai folyami hajózás gerincét képezi, aminek kiemelt szerepet szánnak a jövőben is, hiszen "fenntartható" közlekedési útvonalról van szó. A Duna szerepe az ukrajnai háború közepette felértékelődött, hiszen alternatív útvonalat jelent az ukrán export számára, miután az orosz csapatok elvágták Ukrajna Fekete-tengeri kikötőit a külvilágtól.

Petkov Bukarestben is szóba hozta, hogy a bolgár fél további négy Duna-híd megépítését is szorgalmazza. A bukaresti média viszont úgy tudja: Románia fenntartásokkal kezeli a kezdeményezést, mivel a Fekete-tengeri konstancai kikötő áruforgalmának csökkenésétől tart.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.02
A diszkont légitársaság hetente háromszor köti össze a szaúdi és a magyar fővárost az idei nyári....
2026.07.02
Vannak motorok, amelyek gyorsak. Vannak, amelyek szépek. És vannak, amelyek idővel legendává válnak....
2026.07.02
Három kilométeren át a forgalommal szemben közlekedett személygépkocsijával egy 69 éves csengeri....
2026.07.02
Elindult a GYSEV 11 darabos, új InterCity-motorvonat flottájának gyártása, a járművek várhatóan....
2026.07.02
A székesfehérvári Wolf Auto értékesítési vezetője, Ágoston Ádám adta át minap új tulajdonosának a....
2026.07.02
Elsőre hihetetlenül hangzik, hogy elengedett kézzel, a kormányt nem fogva, 130-as tempóval....
2026.07.02
Érdekes trendet figyelhettek meg azok, akik autóbeszerzésben gondolkodtak az utóbbi hónapokban. Van....
2026.07.02
Még többen tesztelhetik csütörtöktől a budapesti közbringarendszer új kerékpárjait - közölte a....
2026.07.02
A válasz meglepő!   ..
2026.07.02
A Forma–1 korábbi ügyvezetője, Bernie Ecclestone felfedte, az előző években a Ferrarit ajánlotta....