hajók

Hajóra, magyar! Népszerű a Mahart nyaralóhajózási programja

2020.08.14.

Sikerrel indult júliusban a Mahart nyaralóhajózási programja, jelentős az érdeklődés, a hajók kihasználtsága augusztusban 62 százalékos – közölte Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos az MTI tudósítása szerint.

Kép: nyaralohajozas.hu

A kormánybiztos elmondta, hogy mind a 20 nyaralóhajót üzembe helyezték, és a program hozzájárul a Tisza-tó, a Felső-Tisza és a Bodrog turizmusának fellendítéséhez a következő években. Döntően magyar vendégek veszik igénybe a szolgáltatást, a külföldi vendégek aránya 10 százalékos – ismertette.

A nyaralóhajózási programban a francia Nadia Grouphoz tartozó Nicol's Yacht gyárából érkeztek hajók. A vadonatúj, 20 egységből álló magyar flottát az Estivale család Quattro, Sixto és Octo típusai alkotják. A 2-4-8 személyes hajók mindegyike két ággyal kiegészíthető.

Kárándi Zoltán, a Mahart Nyaralóhajózás Program igazgatója közölte: a 20 magyarországi nyaralóhajóból 18-at kiadtak a napokban, hétfőn elindították az őszi kampányt, ebben szeptemberre és októberre a vendégek akár 35 százalékkal alacsonyabb áron is foglalhatnak 1 hetes hajózást. Az 5 napos hétközi hajózás és a 4 napos hosszú hétvégi hajózás 25 százalékos, a 3 napos hosszú hétvége pedig 20 százalékos kedvezménnyel foglalható - ismertette. Júliustól akár egy napra is lehetett hajót bérelni, 1-2-3-4 napos foglalások is lehetségesek, rugalmas indulással.

Kárándi Zoltán kiemelte: a program elindításában az önkormányzatok, a vízügy, a közlekedési hatóság, a vízirendészet, valamint a vízimentők is részt vettek. A kormány 2017 végén kormányhatározatban döntött az Európa-szerte népszerű nyaralóhajózás meghonosításáról, amire 4,6 milliárd forintot biztosítottak, az építkezés 2019-ben indult, a munka nem áll meg.

MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.08
Ránézésre Formula ruhába öltöztetett pilótás drón.     ..
2026.11.08
Egyelőre nem világos, hogy a gyártás átkerül-e egy másik üzembe, vagy a Tesla teljesen kivezeti-e a....
2026.11.08
A Bpiautósok összegyűjtötte egy videóba az elmúlt hónap legmegdöbbentőbb, legveszélyesebb és....
2026.11.08
Vízen járó és egyhelyben forgó modelljeik után a BYD kirakat presztízs márkája újabb nagyszabású....
2026.11.08
Átrendeződik az európai autógyártás térképe.   ..
2026.11.08
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Hidegek az éjszakák. ..
2026.11.08
 A Volkswagen a német női labdarúgás két legbefolyásosabb személyiségét, Almuth Schultot és....
2026.11.08
Balesetet szenvedett balesetet a száguldó sofőr, a közterületi térfigyelő-kamerarendszer is....
2026.11.08
A BYD luxusmárkája, a Yangwang új sebességi világrekordot állított fel, ezzel a teljes autóipart is....
2026.11.08
Felborult egy szerb rendszámú autóbusz vasárnap reggel Horvátországban, és rajta utazó két ember....