autósüldözés

Hajsza temetőn és síneken át – videó az üldözésről!

2024.06.13.

A közlekedési szabályokra fittyet hányva, forgalomból kivont kocsijával menekült a rendőrök elől egy vezetéstől eltiltott autós Budapesten.

Ámokfutásának az vetett véget, hogy valamennyi kereke defektet kapott, amikor a villamossíneken próbált egérutat nyerni. Ekkor sem adta fel, gyalog menekült tovább a temetőn keresztül, végül a közeli vasútállomáson fogták el.

A BRFK XVIII. Kerületi Rendőrkapitányság járőrei június 6-án délután a Lakatos úton figyeltek fel egy autóra, amely úgy közlekedett, hogy a nyilvántartás szerint kivonták a forgalomból. A rendőrök a volánnál ülő férfit is felismerték, akiről tudták, hogy el van tiltva a járművezetéstől. A járőrautó fény- és hangjelzését használva próbálták megállásra bírni, de az autós menekülni kezdett, több piros lámpán és záróvonalon áthajtva a Sibrik Miklós felüljárón át a kőbányai Új Köztemető felé vette az irányt. Ott a Kozma utcán a villamossínekre hajtva próbált meglépni az őt követő rendőrök elől, ezt már az abroncsai sem bírták, és 60 méter után elakadt. A sofőr a kocsiból kiugorva a temetőn keresztül gyalog menekült tovább, végül a mintegy két kilométerre lévő Rákos vasútállomáson fogták el.

A 41 éves M. Mihályt a BRFK X. Kerületi Rendőrkapitányságra állították elő, ahol járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntett megalapozott gyanújával hallgatták ki. A tilos jelzéseken áthaladás miatt összesen 455 ezer forint közigazgatási bírságot és 56 előéleti (büntető)pontot szabtak ki rá, valamint szabálysértési eljárások indultak vele szemben a további veszélyes közlekedési manőverek miatt is.

A videó itt látható.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.08
Ránézésre Formula ruhába öltöztetett pilótás drón.     ..
2026.11.08
Egyelőre nem világos, hogy a gyártás átkerül-e egy másik üzembe, vagy a Tesla teljesen kivezeti-e a....
2026.11.08
A Bpiautósok összegyűjtötte egy videóba az elmúlt hónap legmegdöbbentőbb, legveszélyesebb és....
2026.11.08
Vízen járó és egyhelyben forgó modelljeik után a BYD kirakat presztízs márkája újabb nagyszabású....
2026.11.08
Átrendeződik az európai autógyártás térképe.   ..
2026.11.08
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Hidegek az éjszakák. ..
2026.11.08
 A Volkswagen a német női labdarúgás két legbefolyásosabb személyiségét, Almuth Schultot és....
2026.11.08
Balesetet szenvedett balesetet a száguldó sofőr, a közterületi térfigyelő-kamerarendszer is....
2026.11.08
A BYD luxusmárkája, a Yangwang új sebességi világrekordot állított fel, ezzel a teljes autóipart is....
2026.11.08
Felborult egy szerb rendszámú autóbusz vasárnap reggel Horvátországban, és rajta utazó két ember....