Moszkva

Haladék nélkül begyűjtik a rendszám nélküli autókat Moszkvában

2021.07.08.

Több mint 1100 rendszám nélküli autót gyűjtött be és szállított speciális tárolóhelyekre a rendőrség Moszkvában 2021 eleje óta – írja a TASZSZ hivatalos orosz hírügynökség.

Az orosz főváros hatóságai úgy döntöttek, nem várják ki, míg a tulajdonosok reagálnak az autókon hagyott figyelmeztetésekre és büntető cédulákra. Az idei évtől minden olyan, közterületen leparkolt autót azonnal elszállítanak, amelynek hiányzik a rendszámtáblája.

A kocsikat erre kialakított tárólóhelyekre viszik. Itt először megpróbálják azonosítani a tulajdonosokat, akik – azonosítva magukat – jelentkezhetnek az autójukért. Ha a tulajdonos beazonosíthatatlan, elárverezik a kocsikat.

Előtte azonban bonyolult rendőrségi procedúrán kell átesniük. A hatóságoknak ugyanis meg kell győződniük arról, hogy az adott járművel nem hajtottak-e végre bűncselekményt.

A rendszám nélküli autók azonnali elszállításának egyébként az egyik fő indoka éppen az volt, hogy az elhagyott autókat ne lopják el, illetve ne használhassák őket bűncselekmények elkövetéséhez.

Ez év eleje óta több mint 1,1 ezer rendszám nélküli autót szállítottak el a moszkvai közterületekről a a speciális parkolókba.

A rendszám nélküli márkák toplistáját a BMW vezeti (174), majd a Mercedes-Benzek következnek (150). Őket a Kia (102), a Toyota (85), a Hyundai (75), a Skoda (56) és a Volkswagen (50) követi.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.10
 Florian Laudan (53) 2026. április 7-én vette át a Dr. Ing. h.c. F. Porsche AG PR, Sajtó,....
2026.04.10
A közúti árufuvarozás volumene nőtt, a vasútié csökkent Romániában 2025-ben - közölte az Országos....
2026.04.10
A kanadai Quarterhill az idei Intertraffic Amsterdam mutatta be integrált útdíj- és szabálysértés-....
2026.04.10
A Ryanair Pozsonyból induló járatokat is törölt, az ok az olaszországi légiforgalmi irányítók....
2026.04.10
A járműveké lesz a főszerep a győri Széchenyi István Egyetemen április 12-én, vasárnap: nyilvános,....
2026.04.10
A Lufthansa légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt törölték a légitársaság pénteki budapesti járatait....
2026.04.10
Egyre közeledik a határidő, és aki eddig kivárt, annak most kell döntenie: még időben beszáll, vagy....
2026.04.10
A közúti árufuvarozásban eddig példa nélküli tesztet szervezett meg Ecseren a Volvo Hungária Kft.....
2026.04.10
A rendezvényen hagyományosan jelen van a hazánkban elérhető elektromos és hibrid gépjárművek....
2026.04.10
A CUPRA Raval világpremierjével a márka ismét bebizonyítja, hogy nem ismer kompromisszumot, ha a....