dráma

Halálfélelem: Lógtunk a levegőben, a lányok sikoltoztak

2016.05.04.

Pokoli kínokat éltek át azok a diákok, akik felültek a hőlégballonba, nem sokkal később azonban az orkán erejű szél kis híján felborította őket.

A norvég osztály diákjai míg élnek nem felejtik el a berlini kirándulást. Kedden 17 óra körül beültek az Air Service Berlin által működtetett hőlégballonba, hogy Berlin nevezetességeit a levegőből is lássák. Tanárukon és a 11 diákon kívül hat német turista is a ballon kosarában foglalt helyet - írja a német napilap, a Bild online kiadása.

Nem sokkal később azonban hatalmas szél kerekedett. A veszélyt érzékelve a vezető 150 méterről 110 méterre csökkentette a magasságot, a nagy szél azonban megrongálta a ballont.

A Bild által közzétett fotó drámai pillanatot rögzített.

A lányok sikoltoztak, s azt kérték tőlümk, a padló közelében helyezkedjünk el, miközben úgy érzetük, az oldalára dől a kosár, amiben voltunk – idézte a halálfélelemmel teli húsz percet az egyik utas.

A hatóságok egy darabig nem is tudtak a levegőben lejátszódó drámáról, egy olvasó riporter értesítette a Bild berlini szerkesztőségét, az újságírók pedig a hatóságokat.

Isteni csoda, hogy a 19 utas és a ballon vezetője sértetlenül földet ért. A sokkon kívül egyéb sérüléseket senki sem szenvedett.

A legdrámaibb helyzet a levegőben akkor történt, amikor a ballon kis híján egy emeletes háznak csapódott. Ezt a dpa hírügynökség le is fotózta.

A rendőrség eljárást indított az ügyben. Kérdés, tudott-e a vihar közeledtéről a ballonos, ha nem tudott, miért nem volt informálva?

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.21
A csapaton belül végrehajtott változtatások és személyi cserék révén Lewis Hamilton saját elmondása....
2026.05.21
Idén hetvenéves a Volkswagen hannoveri haszonjármű gyára, és ezt az évfordulót azzal ünnepelte négy....
2026.05.21
A Ford bemutatta a 2027-es Super Duty „Carhartt Package-et”, amely egyedi belső kialakítással lesz....
2026.05.21
Megerősített kapacitásokkal, több ülőhellyel, erősítésre kész tartalékjárművekkel és nagyobb....
2026.05.21
A járműtörténeti jelentések alapján Magyarországon a sérült autók aránya eléri az 57 százalékot,....
2026.05.20
Ha azt mondjuk: amerikai autók az 1950-es években mindenkinek hátsó „szárnyakkal” ellátott....
2026.05.20
A következő hetekben megkezdődik a megújult, tisztán elektromos hajtású Cupra Tavascan....
2026.05.20
A Toyota Hilux neve hosszú évtizedek óta egyet jelent a megbízhatósággal és a szinte....
2026.05.20
Minden érintett sportvezető nagy fantáziát lát Nagy Roland gokartversenyzőben, aki az elmúlt....
2026.05.20
A vállalat új ellátási lánc-szolgáltatása hatással lehet az alkatrész-logisztikára és az....