Halálos kimenetelű közúti baleset

Halálos baleset az 52-es számú főúton

2017.04.16.

Solt belterületén halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt, egy személygépkocsi elgázolt egy 91 éves asszonyt, aki a helyszínen meghalt.

A helyszíni szemle adatai szerint egy 46 éves férfi közlekedett Mazda 5 típusú személygépkocsival Solt belterületén, a Kecskeméti úton Dunaföldvár irányába 2017. április 15-én 21 óra 30 perckor. A Kecskemét út és a Nyírfa utca kereszteződésében, az 52-es számú főút 54.040-es méterszelvényénél eddig tisztázatlan okból elütötte az úttesten – nem kijelölt gyalogos-átkelőhelyen – neki balról jobbra áthaladó gyalogost, egy 91 éves nőt. A baleset következtében az asszony olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt.

A sofőr – aki használta a biztonsági övet – nem sérült meg. A baleset körülményeit a Kalocsai Rendőrkapitányság vizsgálja.

 Minden közlekedőnek tennie kell a saját biztonsága érdekében! Ennek egyik módja a láthatóság növelése. A közúti közlekedés legvédtelenebb résztvevői a gyalogosok, ezért mindent meg kell tenniük a saját észlelhetőségük érdekében. A fényvisszaverő mellény és egyéb láthatóságot biztosító kiegészítők használata, viselése életmentő lehet!

Lakott területen kívül, éjszaka és korlátozott látási viszonyok között a fényvisszaverő mellény vagy ruházat használata kötelező, azonban tanácsos azt más körülmények között - nappali fényben, illetve belterületen - is viselni, továbbá a sötét ruhák helyett feltűnő színűeket előnybe részesíteni, különösen éjszaka az úttesten vagy amellett gyalogolva.

Számtalanszor tapasztalható, hogy a gyalogosok figyelmetlenül lépnek az úttestre vagy eleve szabálytalanul próbálnak átkelni azon. Gyakori jelenség az is, hogy a gyalogosok takarásból, álló járművek közül vagy mögül lépnek hirtelen az útra abban bízva, hogy az elsőbbséget megkapják. Ez megnyilvánulhat abban is, hogy a gyalogos úgy gondolja, ha ő látja a közeledő gépkocsit, akkor a járművezető is látja őt, de ez sajnos nem mindig van így.

Ha az út mellett járda, leállósáv, útpadka és kerékpárút nincs, vagy az alkalmatlan a gyalogosközlekedésre, lakott területen lehetőleg a menetirány szerinti bal oldalon, lakott területen kívül pedig kizárólag a bal oldalon, a járműforgalommal szemben, az úttesten közlekedhetnek. Legyenek kiszámíthatók, ne váltsanak hirtelen irányt, ne tegyenek elhamarkodott mozdulatokat, mert ezekkel megzavarhatják a közlekedés többi résztvevőjét!

Ha a gyalogos az út egyik oldaláról a másikra kíván átmenni, úgy elsősorban a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen kell átmennie. Ha nincs a közelben átkelőhely, úgy lakott területen levő főútvonalon az útkereszteződésnél (a járda meghosszabbított vonalában), valamint a menetrend szerint közlekedő jármű megállóhelyén levő járdasziget és az ahhoz közelebb eső járda között, egyéb helyen bárhol, a legrövidebb áthaladást biztosító irányban mehet át.

A gyalogos átkelőhely azonban nem védett övezet! Ugyan ott elsőbbsége van a gyalogosnak, ám ezzel élnie kell és nem visszaélnie. A gyalogos olyan helyen, ahol a járművekkel szemben elsőbbsége nincs (például nincs gyalogos-átkelőhely), mielőtt az úttestre lép, köteles meggyőződni arról, hogy áthaladásával a járműforgalmat nem zavarja. Nem léphet az úttestre, ha a jármű olyan közel van, hogy annak zavarása nélkül az úttesten átmenni nem tud!

Forrás: police.hu

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
Egy 165 járműből álló, 7 millió font (3,27 milliárd Ft) értékű bZ4X-flottát rendelt a WeFlex, amely....
2024.03.29
Korlátozott példányszámban gyártott veterán Peugeot 205-ös került kalapács alá az angliai....
2024.03.29
- Több mint öt hónap és a szakszervezetekkel lefolytatott tizenöt tárgyalási forduló után egyoldalú....
2024.03.29
Az M3-as autópályán, a keleti országrész felé rendkívül erős a forgalom. Gödöllőtől Bagig 20 km-en....
2024.03.29
A megszokott programok, és a felhőtlen jókedv mellett, idén néhány különleges látványossággal is....
2024.03.29
A világ legsikeresebb üzleti limuzinjának nyolcadik nemzedéke maradéktalanul meggyőzte a nemzetközi....
2024.03.29
Több szempontból is sokat fejlődött és ezért pozitívan értékeli a Formula 4 Winter Series-ben....
2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....