AutoWallis

Hamarosan újabb autómárka nyit szalont Magyarországon

2025.12.07.

A tervek szerint 2026 januárjában Budapesten, illetve a Ljubljana melletti Trzin-ben megnyíló szalonok nemcsak az egyik leginnovatívabb, tisztán elektromos autókat gyártó vállalat számára jelentenek mérföldkövet, de az AutoWallis kiskereskedelmi pozícióját is tovább erősítik a régióban.

Az AutoWallis 2025. szeptemberben jelentette be, hogy portugál partnerével, a Salvador Caetano Csoporttal közösen megszerezte az XPENG forgalmazási jogait Magyarországon, Horvátországban és Szlovéniában. A két vállalat tapasztalata és tudása garantálja a legmagasabb szintű szolgáltatásokat és ügyfélközpontúságot az újonnan bevezetett kínai elektromos járműmárka számára a három közép-európai piacon.

A bejelentést követően Budapesten és Ljubljanában egyaránt egy-egy pop-up értékesítési pont nyílt a partnerség keretében, amelyeken az új, stílusos és gyorsan tölthető G6 és a prémium G9 SUV modellek megtekintése és megrendelése mellett tesztvezetési lehetőség is elérhető az érdeklődők számára. A 2014-ben Kínában alapított XPENG célja, hogy globális vezetővé váljon az AI (mesterséges intelligencia) mobilitás területén, továbbá küldetésének tekinti, hogy csúcstechnológiával előmozdítsa az intelligens elektromos járművek forradalmát, aktívan formálva a mobilitás jövőjét.

Antal Péter, az AutoWallis kiskereskedelmi üzletágának vezetője kiemelte: „Az XPENG márkakereskedések megnyitása fontos lépés az AutoWallis regionális kiskereskedelmi pozíciójának megerősítésében egy olyan új energia márka (new energy vehicle, NEV) révén, amely nemcsak hatalmas potenciállal rendelkezik, hanem a fenntarthatóbb mobilitási megoldások felé való elmozdulást is jelenti. Nem is kívánhatnánk ennél ígéretesebb kezdetet a következő évre”.

Korábbi importőri jelenlétét kiegészítve az AutoWallis 2020-ban lépett be a szlovén kiskereskedelmi piacra. így mára átfogó ismeretekkel rendelkezik a szomszédos országban, ami kiváló alapot ad a további fejlődéshez és terjeszkedéshez, mindkét üzletágban. Az AutoWallis jelenleg a Farizon, Jaguar, Land Rover, Opel, és XPENG márkák importőreként, valamint a MINI és a Land Rover egyedüli kiskereskedőjeként, illetve BMW, Opel, Toyota, Suzuki, és hamarosan már XPENG kereskedések üzemeltetőjeként lesz jelen Szlovéniában.

 

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

RSS kategória (Hírstart tematika): 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.26
A bajor prémiumgyártó tizenötödik alkalommal áll névadó szponzorként Németország legnagyobb....
2026.09.26
A gyorsaságimotoros-világbajnokság (MotoGP) szervezői hivatalosan nyilvánosságra hozták a 2027-es....
2026.09.26
És mi köze ennek a Kékfényhez?   ..
2026.09.26
Több jármű ütközött az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán Szárligetnél, a baleset....
2026.09.26
Kétszáz új gyalogos-átkelőhellyel, számos akadálymentes villamosmegállóval és járdával, valamint....
2026.09.26
Az amerikai iskolák környékén a tanév első heteiben reggelente sokkal többen nyomkodták a....
2026.09.25
Eltűnnek az élénk színek, szürkül a mezőny.    ..
2026.09.25
A német autóipari óriás, a Volkswagen pénteken megerősítette, hogy világszerte mintegy 2,86 millió....
2026.09.25
A regionális piaci tevékenységekért mostantól a Volvo felel majd az anyacég alá tartozó Lynk &....
2026.09.25
Két férfi meghalt abban a balesetben, amely az M80-as autóúton történt péntek délután; két autó....