Forma-1 Amerikai Nagydíj

Hamilton csak 3 ezreddel verte Rosberget

2014.10.31.

A két Mercedes az Amerikai Nagydíj második szabadedzésén sem talált legyőzőre, a harmadik helyet Fernando Alonso szerezte meg a Ferrarival.

Péntek délután jelentősen lecsökkent a különbség a két Mercedes között a texasi versenypályán: a délelőtti 3 tized helyett ezúttal csak 3 ezred választotta el a szabadedzés leggyorsabbját, Lewis Hamiltont a második helyezett Nico Rosbergtől. Eleinte a német bizonyult gyorsabbnak, de a második gyors körében, a lágy keverékű gumival a brit egy hajszállal meg tudta előzni csapattársát, annak ellenére, hogy csak a középső szektorban volt gyorsabb nála.

A Mercedesek annyira dominánsak voltak, hogy a szabadedzés elején, amikor még a keményebb keverékű közepes gumikat használták, másfél másodperccel voltak gyorsabbak a legközelebbi vetélytárs istállónál, a McLarennél.

A lágy gumin ez a különbség csökkent a mezőnyhöz képest, de a harmadik helyezett Fernando Alonso Ferrarija így is 1,1 másodperccel volt lassabb a két Mercedesnél. Negyedikként végzett Daniel Ricciardo a Red Bull-lal, ötödikként pedig Felipe Massa végzett a Williams-szel, annak ellenére, hogy egyszer elfékezte magát a gyors körében. Kimi Räikkönen javuló formát mutatott a Ferrarival, és megfelezte délelőtti eredményét (a 6. lett), de így is panaszkodott a nem megfelelő beállításokra.

Tovább remekelt a Toro Rosso orosz újonca, Daniil Kvyat, aki ezúttal a hetedik helyet szerezte meg. Mögötte végzett a délelőtt meglepetéscsapatának, a McLarennek a két versenyzője, Jenson Button és Kevin Magnussen. A wokingi istálló autói a lágy gumikkal nem működtek megfelelően.

Sebastian Vettel egy váltócsere miatt későn csatlakozott a pályán gyakorlókhoz, utolsó helyezésére magyarázat lehet, hogy mivel a motorcsere miatt úgyis a bokszutcából fogja megkezdeni a vasárnapi futamot, az időmérőre egyáltalán nem kell készülnie.

Eredmények:

1

Lewis Hamilton

Mercedes

1:39.085s

-

18 kör

2

Nico Rosberg

Mercedes

1:39.088s

0.003s

34

3

Fernando Alonso

Ferrari

1:40.189s

1.104s

29

4

Daniel Ricciardo

Red Bull/Renault

1:40.390s

1.305s

30

5

Felipe Massa

Williams/Mercedes

1:40.457s

1.372s

36

6

Kimi Räikkonen

Ferrari

1:40.543s

1.458s

32

7

Daniil Kvyat

Toro Rosso/Renault

1:40.631s

1.546s

34

8

Kevin Magnussen

McLaren/Mercedes

1:40.641s

1.556s

38

9

Jenson Button

McLaren/Mercedes

1:40.698s

1.613s

36

10

Nico Hülkenberg

Force India/Mercedes

1:40.800s

1.715s

25

11

Valtteri Bottas

Williams/Mercedes

1:40.828s

1.743s

37

12

Romain Grosjean

Lotus/Renault

1:41.054s

1.969s

31

13

Jean-Eric Vergne

Toro Rosso/Renault

1:41.110s

2.025s

36

14

Sergio Pérez

Force India/Mercedes

1:41.123s

2.038s

35

15

Pastor Maldonado

Lotus/Renault

1:41.158s

2.073s

37

16

Adrian Sutil

Sauber/Ferrari

1:41.332s

2.247s

33

17

Esteban Gutiérrez

Sauber/Ferrari

1:41.420s

2.335s

34

18

Sebastian Vettel

Red Bull/Renault

1:44.437s

5.352s

19

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.18
Az európai autóipar egyszerre került technológiai, piaci és geopolitikai....
2026.05.18
A Ford ma bemutatta európai jövőjére vonatkozó lendületes új jövőképét az európai márkakereskedők....
2026.05.18
A Mercedes-Benz Trucks új szintre emeli a fenntartható járműgyártást: a vállalat bemutatta, hogyan....
2026.05.18
A JAECOO 7 az európai SUV-szegmens egyik legfigyelemreméltóbb új szereplője. Az eddig elérhető....
2026.05.18
A Honda három tervezett elektromos autó modelljének eltörléséből eredő 15,8 milliárd dolláros....
2026.05.18
Újabb mérföldkőhöz ért a CATL debreceni beruházása: május 6-án megkezdődött az akkumulátormodulok....
2026.05.18
A mára a külöböző részben vagy teljesen elektromos meghajtások mellett a járműbiztonsági....
2026.05.18
Harmadik alkalommal rendezi meg a PwC Magyarország a Debrecen Business Forumot, amely az elmúlt....
2026.05.18
Elektromos légi taxi száll fel a JFK repülőtérről, közel 320 km/órás sebességgel átrepül a város....
2026.05.18
Hatodik TCR-győzelmét aratta a 24 óráson Hyundai Motorsport.   ..