Forma-1

Hamilton a harmadik szabadedzésen sem talált legyőzőre

2014.04.05.

A Mercedes brit versenyzője mind a három szabadedzést megnyerte, ezért magabiztosan készülhet az időmérőre Bahreinben.

Hamilton a szombati, utolsó szabadedzésen ismét csapattársával harcolt az első helyért, végül 0,115 másodperccel előzte meg Nico Rosberget. Kisebb meglepetésre a Force Indiát hajtó Sergio Pérez lett a harmadik fél másodperc hátránnyal, őt Valtteri Bottas és Felipe Massa követte a két Williams-szel. Úgy tűnik, Bahreinben a Mercedes-motort használó privát istállók lehetnek az Ezüst Nyilak legfőbb kihívói, mivel itt a német motor erőfölénye még jobban kijön a hosszú egyenes miatt.

Sebastian Vettel kihagyta a harmadik szabadedzés utolsó 20 percét, miután kisodródott és megpördült a 2-es kanyarnál a Red Bullal. Addig csak nyolc kört tett meg.

Jenson Button lett a hatodik a McLarennel, alig előzte meg Fernando Alonso Ferrariját és Nico Hülkenberg Force Indiáját.

Sok versenyző – még a gyári Mercedesek is – vétette el a féktávot a hátsó egyenes végén, és túl szélesen fordult be a 11-es kanyarba, ami annak volt a következménye, hogy erős hátszél fújt a pályának azon a részén.

 

Eredmények:

1.  Lewis Hamilton     Mercedes              1:35.324s           12 kör

 2.  Nico Rosberg       Mercedes              1:35.439s  +0.115s  12 kör

 3.  Sergio Pérez       Force India-Mercedes  1:35.868s  +0.544s  10 kör

 4.  Valtteri Bottas    Williams-Mercedes     1:36.116s  +0.792s  10 kör

 5.  Felipe Massa       Williams-Mercedes     1:36.364s  +1.040s  8 kör

 6.  Jenson Button      McLaren-Mercedes      1:36.394s  +1.070s  8 kör

 7.  Fernando Alonso    Ferrari               1:36.454s  +1.130s  12 kör

 8.  Nico Hülkenberg    Force India-Mercedes  1:36.455s  +1.131s  11 kör

 9.  Daniil Kvyat       Toro Rosso-Renault    1:36.680s  +1.356s  16 kör

10.  Kimi Räikkonen     Ferrari               1:36.772s  +1.448s  13 kör

11.  Kevin Magnussen    McLaren-Mercedes      1:36.822s  +1.498s  8 kör

12.  Jean-Eric Vergne   Toro Rosso-Renault    1:37.030s  +1.706s  11 kör

13.  Daniel Ricciardo   Red Bull-Renault      1:37.119s  +1.795s  11 kör

14.  Esteban Gutiérrez  Sauber-Ferrari        1:37.325s  +2.001s  18 kör

15.  Adrian Sutil       Sauber-Ferrari        1:38.089s  +2.765s  24 kör

16.  Kamui Kobayashi    Caterham-Renault      1:38.400s  +3.076s  17 kör

17.  Jules Bianchi      Marussia-Ferrari      1:38.736s  +3.412s  15 kör

18.  Pastor Maldonado   Lotus-Renault         1:38.880s  +3.556s  21 kör

19.  Marcus Ericsson    Caterham-Renault      1:38.971s  +3.647s  18 kör

20.  Romain Grosjean    Lotus-Renault         1:39.208s  +3.884s  17 kör

21.  Sebastian Vettel   Red Bull-Renault      1:39.225s  +3.901s  8 kör

22.  Max Chilton        Marussia-Ferrari      1:39.597s  +4.273s  14 kör

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.13
Vendég: László Márk kenéstechnikai szakmérnök, az IGOL hivatalos magyarországi importőre ..
2026.08.13
A BMW 2026-ban is meghatározó szereplője lesz a Monterey Car Week eseménysorozatnak: a Monterey-....
2026.08.13
Bárkinek lehet légkondicionált mellénye!   ..
2026.08.13
Az Emirates az elmúlt hónapok geopolitikai bizonytalanságaira reagálva több ponton is nagyobb....
2026.08.13
A munkával összefüggő közúti balesetek megelőzésére három nagyon különböző megoldás jutott be az....
2026.08.13
A Paloznaki Jazzpiknik idén is a jazz, a soul, a funk, a pop, az R&B és az elektronikus zene....
2026.08.13
A Ford Authority értesülései szerint a Ford Motor Company szabadalmat nyújtott be egy....
2026.08.13
Az utazási főszezon közepén, augusztusban a német rendőrség fokozottan fellép a sebességtúllépőkkel....
2026.08.13
Kína gazdasága veszélyes dilemmában van: a gyárak teljes kapacitással termelnek, de a belföldi....
2026.08.13
Van egy prémiumautó, amely egyszerre kínál hátsókerékhajtást, valódi luxust, legendás....