Forma-1 Magyar Nagydíj

Hamilton a Red Bullok előtt nyerte a második szabadedzést

2015.07.24.

A délelőtti első szabadedzéshez hasonlóan a délutáni tréningen is a világbajnoki címvédő Lewis Hamilton futotta meg a leggyorsabb kört a 30. Forma-1-es Magyar Nagydíj pénteki napján, de meglepetésre mögötte két Red Bull, Kvjat és Ricciardo következett.

A Mercedes 30 éves világbajnok versenyzője a mezőnyben egyedüliként ért el 1 perc 24 másodperc alatti köridőt, de a második helyen ezúttal nem csapattársa, a német Nico Rosberg, hanem az orosz Danyiil Kvjat (Red Bull) végzett. A tavalyi győztes ausztrál Daniel Ricciardo (Red Bull) harmadik, Rosberg pedig negyedik lett, az ausztrálnak viszont elfüstölt a Renault-motor a Red Bulljában.

A két Ferrari az ötödik és a hetedik pozícióban zárta az edzést, előbbi helyet a finn Kimi Räikkönen, utóbbit a négyszeres vb-győztes német Sebastian Vettel foglalta el. Az idény eddigi részében gyengélkedő McLaren-Hondák egyre inkább magukra találnak, a spanyol Fernando Alonso ugyanis nyolcadikként zárta a tréninget, a brit Jenson Button 12. lett.

Force India a délutáni gyakorlás előtt közleményben jelezte, hogy nem vesz részt az edzésen, mivel mexikói pilótájuk, Sergio Pérez délelőtti balesetét a felfüggesztés hibája okozta. A csapat elővigyázatosságból a német Nico Hülkenberget sem küldte ki a Hungaroringre a második tréningre. Pérez autóját javítják, közben pedig igyekeznek magyarázatot találni a délelőtti műszaki hibára, hogy a szombat délelőtti gyakorláson már részt tudjanak venni.

A második edzésen is volt egy néhány perces piros zászlós megszakítás, Ricciardo autójában ugyanis kigyulladt a motor, ezért a műszaki mentés idejére nem hajthattak a pályára a többiek.

 

Eredmények, 2. szabadedzés:
    -----------------------------------
 1. Lewis Hamilton (brit, McLaren) 1:23.949 perc
 2. Danyiil Kvjat (orosz, Red Bull) 1:24.300
 3. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 1:24.451
 4. Nico Rosberg (német, Mercedes) 1:24.668
 5. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 1:25.134
 6. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Toro Rosso) 1:25.599
 7. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 1:25.660
 8. Fernando Alonso (spanyol, McLaren) 1:25.752
 9. Valtteri Bottas (finn, Williams) 1:25.881
10. Felipe Massa (brazil, Williams) 1:25.920
11. Max Verstappen (holland, Toro Rosso) 1:25.935
12. Jenson Button (brit, McLaren) 1:25.994
13. Pastor Maldonado (venezuelai, Lotus) 1:26.090
14. Felipe Nasr (brazil, Sauber) 1:26.379
15. Romain Grosjean (francia, Lotus) 1:26.442
16. Marcus Ericsson (svéd, Sauber) 1:26.831
17. Roberto Merhi (spanyol, Manor Marussia) 1:29.113
18. Will Stevens (brit, Manor Marussia) 1:29.115

    korábban:
    1. szabadedzés:
    ------------------
  1. Hamilton 1:25.141 perc
  2. Rosberg 1:25.250
  3. Räikkönen 1:25.812
  4. Ricciardo 1:26.053
  5. Kvjat 1:26.070
  6. Vettel 1:26.395
  7. Sainz Jr. 1:26.727
  8. Pérez 1:26.776
  9. Bottas 1:26.825
10. Verstappen 1:26.934
11. Alonso 1:27.272
12. Button 1:27.308
13. Hülkenberg 1:27.317
14. Massa 1:27.381
15. Nasr 1:27.409
16. Ericsson 1:27.732
17. Maldonado 1:28.568
18. Stevens 1:29.693
19. Fabio Leimer (svájci, Manor Marussia) 1:30.631 
20. Jolyon Palmer (brit, Lotus) idő nélkül

    A további program:
    -----------------------
    szombat:
3. szabadedzés 11.00
időmérő edzés 14.00
    vasárnap:
futam 14.00

 

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.15
Amikor 1949-ben megérkeztek az első Volkswagen Bogarak az Egyesült  Államokba, a Ford, a General....
2026.08.15
A kezdeti kapacitások kialakítása után ütemterv szerint halad a Duna vízszintjét emelő beruházás....
2026.08.15
Nagy visszhangot váltottak ki a kínai szaksajtóban azok a felvételek, amelyek megörökítették, amint....
2026.08.15
Mintegy száz járatát törölte szombaton és vasárnap az Easyjet légitársaság franciaországi vállalata....
2026.08.15
 Magyarország kulcsfontosságú helyszínné vált az európai autóipar számára, kiszolgálva a három nagy....
2026.08.15
A Formula–1-es Spanyol Nagydíjnak is otthont adó Circuit de Barcelona-Catalunya versenypályán az....
2026.08.15
Először tankoltak a Szlovákia által vásárolt F-16-os vadászgépek a levegőben. Az F–16-osok egy NATO....
2026.08.15
Az új ”Jó Éjt” csomaggal a Volkswagen Haszonjárművek bővíti az ID. Buzz felhasználási lehetőségeit....
2026.08.15
Gyakran előfordul, hogy ugyan rendelkezik valaki jogosítvánnyal, de nem szerzett kellő vezetési....
2026.08.15
Az amerikai kamionsofőrök naponta közel egy órát töltenek azzal, hogy biztonságos parkolóhelyet....