Forma-1

Hamilton simán győzött az év első Forma-1-es versenyén

2015.03.15.

Kettős Mercedes győzelem született Melbourne-ben, a harmadik helyre több mint fél perc hátránnyal Vettel hozta be a Ferrarit. Csak 11 autó ért célba.

Már az év első Forma-1-es versenyén is látszott, hogy idén még nehezebb dolga lesz a többi csapatnak, ha meg akarják előzni a Mercedest. A két Ezüst Nyíl esélyt sem hagyott a többieknek, Lewis Hamilton simán megtartotta az első helyét a rajt után, és végig magabiztosan vezetve aratott győzelmet az Albert Parkban, ami karrierje során már a 34. elsősége. „Nico nagyon gyors volt az egész verseny alatt” – nyilatkozta Hamilton. „Megpróbáltam vigyázni az üzemanyagra és a gumikra, mivel még nem tudom, hogy hol vannak a határaik, hogy meddig lehet elmenni velük. Amikor már megvolt a két másodperces előnyön, nem kínoztam az autót tovább, de amikor Nico közeledni próbált, képes voltam reagálni” – folytatta az Arnold Schwarzeneggernek a pódiumon adott interjújában a brit versenyző, aki azt is elárulta a színész legendának, hogy magasabbnak gondolta.

Csapattársa, Nico Rosberg végig árnyékként követte a tavalyi világbajnokot, a köztük lévő különbség pár másodpercnél egyszer sem nőtt nagyobbra, de a németnek nem volt reális esélye az előzésre. Rosberg csak a bokszkiállások alatt vette át ideiglenesen a vezetést, a célvonalat pedig 1,3 másodperccel később érte el, mint Hamilton. „Remek érzés másodiknak lenni, mert ez egy fantasztikus szezonkezdet a Mercedesnek. Idén abszolút kimagasló autót kaptunk a csapattól. Lewis úgy vezetett, mint egy világbajnok, de én is kihoztam minden magamból, és megígérhetem, hogy így fogom folytatni, meg fogom dolgoztatni ezt a srácot (Hamiltont) a pénzéért” – nyilatkozta Rosberg.

Sebastian Vettel első Ferraris versenyén a táv első felében még csak a negyedik helyen haladt Felipe Massa Williams-e mögött, de a kerékcserék után feljött harmadiknak, amit meg is tudott tartani a leintésig. „Remek érzés, hogy a Ferrarinál versenyzem. ez nagy megtiszteltetés, és nagyon boldoggá tesz. Jó téli teszteket produkáltunk, amiért köszönet illeti a csapatot. Büszke vagyok, de még sok munka vár ránk, ha meg akarjuk verni a Mercedeseket. Természetesen ez nem győzelem, de mi annak érezzük a katasztrofális tavalyi szezon után. Működik az autó, az embereink jó munkát végeztek a kasztnival és a motorral is” – nyilatkozta a négyszeres világbajnok.

Csak 15 autó indult el a futamon, mivel Kevin Magnussen McLarenje és Daniil Kvyat Red Bullja a felvezető körön állt el motor-, illetve váltóhiba miatt. Valtteri Bottas hátfájás miatt nem vett részt a versenyen, a két Manort pedig nem sikerült felkészíteni az időmérő után a versenyre sem.

Tovább fogyatkozott a mezőny a rajtnál történt koccanások után: először Carlos Sainz Toro Rossója ért hozzá Kimi Räikkönen Ferrarijnak, amitől a piros autó Flipe Nasr Sauberje elé került. A brazil újonc elrántotta a kormányt, ami miatt nekikoccant Pastor Maldonado Lotusának. A venezuelai versenyző alatt megcsúszott a Lotus, és végül a pálya melletti falban kötött ki, összetört hátsó résszel. Azonnal beküldték a Safety Cart, de pár kör elteltével folytatódott a meglehetősen egyhangú száguldás. A Lotusnak igen rossz versenye volt, mert Maldonado kiesése után Romain Grosjean is kiállni volt kényszerű motorprobléma miatt.

Felipe Nasr volt a verseny legnagyobb meglepetése: a Sauber brazil újonca remek rajtot vett, és az első kör végén már az ötödik helyen haladt, amit a verseny végéig meg tudott tartani. 12 másodperccel végzett a Red Bull hazai pályán szereplő versenyzője, Daniel Ricciardo előtt.

Hetedik lett Nico Hülkenberg a Force Indiával, nyolcadikként pedig a Sauber másik versenyzőjét, Marcus Ericssont intették le. A svájci csapat remek hétvégét zárt a kettős pontszerzéssel, nagy a kontraszt a tavalyi évvel, amikor egyetlen pontot sem tudtak gyűjteni.

Debütáló versenyén a kilencedik helyen ért be a kétszeres rali-világbajnok Carlos Sainz fia, ifjabb Carlos Sainz, a pontszerzők közé még Sergio Pérez fért be a másik Force Indiával. A mexikói kétszer is megpördült, a második alkalommal a pördülést az idézte elő, hogy összeütközött Jenson Buttonnal.

Végül célba ért Button is a gyengélkedő McLaren-Hondával, de csak a 11. helyen, éppen lecsúszva a pontszerzésről. A wokingi csapat autója körönként 2-3 másodperccel maradt el a Mercedesektől. Viszont ez volt az első alkalom, hogy az autó megtett egy teljes versenytávot, a rengeteg begyűjtött adat sokat segíthet a fejlesztésben.

Csalódott lehet Kimi Räikkönen, aki sokáig úgy tűnt, a negyedik helyen fejezheti be az idény első versenyét. A bokszkiállásánál viszont rosszul tették fel a bal hátsó kerekét, ezért pár kanyarral később meg kellett állni a pálya mellett. A Forma-1 történetének legfiatalabb versenyzője, Max Verstappen ugyan még el tudott rajtolni a Toro Rossóval, de később fel kellett adnia a futamot, amikor füst tört elő az autója hátuljából.

Eredmények:

1

Lewis Hamilton

Mercedes

1:31:54.067s

2

Nico Rosberg

Mercedes

-7.640

3

Sebastian Vettel

Ferrari

25.523s

4

Felipe Massa

Williams/Mercedes

29.196s

5

Felipe Nasr

Sauber/Ferrari

1p26.149s

6

Daniel Ricciardo

Red Bull/Renault

1 kör

7

Nico Hülkenberg

Force India/Mercedes

1 kör

8

Marcus Ericsson

Sauber/Ferrari

1 kör

9

Carlos Sainz Jr.

Toro Rosso/Renault

1 kör

10

Sergio Pérez

Force India/Mercedes

1 kör

11

Jenson Button

McLaren/Honda

2 kör

Egyéni világbajnokság:

1

Lewis Hamilton

25 pont

2

Nico Rosberg

18

3

Sebastian Vettel

15

4

Felipe Massa

12

5

Felipe Nasr

10

6

Daniel Ricciardo

8

7

Nico Hülkenberg

6

8

Marcus Ericsson

4

9

Carlos Sainz Jr.

2

10

Sergio Pérez

1

11

Jenson Button

0

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A hétvégén a Róma mellett található Vallelunga versenypályán kezdődik a túraautósok....
2024.04.19
A sanghaji aszfaltcsíkon öt év után rendeznek újra F1-es versenyt. ..
2024.04.19
Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc....
2024.04.19
Ideiglenes kényszermegoldásokkal hozná versenyképes pozícióba az európai gyártókat az Európai....
2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....
2024.04.18
Elsősorban szórakoztató divattermék és csak másodsorban autó az új Mini Countryman. Ez persze nem....