Forma-1 Monacói Nagydíj

Hamilton volt a leggyorsabb az első szabadedzésen Monacóban

2015.05.21.

A világbajnoki címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája autózta a leggyorsabb köridőt a Forma-1-es Monacói Nagydíj csütörtöki első szabadedzésén.

A vb-pontversenyt most is vezető 30 éves versenyző - aki szerdán hosszabbított szerződést 2018 végéig a stuttgarti istállónál - 1:18.750 perc alatt ért körbe a 3,340 kilométer hosszú városi pályán, ahol a hagyományoknak megfelelően már csütörtökön lezajlik az első két szabadedzés, pénteken pedig szünnapot tartanak.

Az elmúlt éjszaka heves eső zúdult Monte-Carlóra, így a pilóták felszáradó, de hideg aszfalton köröztek. A második helyen a Toro Rosso 17 éves tehetsége, a holland Max Verstappen zárt, csapattársa, ifjabb Carlos Sainz ötödik lett. Harmadikként Daniel Ricciardo, a Red Bull ausztrál versenyzője fejezte be a gyakorlást, amelyen Nico Rosberg, a Mercedes német pilótája csak kilencedik lett.

A két Ferrari a negyedik és a nyolcadik helyen végzett, a négyszeres vb-győztes német Sebastian Vettel nagyjából négytized másodperccel maradt el Hamilton idejétől, míg a finn Kimi Räikkönen csaknem egy másodperccel volt lassabb a britnél.

    Eredmények, 1. szabadedzés:
    --------------------------------------------------------------
1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:18.750 perc
2. Max Verstappen (holland, Toro Rosso) 1:18.899
3. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 1:19.086
4. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 1:19.134
5. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Toro Rosso) 1:19.245
6. Pastor Maldonado (venezuelai, Lotus) 1:19.454

    A további program:
2. szabadedzés 14.00
    szombat:
3. szabadedzés 11.00
időmérő edzés 14.00
    vasárnap:
futam 14.00

 

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.14
A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Ferrari brit versenyzője nyerte vasárnap a Forma-1-es....
2026.06.14
Nem sokkal a vége előtt még három márka is esélyes volt a végső győzelemre, a Toyota a végén....
2026.06.14
Magam sem értem, hogy miért, de mostanság a csapból is ez a téma folyik, így gondoltam ideje....
2026.06.14
Hárman meghaltak, egy embert pedig még keresnek, miután összeütközött egy vitorlás és egy katamarán....
2026.06.14
A BYD, az új energiákkal hajtott járművek globális vezető gyártója bemutatja legújabb modelljét,....
2026.06.14
Lewis Hamilton adatai sodorták bajba az időmérőjét a falban záró Charles Leclerc-t? A brit utalt rá....
2026.06.14
Az útburkolati jelek többsége fehér színű, de időnként sárga vonalak is megjelennek. Tóbiás és....
2026.06.14
Bourdais-ék drámája után a testvérautónak áll a zászló Le Mans-ban, de a #8-as Toyota és a #20-as....
2026.06.14
Ezzel pedig minden M-es BMW elérhető mostantól két hajtott tengellyel. ..
2026.06.14
A Wallis Csoport portfólióvállalatainak árbevétele 2025-ben 30 százalékkal, 912 milliárd forintra....