felmérés

Hány állást szüntet meg a digitalizáció?

2021.11.02.

Az autóiparban minden ötödik ember fél attól, hogy elveszíti állását a digitalizáció miatt – írja az automobilwoche.de



 

Egy új felmérés szerint Németországban körülbelül minden nyolcadik munkavállaló félti saját munkáját a munka világában zajló digitalizáció miatt.  A megkérdezettek 12 százaléka fejezte ki aggodalmát az EY tanácsadó cég állástanulmányában amiatt, hogy munkahelye a jövőben veszélybe kerülhet az új technológiai fejlesztések következtében. 

A digitalizáció elkerülhetetlen. Fotó: Audi

Ezzel szemben a megkérdezettek 88 százaléka semmilyen aggályt nem fogalmazott meg ezzel kapcsolatban.  A tanulmányt hétfőn a stuttgarti Német Sajtóügynökség ismertette.

Ha a technológiailag indokolt munkahelyi félelmek kérdését az egyes gazdasági szektorokra bontjuk, akkor különösen kiemelkedik a bank-, ingatlan- és biztosítási ágazat. Ezen a területen minden ötödik alkalmazott (20 százalék) aggódik saját munkája miatt a technológiai fejlődés miatt. Az autóiparban 19 százalék, a gépiparban 17 százalék. 

Ehhez képest például az egészségügyi szektorban dolgozóknak kevés aggálya van (8 százalék).

Az EY rendszeresen végez ilyen típusú felméréseket.  Észrevehető: két évvel ezelőtt, vagyis a koronajárvány előtt még valamivel magasabb, 13 százalékos volt a digitalizáció miatt saját munkahelyükért aggódók aránya. Négy évvel ezelőtt pedig csak 7 százalék aggódott.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.01
A BYD új SUV-csúcsmodellje, a Great Tang (a név a Tang dinasztiára vonatkoztatható vissza)....
2026.07.01
A CATL debreceni cellagyára teljesen készen áll, az üzem elindításához az engedélyeket várják;....
2026.07.01
Stellantis kötődései miatt korunk egyik legkomolyabban vehető kínai autógyártója a Leapmotor,....
2026.07.01
A FIAT Professional bemutatja az új Doblò EasyPRO-t, egy kompakt kisteherautót, amelyet....
2026.07.01
Az Audi Q3 mindig is fontos modell volt a márka számára. Kompakt SUV-ként méretben ugyan nem a....
2026.07.01
A hétvégén rendezik meg a Hungaroringen az International GT Open elnevezésű versenysorozat....
2026.07.01
Az Egyesült Államokban évek óta hiányzik a szövetségi szintű szabály arról, ki férhet hozzá az....
2026.07.01
Az Autós Nagykoalíció (ANK) nyolcadik alkalommal hirdeti meg az Év Magyar Autója díjakat. Nagy....
2026.07.01
Július elsejétől tovább bővül Budapest és az agglomeráció éjszakai közösségi közlekedése - írta....
2026.07.01
GT kombiként hivatkozik legújabb, Európában is bemutatott modelljére a kínai prémium márka. ..