BMW

Harald Krüger a BMW AG igazgatótanácsának új elnöke

2015.05.14.

Amint azt a BMW AG korábban már bejelentette, 2015. május 13-tól, a vállalatcsoport vezetőinek éves ülését követően Harald Krüger vette át elődjétől, Norbert Reithofer-től az igazgatótanács elnöki feladatait.

Harald Krüger mérnöki diplomájával 1992-ben csatlakozott a BMW Group-hoz, 2008 decembere óta tagja a vállalatcsoport igazgatótanácsának. Kezdetben a humán erőforrásért felelős vezető feladatait látta el, majd 2012 júniusának végén a MINI, a BMW Motorrad és a Rolls-Royce márkák, valamint a vevőszolgálati részleg felelős vezetőjévé nevezték ki. Legutóbbi beosztásában, 2013 áprilisától az igazgatótanács gyártásért felelős tagja volt.

Harald Krüger

Norbert Reithofer a felügyelő bizottság új elnöke

A BMW AG vezetőinek éves ülésén a felügyelő bizottság beválasztotta tagjai közé a vállalatcsoport igazgatótanácsának előző elnökét, Norbert Reithofer-t, mi több, a május 13-i vállalati konferenciát követő felügyelőbizottsági ülésen azonnal elnökké nevezték ki. A felügyelő bizottság új elnöke 1987-ben kezdte meg munkáját a BMW Group-nál, 2000 márciusában lett a vállalatcsoport igazgatótanácsának tagja. 2006 szeptemberéig a gyártásért felelős vezető feladatait látta el, amikor is átült az igazgatótanács elnöki székébe.

Joachim Milberg a jövőben a BMW Group társadalmi felelősségvállalását irányítja

A BMW AG felügyelő bizottságának korábbi vezetője, Prof. Joachim Milberg a május 13-i ülést követően adta át székét Norbert Reithofer-nek, miután több mint két évtizeden át egyengette a vállalatcsoport ügyeinek útjait. Prof. Milberg 1993 novemberében, az igazgatótanács gyártásért felelős tagjaként csatlakozott a vállalatcsoporthoz, majd 1999 februárjában a tanács elnöke lett. 2002 májusában választották be a BMW AG felügyelő bizottságának tagjai közé, ahol 2004 májusától töltötte be elnöki pozícióját.

Joachim Milberg a jövőben is szoros kapcsolatot tart fenn a vállalatcsoporttal, a BMW Group társadalmi felelősségvállalásával és jótékonysági kezdeményezéseivel kapcsolatos tevékenységek irányítását végzi majd.

A BMW Group 2014 decemberében jelentette be a generációváltást

A BMW Group már 2014 decemberének elején bejelentette azon tervét, miszerint generációváltást kezdeményez a vállalatcsoport igazgatótanácsának és felügyelő bizottságának élén, hogy az aktuális vezetők kellő időben adhassák át a vállalatcsoport további fejlesztésével kapcsolatos feladatokat a következő generáció képviselőinek.

Oliver Zipse a vállalatcsoport igazgatótanácsának új, gyártásért felelős tagja

Amint azt a BMW AG 2015 márciusában már bejelentette, a vezetőség május 13-i ülését követően Oliver Zipse a vállalatcsoport igazgatótanácsának új tagja, aki azonnal a gyártási részleg irányításával kapcsolatos vezetői feladatokat vette át elődjétől, Harald Krüger-től. Oliver Zipse 1991-ben, gyakornokként kezdte karrierjét a BMW Group-nál, ahol később számos vezető pozíciót betöltött. 2009 és 2012 között a vállalatcsoport műszaki tervezéséért felelt, mielőtt a BMW Group vállalati tervezéséért és termékstratégiájáért felelős vezetőnek nevezték ki.

Henning Kagermann és Simone Menne is a felügyelő bizottságban

A BMW AG vezetőinek éves ülésén ismételten a vállalatcsoport felügyelőbizottsági tagjává választották Prof. Henning Kagermann-t, egyúttal beválasztották a felügyelőbizottsági tagok közé Simone Menne-t, a Deutsche Lufthansa AG főállású igazgatósági tagját, amivel a BMW AG az első olyan autógyártó vállalattá vált Németországban, amelynek felügyelő bizottságában a székek 30 százalékát nők foglalják el. Wolfgang Mayrhuber, aki hosszú évek óta erősítette a BMW AG felügyelő bizottságát, a vállalatcsoport vezetőinek éves ülésén adta át helyét utódjának.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.09
Skoda Octavia Combi 1.5 TSi vásárlás előtti átvizsgálás ..
2026.06.09
A szakemberek részéről csak pozitív visszajelzéseket kapott a balatonfőkajári versenypálya....
2026.06.09
A Vespa 80 éves: ez alkalomból egy héten át tartó ünnepi rendezvénysorozatot tartanak Rómában....
2026.06.09
Még nagyobb biztonság, még több vezetési élmény, így jellemezhetnénk a Bosch szolgáltatását, amely....
2026.06.09
A New York-i közlekedési hivatal egy 2023-as kísérlet után mintegy 100 csomópontra bővíti....
2026.06.09
Ami a mesterséges intelligenciához kapcsolódó szabadalmi bejegyzések számát illeti, a Toyota teljes....
2026.06.09
Harmadik alkalommal rendezik meg június 12-14. között az Országos Kamionos Találkozót a békéscsabai....
2026.06.09
A BMW Group és a Mistral AI közösen dolgozik az új modellek ütközésszimulációjában alkalmazott....
2026.06.09
Júniusban mutatják be a Peaq-et, a csehek új zászlóshajóját.   ..
2026.06.09
Elsőként a diszkont légicégek közül a Wizz Air fokozatosan elérhetővé teszi flottáján a Starlink....