Önvezető autók

Három napra a jövő jelenné vált

2020.07.14.

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem partnerei, a Knorr-Bremse, a Magyar Közút, az Ericsson, a Magyar Telekom, valamint osztrák iparági szereplők közreműködésével június végén egyedülálló járműipari mérési kampányt végeztek az M86-os út csornai elkerülő szakaszán.

Miközben vártuk a rendezvény nyitó sajtótájékoztatóját, az újságírók azt taglalták, hogy a közel 15 éves átlagéletkorú magyar autópark hogyan viszonyul az itteni csúcstechnológiához? A fejlesztéseknek, a tudománynak persze mindig előbbre kell járnia, akár évtizedekkel is megelőzve a jelent. Már pedig itt a jövő beelőzött, s olyan technikát és technológiát vonultatott fel, hogy csak ámultunk és bámultunk.

Magyar-osztrák közös kutatás. Ezt jelzi a két ország zászlaja az információs táblán. Az osztrák miniszter levélben köszöntötte a rendezvényt. Fotók: MTI - Krizsány Csaba

Hivatalosan a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, valamint az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával megvalósuló “Központi rendszer architektúra fejlesztése autonóm jármű tesztek és működtetéshez kapcsolódó szolgáltatásokhoz (2019-2.1.14-ÖNVEZETŐ-2019-00001)” elnevezésű projekt célja inkubációs tesztkörnyezetet biztosítani a hazai- és a nemzetközi autóipari szereplők számára. A projekt keretében egy szenzorokkal gazdagon felszerelt közforgalmi útszakasz kialakítása világviszonylatban is egyedülálló lehetőséget kínál majd az intelligens infrastruktúrák, valamint a részben vagy teljesen önvezető járművek fejlesztéséhez.

Csúcstechnika a lezárt szakaszon.

A nyitónapon ott volt Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, aki köszöntőjében hangsúlyozta: a kormány célja, hogy az új, innovatív technológiák alkalmazásában régiós, vagy európai szinten élen járjon Magyarország. Beszélt arról is, hogy tavaly jelent meg egy IMF-elemzés, amely az ipari termékek high tech részarányát vizsgálta, és ebben Magyarország Németországgal karöltve az első helyen áll. Úgy vélekedett, sok energiát fordítottak erre a magyar vállalatok a kormány pedig ezért döntött amellett, hogy az autonóm technológiák kutatási területét segíti a feltételek kialakításában. Ezért döntöttek a zalaegerszegi Zalazone tesztpálya megépítése mellett.

A több napon át tartott mérési sorozat a projekt első mérföldköve, amely során a kutatók a lezárt intelligens útszakaszon közlekedő, speciális eszközökkel felszerelt személy- és tehergépjárművek segítségével tesztelték a kooperatív környezetérzékelés előnyeit, 5G technológiára épülő adatkommunikációs lehetőségekkel támogatva – hangzott el a sajtótájékoztatón.

Palkovics László miniszter a helyszínen tekintette meg a kísérletet.

Az intelligens infrastruktúrák kiemelt szerepet játszanak az önvezető járművek elterjedésében, ezek nélkül ugyanis nehezen valósítható meg a kevert, emberi és gépi vezetőkkel egyidejűleg közlekedő járműforgalom. A szenzorokkal ellátott utak képesek lesznek nyers és feldolgozott adatokat küldeni a közlekedési eszközöknek, több kilométerrel is megnövelve a járművek érzékelési képességet, ami számos új szolgáltatást tesz elérhetővé.

A központi mesterséges intelligencia alapú adatfeldolgozás javaslatokat és figyelmeztetéseket továbbíthat az emberi vagy gépi vezetőknek a torlódások és balesetek elkerülése érdekében, sőt a fejlett infrastruktúrák kommunikációs platformként is szolgálhatnak a járművek számára, képessé téve azokat az egymással való együttműködésre. Egy fékező, vagy előző autó figyelmeztetheti a körülötte haladókat, a prediktív rendszerek pedig előre jelezhetik, vagy automatikusan meg is szüntethetik a balesetveszélyes szituációkat.

Az intelligens infrastruktúrák bevezetését jelenleg számos kidolgozásra váró technológia, szabvány és szolgáltatási modell akadályozza. Ezek közül is a rendkívül szigorú biztonsági szabványoknak megfelelő kommunikáció jelenti az egyik legnagyobb kihívást. Olyan technológiára van szükség ugyanis, amely minden időjárási körülmény mellett kvázi valós idejű kommunikációt tesz lehetővé, az adattartalom pedig külső fél által nem hamisítható.

Erre kiválóan alkalmas az 5G telekommunikációs technológia, amely képes biztosítani azt a sávszélességet és a gyakorlatilag késleltetés nélküli adatforgalmat, ami peremfeltétele annak, hogy a nagy sebességgel haladó önvezető járművek tömege külső forrásból származó adatok alapján hozzon megbízható vezetői döntéseket.

A most megvalósuló projekt nem csak azért számít kuriózumnak, mert az intelligens infrastruktúrák és önvezető technológiák fejlesztésében érdekelt valamennyi iparág hazai és külföldi szereplőinek közös együttműködésében valósul meg, hanem azért is, mert közforgalmi úton kialakított, 5G kommunikációs technológiával támogatott mérési környezet kialakítására korábban még nem volt példa. Ez az új innovációs platform egyrészt növelheti Magyarország vonzerejét a fejlett autóipari beruházásoknál, másrészt jelentős versenyelőnyt biztosít a hazai iparág kutatás-fejlesztési tevékenysége számára - tudtuk meg a helyszínen.

 

 

 

 

 

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....
2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....
2024.03.28
Halálra gázolta egy kisbusz sofőrje Nagykálló térségében nyírbátori mérnökségünk kollégáját, Tibort....
2024.03.28
Károkozás (25%), türelmetlenség és akadályoztatás (23%), fizetős, vagy ingyenes (10%) - leginkább....
2024.03.28
Nem csak a gyorsan hajtó autósok, hanem a motorosok is nagy kockázatot vállalnak – írja a Kronen....
2024.03.28
Kedden tragikus kimenetelű közúti baleset történt, amely során egy BMW és egy Nissan ütközött....