illegális taxi

Azonnal elkobozzák az illegális taxikat a fővárosban

2021.02.07.

Mintegy 7 és fél ezer olyan jogsértést rögzítettek 2020-ban, melyek az illegális taxizással voltak kapcsolatban. Ennek eredményeként a hatóságok 2852 engedély nélküli fuvarozó járművét foglalták le Moszkvában, ami 130 százalékkal több, mint 2019-ben – írja az autonews.ru orosz autós szakportál.

Az orosz közlekedési hatóság hangsúlyozta: az illegális taxisok orvosi és műszaki engedélyek nélkül dolgoznak. Az sem ritka, hogy még érvényes jogosítványuk sincs. A statisztikák szerint az illegális taxisofőrök nagyobb számban kerülnek baleseti helyzetbe, veszélyeztetve az utasokat. Az illegális taxizás során bekövetkezett sérülésekért pedig senki nem vállal felelősséget. A biztosító nem fizet.

A Közlekedési Minisztérium kérte a fővárosiakat, hogy csak a legális taxiszolgáltatásokat vegyék igénybe. Az engedéllyel rendelkező személyszállítók autói könnyen felismerhetőek: sárga vagy fehér színűek. A járműveknek narancssárga TAXI lámpája van, oldalukon a közismertek fekete kockasor-motívummal. A műszerfal jobb oldalán pedig ott találhatóak az információk a sofőrről.

Moszkvában az utasok és a poggyász engedély nélküli szállítása esetén a bírság 5000 rubel, azaz kb. 20 ezer forint. Akit illegális taxizáson érnek, annak járművét a közlekedési hatóság telephelyére szállítják, ahonnan csak a büntetés megfizetése esetén viheti el a tulajdonos.

A tavalyi évben egyébként Moszkvában 1667 taxival történt baleset, ami 11,2 százalékkal kevesebb 2019-hez képest. A taxibalesetek során 1956 ember sérült meg, ami 14,8 százalékkal alacsonyabb arány, mint egy évvel korábban. Ugyanakkor a balesetek halálos áldozatainak száma 20 százalékkal nőtt. Míg 2019-ben 50 ember halt meg taxibalesetben, addig 2020-ban már 60 ember veszítette életét tragikus körülmények között.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.04
Az autóversenyzők sem próféták saját hazájukban, több magyar pilóta külföldön lett sikeres. ..
2026.07.04
A világbajnoki összetettben élen álló Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz versenyzője nyerte a....
2026.07.04
Nálunk miért nincs ekkora szabadság?   ..
2026.07.04
A Citigo elektromos lecserélése még éveket kell várni, ezért az indiai piacon forgalmazott Kylaq....
2026.07.04
Összesen két hétig, mintegy ezerötszáz kilométeren át volt a társam az Év Magyar Autója versenyben....
2026.07.04
Magyarországon 74 905 új személyautót helyeztek forgalomba az első fél évben, 13,3 százalékkal....
2026.07.04
A Mercedes világbajnoki pontversenyt vezető olasz pilótája nyerte a Forma-1-es Brit Nagydíj....
2026.07.04
A 12Cilindri Manuale különleges, mechanikai kapcsolat nélküli, „by wire” váltókart és kuplungpedált....
2026.07.04
Ennyi őrültséget és balesetet ritkán látni egy hónap alatt. ..
2026.07.04
2026 első félévének eredményei azt mutatják, hogy a márka nemcsak megőrizte, hanem tovább....