használt autó

Használt autóként is jól fut a Peugeot 3008

2020.03.02.

Új autóként számos díjban és elismerésben részesült már a Peugeot új generációs szabadidőjárműve, most pedig kiderült: másodkézből megvásárolva is a jó választás.

Pontosan három évvel ezelőtt, 2017 első negyedévében kezdődött a második generációs Peugeot 3008 európai értékesítése. Ez egyben azt is jelenti, hogy a típus első példányai mostanában kerülnek eladósorba: a Peugeot kompakt szabadidőjárműve elkezdett tényezővé válni a használtautó-piacon – méghozzá a jelek szerint meghatározó tényezővé.
Az 1988-ban alapított brit Diesel Car magazin és néhány évvel ezelőtt megjelent társkiadványa, az Eco Car folyóirat ugyanannak az éremnek a két oldalával foglalkozik: legyen szó bármilyen üzemanyagról, (a gázolajtól az autógázon át az elektromos áramig) a lapcsalád Európa-szerte a takarékos autózás egyik legnagyobb szakértőjének számít. Évente több száz autót tesztelnek, és a szerzett tapasztalatok alapján immár több mint egy évtizede adják ki az Év Autója díjakat, amelyek az utóbbi néhány évben kiegészültek az Év Használt Autója díjakkal. A kiadványok szerkesztői az idei díjátadóra több mint 800 használt autót vizsgáltak meg, figyelembe véve azok vételárát, értéktartását és praktikumát, kiegészítve mindezt a zsűri személyes benyomásaival. Ebből a nyolcszázas mezőnyből választották aztán ki az ötven döntőst, amelyek között egy százas skálán adott pontok alakították ki a végső helyezést.
 
– Soha nem kellett még ennyi lehetőség közül választanunk, és a dolgunkat az sem egyszerűsítette, hogy az autógyártók évről évre egyre jobb minőségű termékekkel állnak elő – vázolta az idei választás körülményeit Ian Robertson, a Diesel Car és Eco Car magazinok szerkesztője. „Már azok is büszkék lehetnek magukra, akik felkerültek a Top 50-es listára; egy ilyen erős mezőnyben végső győztesnek lenni pedig kivételes teljesítmény.”
Különösen igaz ez akkor, ha első nekifutásra sikerül a győzelem. Ez esetben pontosan ez történt: a második generációs Peugeot 3008 idén töltötte be harmadik születésnapját, így most első ízben vehetett részt a megmérettetésen, amit rögtön meg is nyert. A Peugeot kompakt szabadidőjárműve nem csak saját méretosztályban bizonyult a legkiválóbb használtpiaci választásnak, de a szerkesztők az egész piacon nem találtak jobb ajánlatot a francia crossovernél.
 
– Valójában már akkor sejtettük, hogy egyszer győzni fog a Peugeot 3008, amikor 2016-ban először vezettük az új generációs modellt. – árulta el Ian Robertson. „A tervezők minden konvencióval szakítottak, az i-Cockpit kezelőfelülettől kezdve a lenyűgöző külső dizájnig. Ehhez már nincs is szükség másra, mint az 1,5, 1,6 és 2,0 literes, különösen tiszta üzemű és takarékos dízelmotorokra, és már meg is van a győztesünk. Amikor a szerkesztő bizottság összeült, egyhangúlag  szavaztuk meg a Peugeot 3008 győzelmét.”
A 3008-as abszolút győzelme mellett egy másik Peugeot is elismerésre méltóan teljesít a használt autók piacán. Az RCZ 2018 óta sorban harmadszor bizonyul a legjobb választásnak, ha használt sportkupét keresünk. Ez a mesterhármas önmagában is fantasztikus eredmény, ám még különlegesebbé teszi a tény, hogy az RCZ már új autóként is a Diesel Car kedvence volt: amíg gyártották (azaz 2010 és 2014 között), a típus minden egyes évben elnyerte az év legjobb új sportautója címet.
 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.01.17
A teljesen elektromos és hibrid kivitelben gyártandó D99 minibuszának legnagyobb előnye az óriási....
2026.01.17
Az eddiginél szorosabbra fűzte együttműködését a Magyar Jégkorong Szövetség (MJSZ) és a Skoda: a....
2026.01.17
Összeütközött egy menetrend szerinti autóbusz és egy vasúti mozdony Hamburgban, a mentést végző....
2026.01.17
Az autósoknál a katari pilóta, a motorosoknál pedig az argentin Luciano Benavides nyerte a....
2026.01.17
A Balaton a déli parton jelenleg teljesen, az északin korlátozottan alkalmas a jégen tartózkodásra....
2026.01.17
Hazánkban is kapható már a Renault 4 E-Tech electric. Kipróbáltuk az Év Zöldautója 2026 díjra....
2026.01.17
A világbajnokság mezőnyéből elsőként a Red Bull-csoport mutatta be 2026-os Forma-1-es autóinak....
2026.01.17
A tartós hideg, a havazás, valamint a fagyás és olvadás váltakozása miatt megemelt kapacitással....
2026.01.17
Ha nem is lóerőben, de könnyített alkatrészekben és futóműben még tudtak javítani a GR Yaris eddig....
2026.01.16
Hiába szaporodnak az automata és más intelligensebb rendszerek, ha a kijelölt, vagy jelöletlen....