Magyar Nagydíj

Hasznos tanácsok a Hungaroringre látogatóknak

2019.08.02.

Erőteljes hétvégi forgalomra számít a Formula-1-es verseny miatt az M3-as autópálya Budapest és Mogyoród közötti szakaszán a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. A tavalyi Magyar Nagydíj idején az érintett sztrádaszakaszon kétszer annyian közlekedtek matrica nélkül, mint egy átlagos nyári hétvégén. "A kellemetlenségek és a pótdíjak azonban érvényes e-matricával elkerülhetők." – közölte a cég.

Tavaly több mint kétszázezren látogattak el a Magyar Nagydíj futamaira. A mogyoródi pályára érkezők miatt idén is erőteljes forgalomnövekedésre számít a NÚSZ Zrt. A Forma-1-es verseny idején az M3-as sztráda érintett szakaszán nemcsak a forgalom nő meg közel 30 százalékkal, de a jogosulatlan úthasználók száma is emelkedik ilyenkor. A NÚSZ Zrt. a tavalyi verseny idején mintegy 110 ezer járműáthaladást rögzített a szóban forgó útszakaszon, a matrica nélkül közlekedők száma pedig megduplázódott ebben az időszakban.

A Nagydíj során kétszer annyi német, román, lengyel, szlovák vagy osztrák felségjelű személygépkocsi fordul meg az M3-ason, mint általában, és a külföldiek esetében a jogosulatlan úthasználók száma is háromszorosára nő.

A Mogyoród és Fót megközelítését szolgáló új M3 autópálya-csomópont Mogyoródnál MTI/Máthé Zoltán

Akár belföldi, akár külföldi autósról van szó, a pótdíjfizetés és a kellemetlenségek érvényes matrica birtokában elkerülhetők. Fontos tudnivaló, hogy az autópálya Budapest felől – a 10-es kilométerszelvénytől kezdve – csak érvényes matricával vehető igénybe, mint ahogy azt az M31-es, valamint az M3-ason kelet felől érkezők is csak díjfizetés ellenében használhatják. Indulás előtt tehát nem csak a forgalmi rend ideiglenes megváltozásáról ajánlatos érdeklődni, de az e-matrica megvásárlásról is érdemes gondoskodni.

Akik szeretnék elkerülni a sorban állást, azoknak az útdíjfizetési szolgáltató elsősorban az ematrica.nemzetiutdij.hu oldalt ajánlja, ahol kényelmi díj megfizetése nélkül lehet e-matricát vásárolni. A NÚSZ Zrt. minden esetben arra hívja fel az autósok figyelmét, hogy e-matrica megvásárlásakor ellenőrizzék a rendszám, a felségjelzés és az egyéb adatok helyességét, valamint az érvényességi időt.

Az egyes matricatípusokról, valamint a különféle díjkategóriáról ezen az oldalon található bővebb információ: https://nemzetiutdij.hu/articles/article/dijtablazat

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.12
A piros-fehér TR010 Hybridek különböző, előre nem várt okok miatt nem jutottak be az időmérő utolsó....
2026.06.12
Egy rejtett ikon, amit sokan nem ismernek.   ..
2026.06.12
A Ryanair új, Pozsony–Prága járat indítását fontolgatja, amely akár már jövőre elindulhat. Erről a....
2026.06.12
A holland ügyészség 2030-ig több mint kétszeresére növelné az automatizált közúti ellenőrzési....
2026.06.12
Forgalmas nyári szezonra készül a Budapest Airport az idén is - hangsúlyozta Francois Berisot, a....
2026.06.12
A rolleres károk csaknem kilencven százalékát bérelt eszközökkel okozzák, ezért is sürgető a....
2026.06.12
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Royal Caribbean: a finnországi Meyer Turku hajógyár hivatalosan is....
2026.06.12
1989-ben a Lexus elegáns limuzinokkal lépett be a prémiumautók piacára. A japán márka a kiváló....
2026.06.12
A Toyota első elektromos autója, a bZ4X Touring így, ebben a kombi karosszériában érett be. Erős,....
2026.06.12
A TOYOTA RACING június 13–14-én a TR010 HYBRID Hypercarral száll harcba hatodik győzelméért – és új....