Forma-3

Hasznosnak értékelte első Forma-3-as idényét Tóth László

2021.10.06.

Sokat tanult és rengeteg tapasztalatot szerzett autóversenyzői pályafutása első Forma-3-as idényében Tóth László, aki a spanyol Campos Racing színeiben teljesítette a versenysorozat idei szezonját.

A 21 éves versenyző azt mondta az MTI-nek, a pályán és azon kívül is számos kihívással és nehézséggel kellett szembe néznie az idén, mégis nagyon hasznosnak és tanulságosnak tartja az idei esztendőt. - Nagy ugrás volt ez a Forma Renault Európa-kupa után, mivel a Forma-3-as versenyautók jóval nagyobb leszorítóerővel rendelkeznek, itt is van állítható hátsó szárny, mint a Forma-1-ben, sokat és sokféleképpen lehet változtatni a beállításokkal, ezen kívül a gumikezelést is meg kellett tanulni - mondta Tóth László, aki koronavírus-fertőzés miatt az idény második, franciaországi fordulóját kénytelen volt kihagyni.

- Nyilvánvalóan nem tett jót, hogy egy versenyhétvége kimaradt, és a felépülésem után viszonylag rövid idő alatt vissza kellett nyerni fizikailag is a formámat, de mentálisan is nehéz volt, hogy ilyen okból nem tudtam rajthoz állni Franciaországban - nyilatkozta a magyar versenyző, akinek első idényében nem sikerült pontot szereznie. Tóth számára a Forma-1-es Magyar Nagydíj hétvégéje a legemlékezetesebb, a Hungaroringen ugyanis hazai közönség előtt versenyezhetett, ami elmondása szerint örök emlék a számára.

- Nagyon jólesett, hogy milyen kedvesek voltak velem a szurkolók, és különleges érzés volt előttük versenyezni. Bizonyos szempontokból az a hétvége is alakulhatott volna jobban, de összességében nagyon jó visszagondolni rá, mert annak ellenére egészen más volt a hangulata, hogy nekem ugyanúgy kellett felkészülnöm rá, mint bármelyik másik fordulóra - fogalmazott a versenyző.

Tóth László elmondta, az utánpótlás-kategóriákban szereplő istállók közül az egyik legnagyobb hagyományokkal rendelkezőhöz került, ugyanakkor a spanyol csapat idei évét beárnyékolta, hogy az alapító-tulajdonos Adrian Campos az év elején tragikus hirtelenséggel elhunyt.

- Pozitívan fogadtak már a szezon előtt is, már-már családias volt a légkör, és végig igyekeztek mindenben segíteni, sokat tudtam tanulni az ott dolgozóktól. Az idény végén elmondták, hogy folyamatos volt a fejlődésem, és remélem, hogy az itt megtanultakat jövőre kamatoztatni tudom majd - vélekedett Tóth, aki a téli időszakban várhatóan több teszten részt vesz, és sokat gyakorol majd szimulátoron is.

- Egyelőre konkrétumokról még nem tudok beszámolni a következő szezonnal kapcsolatban, de a menedzsment tárgyalásokat folytat, amelyek a következő hónapokban zárulhatnak le. Folytatni szeretném a versenyzést, és ideális lenne, ha még egy idényt tudnék eltölteni a Forma-3-ban - mondta a versenyző.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.03
Júliusban is folytatódik a budapesti nosztalgiaszezon: hétvégenként muzeális villamosok, autóbuszok....
2026.07.03
Az európai autógyártók évekig a nagy, drága elektromos SUV-kra koncentráltak, miközben fokozatosan....
2026.07.03
A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Ferrari hazai közönség előtt szereplő versenyzője volt a....
2026.07.03
Megduplázta japán eladásait márciusban a BYD, amely egyre nagyobb hangsúlyt fektet a külpiacokra az....
2026.07.03
Töretlen a BYD kínai autómárka szárnyalása a magyarországi újautó-piacon: az új energiákkal hajtott....
2026.07.03
Egyre nagyobb gyártótempóra kapcsol a BMW tavaly beindított, több mint kétmilliárd euró....
2026.07.03
Lewis Hamilton, a Ferrari brit pilótája volt a leggyorsabb a Forma-1-es Brit Nagydíj pénteki....
2026.07.03
Új fejezetébe lép a Joby Aviation és a Toyota Motor Corporation együttműködése. A függőlegesen fel....
2026.07.03
A vállalat történetének legátfogóbb modellfrissítését követően veszi kezdetét a sorozatgyártás. ..
2026.07.03
Rekordértékesítésről számolt be 2026 első félévében és június hónapban is a Geely Auto, amelynek....