elektromobilitás

Hatékonyabban gyárt majd elektromos autókat a Volkswagen

2018.12.03.

- Kisebb alkalmazotti létszámmal, de nagyobb hatékonysággal termelnek majd a Volkswagen elektromos autókat gyártó üzemei - mondta el Gunnar Kilian, a konszern személyzeti igazgatója a dpa hírügynökségnek adott interjúban.

A Volkswagen Németországban összpontosítja majd az elektromos autók gyártását. Közölte: nem lesz a Volkswagennél második "Zukunftspakt" megtakarítási program, de a mostaninak a kifutása után is a hatékonyság és a termelékenység javítására kell hogy összpontosítsa minden figyelmét a konszern, mivel "már nem csak a többi autógyárral, hanem az informatikai és szoftverfejlesztő ágazattal is versenyben áll".

A néhány amerikai gyárának bezárására és alkalmazottak elbocsátására kényszerülő General Motors (GM) példáját idézve a személyzeti igazgató az interjúban rámutatott: mivel az elektromos autók gyártása a hagyományos hajtásláncokénál rövidebb időt igénylő egyszerűbb összeszerelési folyamat, ezért a Volkswagen is hasonló döntésekkel kell hogy szembenézzen, mint a GM. - Szerencsére az elkövetkező években nagy számban éri el a nyugdíjkorhatárt a nagy születésszámú generáció, ezért lehetőségünk nyílik arra, hogy ne töltsük be az így megüresedő munkahelyeket - mondta.

A Volkswagen nemrégiben hozta nyilvánosságra, hogy nem csak a zwickaui, hanem a hannoveri és az emdeni üzemeit is elektromos autók gyártására állítja át, ahol a konszern vezetése és üzemi tanácsa között 2016-ban megkötött "Zukunftspakt" megállapodás 2028-ig biztosítja a foglalkoztatást. A paktum ugyanakkor a konszern szintjén 30 ezres létszámcsökkentést is engedélyez, ebből 23 ezret Németországban. A létszámcsökkentéssel párhuzamosan ugyanakkor a szoftverfejlesztési és akkumulátor üzletágban 9 ezres létszámnövelést is előirányoz a megállapodás.

A Volkswagen elektromos autói gyártását egyértelműen Németországban kívánja összpontosítani, amitől egyúttal termelékenységének 20-25 százalékos növekedését is várja - mondta el a személyzeti igazgató, hozzátéve, hogy "arról azonban korai lenne még elmélkedni, hogy ez mennyi alkalmazottat jelentene úgy egy évtized múlva". - A Volkswagen motorokat és más részegységeket gyártó üzemeire még az elektromos autók növekvő részaránya mellett is hosszú ideig szükség lesz - hangsúlyozta Gunnar Kilian, mivel "még hosszú évekig az új autók nagy része hagyományos hajtással készül majd".

A gyári munka jövőjéről szólva a Volkswagen személyzeti igazgatója rámutatott, hogy "a technológiai átállás természetesen a munka világát is átalakítja". Valószínűleg gyári munkásokra akkora számban nem lesz már szükség, mint korábban, de "azon vagyunk, hogy alkalmazottainkat felkészítsük a jövő munkahelyeire". Elmondta: Zwickauban már megkezdődött az alkalmazottak átképzése az elektromos mobilitás szakmai követelményeinek megfelelően. A járműipari digitalizációra való tekintettel pedig Volkswagen hamarosan megkezdi a szoftverfejlesztők képzését is. A jövő év elején indul az első kétéves kurzus Wolfsburgban 100 résztvevővel. - A száz helyre kiírt felvételi hirdetményre egyébként 1500-an jelentkeztek - jegyezte meg Gunnar Kilian.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.20
Németországnak nem sikerült elérnie kitűzött klímaterveit, úgyhogy egészen szokatlan tervekkel....
2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....