Gördülő rönkök

A hatezer éves kerék történetében szinte csak pillanatnak számítanak napjaink könnyűfém kompozíciói, golyóálló változatai, a világító felnikkel pedig még színesebb a história. Az eddigi kutatások szerint a sumérok alkalmazták először a klasszikus kereket, mint járműalkatrészt. Legalábbis ezt támasztják alá az ásatásoknál talált leletek. A kerékhez hasonló elven szállítottak terhet az ősi Mezopotámiában, ahol farönkön gurítottak köveket meg más nagyobb terheket. A módszer némileg könnyítette a munkát, de az igazi áttörést a klasszikus kerék és kocsi jelentette. A legkorábbi nyomokról nincs hiteles feljegyzés, általában hatezer évre, vagy akár régebbre is tehető az első kerék megjelenése, melyről megszámlálhatatlan elmélet született. A napkoronggal kombinált kereszt ábrázolását is keréknek hitték, sok magyarázatot pusztán a fantázia szült, de vannak olyanok, melyeket tárgyak, pontosabban tárgyakon ábrázolt és kiásott kocsik is alátámasztanak.

Kordé a Csou a diansztia korából, i.e.  XI-VIII. század 

Az első kerekek és kordék

Az izgalmas témáról több könyv is készült. A Corvina kiadásában jelent meg A kocsi története, melyben így ír Tarr László: Tell Halaf romvárosáról nevezték el azt a kultúrát, melyet a Rasz Szamrától Ninivéig és a Tepe Gawráig terjedő területen élt nép teremtett meg. Éppen ott, a mai Szíria területén ásta ki Max Freiherr von Oppenheimer német kutató azt a kilenc centiméteres magas csészét, melyen a kocsi legrégebbi ábrázolását vélte felfedezni. A régész munkatársa, Hubert Schmidt a sérült mázon megmaradt vonalakból egyértelműen összeállt a kép, amely szerint hatezer éves tárgy bizonyítja a kocsi létezését.

Közel-keleti ásatási leletek közt van hatezer éves agyagkocsi és kocsit ábrázoló domborműves jelenet is, a legrégebbi európai kordé modellek lengyel és orosz területekről származnak időszámításunk előtt 3500-ból, csakúgy, mint a Kárpát medencéből származó kerék-, és kocsiábrázolások.

Benz Patentwagen, 1886 Forrás: Daimler

A fáraó kocsija

Korának Ferrariját véli felismerni Tutanhamon fáraó gyors szekerében egy olasz kutató, aki az ifjú uralkodó sírkamrájában talált harci szekerek megépítésénél alkalmazott műszaki megoldásokat vizsgálta. A fáraó túlvilági közlekedésére hivatott hat harci szekeret szétszerelve helyezték el a sírkamrában. Közülük két nagyméretű ünnepi alkalmakra szolgált, egy kisebb és kevésbé pompásat, meg három könnyűt vélhetően hétköznapokra szántak.

Igen nagy kedvelője volt a kocsiknak Tutanhamon, vagy Tutankhamon, uralkodói nevén Nebheperuré ( e. e. 1300 körül), az ókori Egyiptom XVIII. dinasztiájának utolsó fáraója, aki természetesen a lgjobb kettő és négykerekűeket használta.

Tutanhamon harci szekerének ábrázolása a kairói Luxor gyűjteményben

Ókori száguldás

„Ezek voltak az ókori Ferrarik: a harci szekerek készítői az elegáns küllemet meglepően korszerű műszaki megoldásokkal ötvözték” -állítja Alberto Rovetta, a Milánói Műszaki Egyetem professzora. Feltételezése szerint Tutanhamon parádékon, hadjáratokon és vadászatokon is használt harci szekereket. Kairóban, az egyiptomi Luxor Múzeumban több tárgy is igazolja ezt: az egyiken ismeretlen szerző 43 centiméteres fán ábrázolja a fáraót, amint gyors kétkerekűjéről vadászik.

Volt köztük kisebb, könnyebb és lényegesen gyorsabb, ráadásul mentes mindenféle cicomától. Az egyik harci szekerének kerékabroncsa rendkívüli módon megkopott, de nem cserélték ki a tönkrement alkatrészt.

Alberto Rovetta szerint a Luxori Múzeum gyűjteményének kocsijai magas szintű technikai tudást bizonyítanak. Az egyiptomiak az országuk egy részét évszázadon át megszálló hükszoszoktól tanulták meg a harci szekerek készítését, olyannyira jól, hogy a krónikák szerint két emberöltő múlva már a világ legjobbjait állították elő. Ezek a harci szekerek voltak az első mechanikai rendszerek, amelyeket a kinematika és dinamika szabályainak megfelelően készítettek. A hatküllős kerekek rugalmas fából készültek, így alkalmazkodtak a talaj egyenetlenségeihez és csökkentették a rázkódást, vagyis felfüggesztésként és lengéscsillapítóként szolgáltak

Rovetta professzor szerint az óránkénti negyven kilométeres sebesség mellett Tutanhamon harci szekere biztonságos és viszonylag kényelmes közlekedési eszköz volt. Az ókori egyiptomiak állati zsiradékkal kenték a súrlódó felületeket, így csökkentve a súrlódást és növelve a harci szekér alkatrészeinek élettartamát.

Keréktanulmány a Michelintől

Merre gurulnak tovább

A kezdeti minimális sebességű haladáshoz elegendőek voltak a fa és vaskerekek, ám a merev szerkezeteknek nem volt rugózása, ezért 1845-ben Robert Thompson angol gumikereskedő azzal a javaslattal állt elő, hogy a kerekek koronájára levegővel töltött gumitóruszt kellene erősíteni. Akkor nem valósult meg a találmány, melyet 1886-ban J. B. Dunlop angol állatorvos fedezett fel újra, először kerékpárokon, majd automobilokon alkalmazta, először 1894-ben, egy Dureya márkájún.

A fa és vaskerekes kocsik kényelmét jelentősen javította a gumiabroncs megjelenése, a rugózatlan tömeget pedig alaposan csökkentették az acélkeréktárcsákat felváltó alumínium-magnézium ötvözetek, a versenyautókon pedig a karbonfelnik. Nem kevésbé jelentős a defektesen is menetképes változat megjelenése és forradalmasíthatja a járműépítést a deformációra képes keréktárcsa, mely gumizatlanul is képes elnyelni az útfelület egyenetlenségeit.

Egyelőre az acéltárcsák és gumiabroncsok dominálnak, abban azonban mindegyik technológia egységes, hogy az abroncsok légnyomását ajánlatos minden tankoláskor ellenőrizni: ez nemcsak költség kímélő, de közlekedésbiztonsági szempontból akár életmentő is lehet.

Suzuki Crossage