Porsche

Have fun…hűvösebb napokon is!

2015.10.23.

Leginkább nyáron jellemző, hogy „elengedjük magunkat” és csak úgy pihengetünk, lazulunk, vagy éppen beülünk az autóba és cél nélkül kocsikázunk egyet. Látszólag cél nélkül, mármint úti cél nélkül, de nem céltalanul. Hiszen egyszerűen csak az a célunk, hogy jól érezzük magunkat. Erről van itt is szó.

Ki mondta, hogy kizárólag a nyár alkalmas egy kis lazításra? Persze, ha valaki mégis ragaszkodik ehhez az állásponthoz, az vegye úgy, hogy most egy kis nyári emlékidéző következik. Hiszen annyi hasznosat csinál az ember hét közben, év közben, hogy igazán jól esik – és megérdemel – olykor egy kis lazítást. Amikor csak úgy „nyom egy kövér gázt” és élvezi az autó teljesítményét. Netán egy gyors kör kedvéért még a versenypályára is ellátogat egy röpke órára.

A fentiek szellemében mutatunk most két videót – csak úgy. Nem szolgálnak újdonsággal, nincs apropójuk, csupán a Porsche-érzést adják vissza nagyon hitelesen.
Igaz, nem mindennapi modellekkel. Hiszen például a Lightspeed Classic 911-esről készült nem egészen egyperces videóban egy olyan autóban gyönyörködhetünk, amely mindenből a legjobbat kapta. Múltból és jelenből egyaránt. Ez ugyan a veterán-fanatikusokat talán elriasztja, mert ők a régiségekből kizárólag az eredetit értékelik és a hamisítatlan, korabeli állapotában látnak csupán szépnek egy Porschét is. Az alábbi esetben viszont az ős-911 karosszériája a jelenkor műszaki színvonalát rejti és szerintünk az eredmény egészen magával ragadó. Írtunk már hasonló 911-esről korábban is, ám az alábbi videóban mozgás közben látjuk az ily módon aztán igazán kortalan legendát.

Persze vannak, akik teljes egészében a jelenlegi kínálat varázsában élnek, azaz inkább tetszenek nekik a 21. századi vonalak, mint a huszadik századiak. Ők talán többre értékelik a Porsche lipcsei tesztpályáján készült felvételeket a márka GT modelljeivel. GT4, GT3 és GT3 RS rója a köröket egymás mögött, azon az aszfaltcsíkon, amely a világ nagy versenypályáinak nevezetes kanyarjait vonultatja fel. Emlékezetes képkockák peregnek itt is a szemünk előtt, talán nem is elég egyszer megnézni ezt a videót (sem):

Forrás: porscheforever.hu

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.06
A vállalat megkezdi az Audi Q5 és Audi A6 modelljeihez továbbfejlesztett, 299 lóerős V6 TDI-k....
2025.12.06
A Mercedes brit pilótája egy hajszállal bizonyult a leggyorsabbnak szombaton a Forma-1-es....
2025.12.06
Szeptember óta az autópálya-matrica online megvásárlása nem kerül többe annál, mintha benzinkúton....
2025.12.06
Több millió autósnak lett volna óriási pluszkiadás az évenkénti műszaki vizsga. ..
2025.12.06
Megkezdte a Kia új elektromos modelljének gyártását a zsolnai gyárban. Stílusosan, egy-egy Kia EV4....
2025.12.06
Egyelőre még tanulmány az immár tisztán elektromos hajtású hipersportkocsi, de két éven belül....
2025.12.06
Levélben fordult az olasz miniszterelnök az Európai Bizottsághoz a hibrid járművek 2035 utáni....
2025.12.06
A McLaren világbajnoki pontlistát vezető brit pilótája volt a leggyorsabb a Forma-1-es szezonzáró....
2025.12.06
Ludwig Fazel december 1-jétől  a Volkswagen-csoport új csoportstratégiai, csoporttermék-stratégiai....
2025.12.05
Ki gondolná, hogy a világ legnagyobb dömpere nem a svéd Volvo, nem az amerikai Caterpillar, de még....