FIA WEC

A verseny nagy részében úgy tűnt, hogy a szezon hatodik fordulóján az első rajtsorból kezdő Alpine csapatai állhatnak a dobogó két legfelső fokára a Fuji Speedway-en, a 72 326 fős, rendkívül lelkes közönség előtt. A két francia prototípus nagyrészt uralta a futam első öt óráját, ám a sorrend drámaian megváltozott egy késői biztonsági autós szakasz miatt – amelyre az 58-as rajtszámú McLaren súlyos balesetét követően került sor (a pilóta, Finn Gehrsitz sértetlenül úszta meg az esetet).
Miközben a mezőny a boxutcába hajtott, a Toyota kockázatos döntést hozott. A japán csapat úgy határozott, hogy nem cserél gumit, és csak korlátozott mennyiségű üzemanyagot tölt a 8-as rajtszámú GR010 Hybrid Hypercarba. Az autó ekkor még csak a hatodik helyen haladt, miután korábban megpördült és menetiránnyal szemben állt meg, amikor Brandon Hartley-t megforgatta Harry Tincknell (Aston Martin) az egyes kanyarnál.
Miközben szemerkélt az eső, a Toyota legfőbb bajnoki riválisa, a BMW kockázatos döntést hozott: a 15-ös rajtszámú M Hybrid V8-ast vezető Dries Vanthoort használt gumikon hagyták a pályán. Ezzel szemben az Alpine óvatosabb stratégiát választott: a 36-os autó pilótája, Victor Martins teljesen új Michelin garnitúrát kapott, míg a testvércsapat 35-ös A424-esében Charles Milesi két új gumit kapott a bal oldalra.
Emiatt a két versenyző a harmadik (Milesi) és az ötödik (Martins) helyre csúszott vissza Hirakava és Vanthoor mögé, közrefogva az Aston Martin pilótáját, Marco Sörensent. Az újraindításkor már csak 20 perc volt hátra, és Martins lendületbe jött: lerázta magáról Sörensent, majd Milesi – stratégiai megfontolásból – elengedte őt. A francia újoncnak néhány körre volt szüksége ahhoz, hogy elvegye a második helyet Vanthoortól, ám amint ez sikerült neki, gyorsan felzárkózott Hirakava közvetlen közelébe.
Elkerülhetetlennek tűnt az előzés, ám a hazai pályán versenyző japán pilóta nem adta könnyen magát: parádés védekezésének köszönhetően a 8-as rajtszámú Toyota megszerezte idénybeli második győzelmét – a Toyota pedig három év után először diadalmaskodott hazai pályán. A kockás zászlónál mért, mindössze 0,591 másodperces előnye Martinsszal szemben minden idők legszorosabb befutója volt két különböző márka között az FIA WEC királykategóriájában. Ráadásul a megszerzett pontok révén Hirakava, Hartley és Buemi – akik elsőként arattak egynél több győzelmet a 2026-os szezonban – átvették a vezetést az egyéni világbajnoki pontversenyben.

„Az újraindítás igazán trükkös volt a változó körülmények, valamint a kissé nedves pályán használt hideg gumik miatt” – nyilatkozta Hirakava, miután megszerezte pályafutása nyolcadik győzelmét a sorozatban, egyben a másodikat Japánban. „Szerencsém volt, hogy egy körhátrányban lévő BMW haladt előttem, mert az viszonyítási pontot jelentett számomra, a másik BMW pedig közvetlenül mögöttem haladva feltartotta az Alpine-t. Még ezt is figyelembe véve jelentős volt a nyomás rajtam, és különösen feszülten teltek az utolsó körök, de a csapat remek munkát végzett: folyamatosan tájékoztattak arról, hol kell támadnom, és hol kell védekeznem. Nagyon hálás vagyok ezért, és ezt a győzelmet mindannyiuknak ajánlom. Csodálatos érzés volt a dobogó legfelső fokára állni a szurkolóink előtt. Az utolsó két verseny ismeretlen terep lesz számunkra, de már alig várom!” – tette hozzá a japán versenyző.
A dobogó további fokait a 36-os rajtszámú Alpine és a 15-ös BMW foglalta el, míg a 35-ös Alpine a negyedik helyen végzett – ezzel a francia alakulat eddigi legjobb kétautós eredményét elérve a legmagasabb szinten –, az ötödik helyet pedig az erős teljesítményt nyújtó 38-as Cadillac szerezte meg.
A Peugeot a nehéz szezon eddigi legjobb eredményét érte el a hatodik hellyel a 94-es rajtszámú 9X8-as révén, miközben az Aston Martin a kilencedik hellyel kényszerült beérni a 009-es Valkyrie-vel egy olyan nap végén, amely sokkal többet ígért számukra; a Genesis pedig egy késői, boxutcán való áthajtásos büntetés miatt veszítette el a legjobb tíz közötti helyezését, pedig olyan pillanata is volt a versenynek, amikor vezetett az új koreai autó. A címvédő Ferrari számára lehangolóan alakult a nap: végül az 51-es rajtszámú autó volt az egyetlen 499P, amely pontszerzőként, a szerény tizedik helyen ért célba, ami komoly csapást mért a vörösök azon reményeire, hogy megvédjék a bajnoki címet.
A bajnokság október 16. és 18. között a barcelonai hatórás futammal folytatódik.
További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
