Kiss Norbi

Hazai szurkolók előtt versenyezhet Kiss Norbi a Hungaroringen

2021.06.05.

Idén végre nyitott kapuk előtt rendezik meg június 12-13.-án a Hungaroringen a Kamion EB bajnokság első futamát.

Idén végre nyitott kapuk előtt rendezik meg június 12-13.-án a Hungaroringen a Kamion EB bajnokság első futamát. Tavaly a pandémia miatt - a szurkolók és versenyzők sajnálatára - zárt kapuk mögött tarthatták csak meg a csonka szezont. A tervezett 8 futamos bajnokságból mindösszesen kettőre került sor, aminek pontszámai alapján Kiss Norbi lett volna a 2020-as év Európa bajnoka, ezt a címet azonban nem hirdették ki a megrendezett futamok alacsony száma miatt.  Pedig 2020-ban újra magyar csapatban indulhatott Kiss Norbi, a Révész Racing színeiben amit idén is folytat. Ám jövő hétvégén úgynevezett buborék-rendszerben, a paddock kivételével lesz látogatható  a hungaroringi futam, a korlátozásért cserébe a lelátó mögötti területeken színes, családi programokkal várják a látogatókat. 

 
Fontos információ, hogy a 14 év alattiak ingyenesen léphetnek be, de számukra is kötelező a regisztráció. Egyébiránt minden néző belépéséhez szükséges a védettségi igazolvány és személyi azonosságot igazoló fényképes okmány felmutatása.
 
Az idei kamion gyorsasági Európa-bajnokság tervei szerint a Hungaroringet követően sorrendben Németországban, Csehországban, Belgiumban, Franciaországban, Spanyolországban és végül Olaszországban rendezik meg a futamokat.
 
 
További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.20
Tisztában van vele a Toyota, hogy egy új technológia piaci meghonosításához minden lehetséges....
2026.05.20
Mark Rushbrook jelezte, a gyártó támogatja a V8-as motorok visszatérését és az elektromos elemek....
2026.05.20
Környezetkárosítás gyanúja miatt indult nyomozás a szegedi BYD-beruházás ügyében - közölte a....
2026.05.20
Négy napra Budapest lett az európai közlekedéskutatás és mobilitási innováció egyik központja:....
2026.05.20
Az M0-s autóút déli szektorán, Halásztelek térségében, a 17-es km-nél hat személyautó ütközött....
2026.05.20
A BYD a Szegeden létesítendő gyár építése során súlyosan megszegte a környezetvédelmi engedélyben....
2026.05.20
 BYD, Leapmotor, MG  – sok kínai márka virágzik Németországban. Egy gyártó számára azonban április....
2026.05.20
Megérkezett az új Kia Niro, amely látványos külső frissítéssel, digitális műszerfallal és kizárólag....
2026.05.20
Az új, HRC által ihletett, háromszínű fényezésben pompázó kivitel a boxutca sztárja lehet a hétvégi....
2026.05.19
Sebességmérést tartottak nemrégiben a főváros X. kerületében, ami után sokan számíthatnak komoly....