Bugatti

Hely a tetőn: időtlen remekmű lett a Bugatti Tourbillon - fotók

2024.10.04.

Hibrid, ugyanakkor 1800 lóerős modellel újította meg a hipersportkocsi kínálatát nemrég a Bugatti. A legmodernebb megoldásokat felvonultató Tourbillon minden részlete különleges és egyedi.

A Bugatti újjászületésének is tekinthetjük a 2004-es évet, amikor piacra dobták az 1001 lóerős Veyront, amelynek erőforrását dr. habil Hanula Barna is fejlesztette. Egy újabb mérföldkőnek tekinthető a 2016-os év a márka történetében, ekkor debütált a világ első 1500 lóerős autója, a Chiron. - Most pedig, 20 évvel azután, hogy a Bugatti elkészítette az első hipersportkocsit, arra készül, hogy újra definiálja ezt a kategóriát legújabb modelljével, a Tourbillonnal - írta a boschblog.hu.

Versenyzők helyett egy óráról kapta a nevét

Több mint 20 év után ez az első Bugatti, amelyet nem az ikonikus W16-os motor hajt. Emiatt a márka szakított azzal a hagyománnyal is, hogy legendás versenyzőiről nevezi el modelljeit. Legújabb alkotásuknak, a Tourbillonnak egy 1801-ben készített, különleges óra lett a névadója. A remekművet, amelyet egy Franciaországban élő, svájci születésű mester alkotott, még ma is az óragyártás csúcsának tekintik a szakértők.

A névadás természetesen nem véletlen, az időtállóság a Tourbillon tervezésekor kiemelt szempont volt. A járműben ezért számos olyan megoldást alkalmaznak, amelyek időtlenek, ilyen például a svájci órásmesterek által készített, analóg műszeregység.

Ez a szerkezet több mint 600 alkatrészből áll, többek között titánból, zafírból és rubinból készül, és mindössze 700 grammot nyom. Ez a mestermű a kormánykerék szerves része, így a Tourbillon vezetője kormányzás közben mindig jól látja a műszereket. Ilyen aprólékosággal kidolgozott műszeregységgel talán még soha nem találkozhattunk gépjárműben.

Szintén időtálló, különleges megoldás a középkonzol kialakítása is, amely kristályüveg és alumínium keveréke és bepillantást enged a kapcsolók és a motorindító „húzókar” bonyolult működésébe. Ezt az üveget úgy fejlesztették ki, hogy egyrészt tökéletesen tiszta, másrészt rendkívül erős és biztonságos legyen baleset esetén is.

Persze az analóg műszerek mellett a legmodernebb technológiai megoldások sem hiányozhatnak a Tourbillonból. Ezért például egy, a motor indításáig rejtett, nagy felbontású digitális kijelzőt is elhelyeztek az utastérben, a középkonzol tetején, amely megjeleníti a jármű adatait, a tolatókamera képét és természetesen mobiltelefon is csatlakoztatható a fedélzeti rendszerhez.

Elképesztő sebesség

Mint minden Bugatti esetében, a Tourbillonnál is jellemző a több mint 400 kilométer/órás végsebesség, amely szintén meghatározó szempont volt a tervezéskor. Ahhoz, hogy az autó bírja a hatalmas sebességet, minden felületet finomra kellett csiszolni, az aerodinamikai és a termodinamikai szempontokat egyaránt figyelembe véve.

A stabilitás és kormányozhatóság érdekében a hátsó légterelő elem nemcsak a leszorítóerőről képes gondoskodni, hanem lassításkor fékként is használható ­-vagyis ez esetben egy aktív aerodinamikai elemről beszélhetünk. A jármű egyensúlyának nagy része az új diffúzor-koncepciónak köszönhető, amely közvetlenül az utastér mögül indul felfelé, és gondoskodik arról, hogy a Tourbillon mindig tökéletes tapadási viszonyokat produkáljon.

Legendás elődök ihlették a dizájnt

És ha már Bugattiról van szó, természetesen a dizájn is meghatározó. A szakemberek több ikonikus modellből merítettek ihletet tervezésekor. A Bugatti Type 35-ből lehet ismerős a patkó alakú hűtőrács, a Type 57SC Atlanticból pedig az alacsony homlokfelületet és az arányok.  Mint más modellek, a Tourbillon is merész, kéttónusú fényezést kapott. A színek a negyedik kulcsfontosságú dizájnelem körül osztják ketté az autót: a Bugatti-vonalnál, amelyet a Type 41 Royale osztott vonalai ihlettek, és amely a Veyron és a Chiron alapvető dizájnelemeként született újjá.

Praktikus és kényelmes utastér

A Bugatti persze figyelt arra is, hogy kényelmes legyen a belső tér kialakítása. Ezért az üléseket a padlóhoz rögzítették, hogy a lehető legkönnyebbek és legalacsonyabbak legyenek, a pedálok pedig elektromosan mozgathatóak előre és hátra is, hogy mindenki a számára kényelmes vezetési pozíciót tudja beállítani. Ezeknek a megoldásoknak köszönhetően a belső tér tágas, így ideális hosszabb utazásokhoz és mindennapi használathoz is.

Menet közben a szórakoztatásról egy különleges audiorendszer gondoskodik, amely hagyományos hangszórók és mélynyomók nélkül működik. A rendszer ugyanis a belső paneleket használja hangszóróként.

Méregerős hibridhajtás

Korábban a Bugatti W16-os motorja négy turbójával és elképesztő teljesítményével új mércét állított fel a belsőégésű motorok terén, és két évtizeddel a megalkotása után még mindig lenyűgöző. De a legendás gyártó most egy teljesen új motort fejlesztett a Cosworth segítségével a Tourbillonhoz. A 8,3 literes, V16-os szívómotorhoz egy elülső, két villanymotorral szerelt e-tengely és egy, a hátsó tengelyre szerelt villanymotor párosul. A Tourbillon összesen 1800 lóerőt képes leadni, ebből 1000-et a belsőégésű motor, 800-at pedig a villanymotorok biztosítanak. Az adatokat látva talán nem is meglepő, hogy a Tourbillon akár 60 kilométert is képes megtenni tisztán elektromosan.

A 16 henger is maradt, csak egy kicsit másképp

Az elektromos motorokat egy 25 kWh kapacitású, olajhűtéses, 800 V-os akkumulátor táplálja, amely a középen, az utasok mögött található. A négykerék-meghajtás és a teljes nyomatékvektorozás tökéletes tapadást biztosít.

A rendkívüli erőt persze kontrollálni is tudni kell, erről a brake-by-wire rendszerű fékek gondoskodnak, amelyek a legmodernebb karbonkerámia technológiával készültek.

A Tourbillon jelentősen megnövelt teljesítménye ellenére könnyebb lett, mint a Chiron. Emiatt, és a hibrid hajtásláncnak, az aerodinamikus vonalaknak és a járműben használt könnyű anyagoknak köszönhetően a Tourbillon jelentősen kevesebb károsanyagot bocsát ki elődeihez képest.

Méreteihez képest igazi pehelysúlyú a Tourbillon

A kisebb tömeg a Tourbillon teljesen új váz- és karosszériaszerkezetének is köszönhető, amely új generációs, T800-as karbon kompozitból készült. Emellett számos egyéb tömegcsökkentő újítást alkalmaztak, például az akkumulátort a monocoque részeként integrálták, és a hátsó diffúzor is kompozitból készült. Az autó elejét átjáró kompozit légcsatornák szintén a szerkezet szerves részét képezik. Az első és a hátsó segédvázon vékonyfalú alumíniumöntvény és 3D-nyomtatással előállított szerkezeti merevítések találhatók, amelyek szintén hozzájárulnak ahhoz, hogy ez a modell jelentősen könnyebb és merevebb legyen, mint elődje.

Emellett a mérnökök a Chironhoz képest 45 százalékos tömegmegtakarítást értek el a felfüggesztéseknél, mivel egy új, 3D-nyomtatással, alumíniumból készült, organikus felfüggesztőkar mellett döntöttek. A hátsó részen egy mesterséges intelligencia által kifejlesztett, szintén 3D-nyomtatással készült, üreges szárnykar is található, amely javítja a jármű aerodinamikáját.

1,5 milliárd forint az alapár

A Bugatti Tourbillont most kezdik el tesztelni, várhatóan 2026-ban vehetik át az első példányokat a vásárlók. Összesen 250 darab készül majd a modellből, nettó 3,8 millió eurós (mintegy 1,5 milliárd forintos) indulóárral. A kézi összeszerelést a molsheimi Bugatti Atelierben végzik.

A Bosch kapcsolat

Több olyan műszaki megoldás található a Bugatti különböző modelljeiben, amelyet cégünk mérnökei fejlesztettek ki. Ráadásul az együttműködés nem újkeletű, hiszen évtizedekkel ezelőtt a gyújtásrendszereket, az 1993-ban bemutatott EB112-höz, amely Giorgetto Giugiaro egyik legkülönlegesebb alkotása, a blokkolásgátló rendszert szállította a Bosch. A későbbiekben, a közös munka keretében készültek például alkatrészek az elektronikus motorvezérlő egységhez és a közvetlen benzinbefecskendező-rendszerhez is. Emellett szintén a Bosch szakembereinek segítségével tervezték a 400 km/óra feletti sebességre is képes, 1600 lóerős Chiron Super Sport modellekhez a szélvédő tisztításáról gondoskodó részegységeket.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.14
Szöveges és térképes figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére 2026. 06. 14.....
2026.06.13
Le Mans-ban mutatták be a szériaközeli Magma GT-t és a Magma GT3-ast, amely szárnyakat és extra....
2026.06.13
Miközben szokásos párbaját vívja a BMW és a Mercedes, közben a pást szélén vár az újabb döntős,....
2026.06.13
A szlovén kormány újabb hat hónappal meghosszabbította az üzemanyagárak szabályozását, így a 95-ös....
2026.06.13
A BYD újabb fontos mérföldkőhöz érkezett az önvezető technológiák fejlesztésében: bemutatta saját....
2026.06.13
A Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Katalán Nagydíj szombati időmérő edzését, így a....
2026.06.13
A világ legnagyobb autógyártója elkötelezett az európai autóipar versenyképességének és....
2026.06.13
Kiskorúaknak teljes tiltás, kötelező sebességkorlátozó és biztosítás — Görögország és Ciprus is....
2026.06.13
Egy magyar és egy román rendszámú kamion ütközött össze szombaton kora reggel Csehországban, a....
2026.06.13
A Mercedes brit versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Katalán Nagydíj szombati, harmadik....