rali-ob

Hétvégén Iseum-rali Szombathelyen

2017.05.18.

Péntektől vasárnapig Szombathelyen rendezik a rali országos bajnokság harmadik futamát, egyben első murvás versenyét, amely a szervezők állítása szerint bővelkedik majd érdekességekben, sőt kuriózumokban is.

A vasi megyeszékhelyen tartott csütörtöki sajtótájékoztatón elhangzott, hogy 12 év szünet után ezen a viadalon tér vissza a versenyzéshez a kétszeres magyar bajnok Kiss Ferenc, aki egy Ford Fiesta R5-tel indul, a navigátora pedig Patkó Gergely lesz. Ismét rajtoz áll az Iseum-rali címvédője, Herczig Norbert és navigátora, Igor Bacigál is a Skoda Fabia R5-jével.

Markó Tibor, a verseny főszervezője azt mondta: Magyarországon teljesen újdonságnak számít, hogy péntekre beiktattak egy előzetes kvalifikációt.

"Mivel murvás versenyről beszélünk, laza burkolatú pályákon zajlik a küzdelem, ezért meghatározó lehet, hogy a versenyzők milyen rajtpozícióból, milyen rajtsorrendben kezdik el a versenyt. Aki ugyanis nagyon az elején megy, az általában a többiek előtt takarít, míg az utánuk következők már egy megtisztított pályával találkoznak, ami murván is rövidebb fékutakat, jobb tapadást jelenthet" - fogalmazott.

Hozzátette: a három kilométeres kvalifikáció után a legjobb eredményt elérők dönthetnek arról, hogy a murvás gyorsasági szakaszon hányadiknak kívánnak rajtolni.

A főszervező szólt arról is, hogy a két nap alatt összesen 11 gyorsasági szakaszt teljesítenek a résztvevők, az utolsó érdekessége lesz, hogy két korábbi összekötésével egy 26 kilométeres útvonalat alakítanak ki, ennek teljesítését külön pontozzák, így várhatóan végig "hajtós" marad a verseny.

Herczig Norbert elmondta: mivel ők vezették a bajnokságot, tavaly elsőként indultak, így az első körben ők is "takarítottak" a murván, ezért számukra hasznosnak tűnik a kvalifikáció, szavai szerint az idén nem szeretnének ennyire elöl menni.

Kiss Ferenc a sajtótájékoztatón elárulta: az autójukat először múlt pénteken próbálták ki tesztkörülmények között, s kedvezőek a tapasztalataik, de egy kis időnek még el kell telnie addig, amíg teljesen megszokják az új technikát. Hozzátette: azért fog küzdeni, hogy minél előrébb végezzen, el se indulna, ha eleve beérné a tizedik hellyel.

A hétvégi M6 Log Iseum-rali a Heavy Tools kupáért zajlik majd, a viadal honlapján közreadott nevezési lista szerint az első osztályban 52, a rali 2-ben pedig 29 autó indul. Az első osztályban 530 kilométer lesz az össztáv, a gyorsasági szakaszok hossza pedig 133,8 kilométert tesz ki.

MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.23
A Waberer's 2026-ban is folytatja több éve következetesen épített flottamegújítási programját, és....
2026.02.23
Az Erdők Világnapját és a magyar alapítású, nemzetközi hírű Swift Cup Europe autóverseny márkakupa....
2026.02.23
A hazai léginavigációs szolgáltató március 13-ig több nagyvárosban és állásbörzén várja a....
2026.02.23
Újonc motorgyártóként büszke és elégedett a Red Bull a tesztidényével, élcsapatként viszont még nem....
2026.02.23
No, nem arra kell gondolni, hogy hirtelen haszonjármű gyártásba fogna a dizájner márka. ..
2026.02.23
A hazai márkakereskedésekbe is megérkezett a megújult BYD Seal Comfort, amely a márka eddigi....
2026.02.23
Szöveges és térképes figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére 2026. 02. 23.....
2026.02.22
Az Egyesült Államokban már csaknem 7500 légijáratot töröltek az északkeleti országrészt vasárnap....
2026.02.22
Sokan dolgoznak azon, hogy ezzel az üzenettel ne találkozzunk ..
2026.02.22
A CUPRA Tavascan ismét reflektorfénybe került: az Európai Bizottság nemrégiben jóváhagyott egy....