Molnár Martin

A hétvégén Silverstone-ban folytatódik Molnár Martin brit F3-as szezonja

2026.08.01.

Második félidejébe lép a Molnárt Martint is soraiban tudó brit Forma–3-as bajnokság – hivatalos nevén GB3 – 2026-os szezonja, hiszen a hétvégén az angliai Silverstone-ban rendezik a nyolc fordulóból álló idény ötödik állomását. A fiatal versenyző az összetett harmadik helyéről vág neki a folytatásnak.

A mezőny legutóbb csaknem három héttel ezelőtt a Red Bull Ringen csapott össze, egy héttel korábban pedig a Hungaroring volt a helyszín. Martin mindkét hétvégén szerzett egy-egy dobogós helyezést – ezzel már összesen ötnél tart az idén –, illetve egy-egy pole-pozíciót, amivel bebiztosította féltávnál az összetett harmadik helyét Nikita Bedrin és Lucas Fluxá mögött.

Noha autóban nem ült, a Rodin Motorsport pilótája a rövidke nyári szünetben sem tétlenkedett, az elmúlt hétvégén pedig a Forma–1-es Magyar Nagydíjon lehetett találkozni vele.

„Jó volt ismét ott lenni a Hungaroringen és magamba szívni ennek a semmihez sem hasonlítható közegnek az atmoszféráját, testközelből látni a Forma–1-es csapatokat és pilótákat. És persze remek volt ismét találkozni a szurkolói zónában a rajongókkal, akik ugyanolyan kedvesen fogadtak, mint néhány héttel korábban a hazai versenyemen; illetve az F2-es F3-as paddockban is jó volt összefutni az ismerősökkel, pilótákkal, szerelőkkel, mérnökökkel. Remélem, hogy jövőre már nem csak vendégként leszek ott a Hungaroringen az F1-es hétvége alatt, hanem én is versenyezhetek. A szünet többi része edzéssel és pihenéssel telt, úgyhogy minden tekintetben készen állok a folytatásra” – összegezte az elmúlt heteket Martin.

Arra a folytatásra, amely a brit motorsport bölcsőjének számító Silverstone-ban következik, azaz ugyanott, ahol a szezon első fordulóját rendezték. Mivel ez az egyetlen pálya, amely kétszer is szerepel a naptárban, az újrázás különleges lehetőséget ad a csapatoknak és pilótáknak arra, hogy pontosan felmérjék, mennyit fejlődtek az év eleje óta.

„Érdekes lesz visszatérni egy olyan pályára, amelyen már versenyeztünk az idén, hiszen a szezon során egyszer adatik meg, hogy a korábbi tapasztalatokat ugyanazon a helyszínen kamatoztathassuk. Azóta rengeteget tanultunk, így okosabban fogunk nekivágni a hétvégének, mint tettük azt a szezon előtt” – tekintett előre Martin.

„Hogy a többiekhez viszonyítva ez mire lesz elég, az majd kiderül, de én arra számítok, hogy akárcsak az eddigi versenyeken, most is a legjobb helyezésekért leszünk harcban. Van néhány dolog, amiben fejlődnünk kell mind a pályán, mind azon kívül, de ezért vagyunk itt. Beállítási szempontból Silverstone-ban szembesültünk néhány nehézséggel az év elején, de azóta elindultunk a jó irányba, így remélhetőleg ez a hétvége igazolni fogja ezt, és főleg a versenytempóban tudunk majd előrelépni a korábbi itteni futamokhoz képest.”

A pontversenyben Bedrin 319 ponttal áll az élen, és a 213 pontos Fluxá előtt is több mint 100 ponttal vezet, az ő utolérése így aztán bárkinek elképesztően nehéz lesz, ám Martin a VRD Racing olasz pilótájának domináns teljesítménye ellenére ennek a hétvégének is úgy vág neki, hogy mindenkit le akar győzni.

„Igazából egész évben az a célom, hogy minden hétvégéből kihozzam a maximumot, és minél jobb eredményt érjek el. Ezt a szezont kifejezetten arra használjuk, hogy minél felkészültebben vághassak majd neki a következő idénynek, de természetesen eközben ott van bennem a versenyző, aki mindenkit le szeretne győzni, és ez alól Bedrin sem kivétel. Úgyhogy van ebben egyfajta kettősség, hiszen ő kilóg ebből a mezőnyből a tapasztalatát tekintve, de az én fejemben ettől még ugyanolyan rivális, mint bárki más, így aztán ugyanúgy megpróbálom őt is elkapni, ahogyan a többieket, miközben azon dolgozunk, hogy felérjünk az ő szintjére, aztán pedig annál is magasabbra.”

Fotók: Makai Gergely | MOTAM

A hétvégén szokás szerint három futamot rendeznek, amelyek mindegyikét élőben lehet majd követni az RTL+ Premium felületén.

1. futam: augusztus 1. (szombat) 15:55 (közép-európai nyári idő, CEST)

2. futam: augusztus 2. (vasárnap) 11:15 (CEST)

3. futam: augusztus 2. (vasárnap) 17:00 (CEST)

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.04
 A vadonatúj CUPRA Raval bekerült az Év Autója 2027 díj hét döntőse közé. A Barcelonában tervezett....
2026.11.04
A Cadillac Forma–1-es csapatának többségi tulajdonosa, Mark Walter állítólag fontolóra vette....
2026.11.03
A hűvösebb reggelek, a korábbi sötétedés és a változékony időjárás új kihívásokat jelentenek a....
2026.11.03
Robotok és kínaiak törtek be a góliát munkagépek rohamtempóban bővülő piacára.  ..
2026.11.03
A nagysebességű vasúti közlekedés biztonságának megerősítésére irányuló tervet fogadott el a....
2026.11.03
Volt, aki 166 km/h-val futott bele a traffipaxba. ..
2026.11.03
A huszonöt európai ország autóipari szakújságíróiból álló, független zsűri döntése értelmében az....
2026.11.03
Németország egymillió eurós hozzájárulással csatlakozott az Ukrajna Közlekedési Támogatási....
2026.11.03
Tesztüzemre indul Budapesten a 132E vonalán az első, biometán (Bio-CNG) megújuló üzemanyaggal....
2026.11.03
A konstruktőri versenyben címvédő, legutóbbi hat idényben első Toyota két háromfős csapattal és más....