járműsport

A hétvégén újra autókrossz Európa-bajnoki futamok Nyirádon

2024.08.16.

Öt év szünet után a hétvégén ismét autókrossz Európa-bajnoki futamokat rendeznek Nyirádon.

A szervezők tájékoztatása szerint a Nyirád Racing Centerben sorra kerülő szombati és vasárnapi verseny a tíz fordulóból álló kontinensbajnokság hetedik állomása.

A verseny honlapja. Képernyőfotó.

A viadalra minden élmenő nevezett, az egyes kategóriák összetettjének első három helyezettje egyaránt rajthoz áll. A királykategóriában, a Super Buggy-ban a pontverseny éllovasa, Antony Zdenek mellett a bajnokságban őt követő cseh honfitárs, Petr Nikodem, valamint a jelenleg harmadik francia Robert Theuil nagy csatája várható.

A hat kategóriában összesen 118 versenyző, köztük hét magyar jelezte indulási szándékát. A Super Buggy-ban megméreti magát Tóth Richárd, Tóth Sándor, Istókovics István és Klenáncz Szabolcs, a Junior Buggy-ban ifjabb Istókovics István próbál minél jobb eredményt elérni, a Cross Car-ban Baráti Tamás, a TAX kategóriában pedig Palotás János lesz az egyetlen magyar induló.

A kétnapos Európa-bajnoki forduló szombaton 8.30 órakor kezdődik, a bemelegítés után a két időmérő edzéssel folytatódik, a nap zárásaként pedig 17 órától az 1. előfutamok következnek. Vasárnap 8 órától bonyolítják a 2., illetve 3. előfutamokat, az elődöntők és döntők kezdete pedig 14 óra.

MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.24
Bonnie Tyler, egy generáció hangja, Walesből származott – de szerette a német autókat. A BILD....
2026.07.24
Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője autózta a legjobb köridőt a 41. Forma-1-es Magyar....
2026.07.24
Különleges autóritkaság bukkant fel az amerikai veteránautó-piacon: eladásra kínálták a Bugatti....
2026.07.24
Nevet kaptak a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjnak is otthont adó Hungaroring kanyarjai, amelyeket a....
2026.07.24
„A BMW Group olyan új kihívásokkal néz szembe, amelyek szervezeti felépítésünk és munkamódszereink....
2026.07.24
Augusztus közepéig tart az őzek párzási időszaka, a tapasztalatok szerint ekkor megszaporodnak a....
2026.07.24
A Zemplén-ralit szervező Észak-Magyarországi Autó és Motorsport Zrt. (ÉMAM) szeretné megrendezni az....
2026.07.24
Az európai autóipar fájdalmas problémával szembesült: a termelés visszaesett, miközben túl sok az....
2026.07.24
Az Európai Unióban júniusban éves összevetésben 13,6 százalékkal, közel 1,148 millióra emelkedett....
2026.07.24
Elszállították a Duna alacsony vízállása miatt a Margit híd középső pillérénél előkerült második....