közlekedésbiztonság

Hétvégi mérleg: megint sok baleset történt

2014.11.17.

Az elmúlt 72 órában a rendőrök 119 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek: Négy halálos kimenetelű közlekedési balesetben hat személy életét vesztette. 37 súlyos, 78 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 1111 személyt fogott el, közülük 274 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 99 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján. 703 személyt állítottak elő, köztük 251 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 110 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 390 esetben foganatosítottak.

Rendőr helyszínel egy összetört nyerges vontató és egy összeroncsolódott személyautó mellett a 44-es főúton, Cserkeszőlő belterületén 2014. november 15-én, miután a két jármű összeütközött. A balesetben két ember súlyosan, egy pedig könnyebben megsérült. MTI Fotó: Donka Ferenc

Tiltott határátlépés miatt 1218 főt fogtak el a rendőrök, hat személlyel szemben közokirat – hamisítás, 5 fővel szemben embercsempészés miatt indult büntetőeljárás.   

Forrás: police.hu

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.22
A Citroën bevezeti az Outdoor felszereltségi szintet, amely kalandvágyó szellemiséggel ruházza fel....
2026.09.22
A vezetés közbeni figyelemelterelés komoly közlekedésbiztonsági kockázat, amelyről október 5-én....
2026.09.22
A vasúti járműgyártó Magyar Vagon Vasúti Kft. (MVV) nyerte el a Leo Mobility Management (LMM)....
2026.09.22
Kína a 2026-2030 közötti ötéves terv időszakában teljesen összekapcsolja a G219 és G331 határ menti....
2026.09.22
Hat év alatt 23 százalékkal csökkent a villamosenergia-termelés átlagos karbonintenzitása Európában....
2026.09.22
Rekordszintre emelkedett az elektromos meghajtású személygépkocsik aránya az Európai Unióban az új....
2026.09.22
Újabb járművet állított forgalomban a Budapesti Közlekedési Központ. ..
2026.09.22
Amikor háborús konfliktusról, katasztrófáról vagy vészhelyzetről szóló híreket nézünk, gyakran....
2026.09.22
A Volvo Cars igazgatótanácsa Klaus Zellmert nevezte ki a vállalat elnök-vezérigazgatójává. ..
2026.09.22
Szlovéniában keddtől a benzinért és a fűtőolajért is többet kell fizetni, a dízel szabályozott ára....