Eplény

Hibridhajtású Audi A6 - messze több az elegendőnél

2022.04.07.

Korunk egyik nagy kérdése, hogy a minden lehetséges technikai bravúrral felvértezett limuzin, vagy egy régebbi kiskocsi hagy kisebb ökológiai lábnyomot. A nagy teljesítményű, villámgyors, hibridhajtású Audi A6 e dilemma illusztráló példája.

Bevezető megjegyzés: a Porsche Hungária eplényi Ride & Slide programján flottakezelők és közületi vásárlók mellett újságírók is kipróbálhattak autókat. Egy-egy kocsira, szigorú beosztás szerint, húsz perc jutott, az ülés beállításával, az egyetemista hosztesz-fiatalember megismerésével, fotózással együtt. Csupán pár kilométert lehetett megtenni, ami csak felületes benyomások szerzésére elegendő, de az is több a semminél, miért is tartanám magamban észrevételeimet? Kérem, így fogadni e menetpróbát!

Ha úgy tetszik, tekinthetjük ezt az autót a középkategória igényes, emelt szintű képviselőjének, de akár nagystílű luxuskocsinak is. Hiszen mi a luxus? Ami több az elegendőnél! Nagyon odafigyelnék bárki érvelésére, aki el akarná magyarázni, hogy egy normál közúti közlekedésre való járóautóban szükség van 270 kW/ 367 LE teljesítményre, 500 Nm nyomatékra, 5,5 másodperces százra gyorsulásra és 250 km/órás csúcssebességre. Ez a katapultáló elindulás már kellemetlen lehet utasoknak, és a sebességpotenciál kihasználása azzal fenyeget, hogy videó kerül fel róla a rendőrség honlapjára. Tisztelettel kérdem, ma, amikor a fenntarthatóság a fő célkitűzés, tényleg ilyen verdával kell fényezni valaki férfiasságát?

Bevallom, némi fenntartásokkal ültem be a hibridhajtásával természetesen zöld rendszámos Audiba, de persze nem vonhattam ki magam lenyűgöző minősége, felszereltsége, komfortja és dizájnja hatása alól. Igen, zöld rendszám, hiszen a fősodorral haladó márka konnektoros hibrid hajtóművet épített bele. A parkolási és egyéb kedvezmények mellett ennek pozitívuma, hogy attól függően, milyen szabvány szerint mérjük, 33 vagy 40 kilométert tehet meg tisztán elektromosan, illetve meghosszabbíthatja hatótávját. A 14,1 kWh kapacitású (ebből ténylegesen 13 használható fel) akku 7,2 kilowattos váltóárammal 2 óra 15 perc alatt tölthető fel teljesen, de van persze hátránya is: egyrészt a szigorúan titkolt súlya, másrészt, hogy a padló megemelésével 530-ról 360 literre korlátozza a csomagtartó befogadóképességét, ahol el kell férnie a töltőkábel táskájának is.

Ami a fogyasztás hivatalos adatait illeti, kombináltan 1,9-2,1 liter/100 kilométert, illetve elektromosan 17,4-17,9 kWh/100 km-t közölnek, 43-47 g/km széndioxid-kibocsátással. Mint tudjuk, ezek a mérési szabványok nem valami hűen adják vissza a gyakorlati autózás viszonyait, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy sokan egyáltalán nem töltenek akkut, csak benzinesként használják kocsijukat, főképp, ha céges: a munkahely fizeti a benzint, míg az otthoni akkutöltés a használó zsebére menne. Rövid menetpróbám alatt sem megcáfolni, sem megerősíteni nem tudtam a gyár kijelentéseit.

Azt az állítást viszont igen, hogy nagyszerűen érzi magát az ember ebben a kényeztető, különleges kocsiban. Egyik érdekessége az elektromos hajtásrendszer maradékhőjét hasznosító hőszivattyús légkondicionáló berendezés, amely nemcsak temperálja az utasteret, hanem növeli az autó energiahatékonyságát és ezzel elektromos hatótávját. A három üzemmóddal – EV, Battery-Hold és Hybrid – a vezető határozhatja meg a jármű működésmódját, sőt az Audi A6 Limousine 55 TFSI e quattro előretekintő üzemi stratégiája az útvonaladatokat is felhasználja a minél gazdaságosabb haladáshoz.

A csúcsszínvonalú MMI navigációs- és infotainment rendszer (alapkivitel) két érintőképernyőről vagy hangvezérléssel kezelhető intuitívan. Az Audi connect szolgáltatásai pedig digitális világunkhoz kínálnak hozzáférést. Ugyancsak az alapfelszereltséget bővíti a nagyfelbontású Audi virtual cockpit műszeregység, amely minden fontos járműinformációt megjelenít, külön műszeren mutatja az akkumulátor töltöttségi szintjét, a rendelkezésre álló elektromos hatótávot, valamint a hálózatról tölthető hibrid (Plug-in Hybrid) hajtásrendszer más információit, illetve a benzintank szintjét.

Ebbe a közel harmincmillió forintos autóba beülve azonnal áthat a kivételezettség érzése. Mindent tud, ami kell, sőt annál sokkal többet. Például összkerékhajtású, ami régóta az Audi egyik tromfja. Vannak árnyalatnyi menettulajdonsági előnyei a teljesítmény elosztásának a négy kerék között (nem mintha hiányos lenne a fronthajtású Audik aktív biztonsága), de mennyi is az éghajlatváltozás korában az annyira havas nap, hogy valóban kijátszhassa fölényét? Ennek fejében örökösen cipel magával egy csomó vasat, nagyjából egy utas súlyának megfelelő mennyiségben, és persze ki is kell fizetni a többlet szerkezetet.

Minden ilyen gondolatot háttérbe szorít elindulni az Audi A6 55 TFSI e quattro S tronic volánja mögött. A bőrülés (annál jobb már csak egy velúrhuzatú lehet) és a vezetőhely ergonómiája tökéletesen alkalmazkodik hozzám, motorindítás gombnyomásra, az automatikus váltómű figyelmesen és tettre készen ügyködik, eszemben sincs manuálisan beavatkozni, aligha tudnék gyorsabban és gazdaságosabban menni. „Nagy test, nagy élvezet”, de belülről ez nem érezhető, annyira készségesen reagál a kocsi a legapróbb kormánymozdulatokra, egyáltalán nem szintetikus érzést ad a volán, bár a sávtartó automatika kissé határozottá teszi a középállást. Szerencsére nem vitték túlzásba a sportosságot a fejlesztők, éppen eltalálták a futómű hangolásának arany középútját a feszes keménység és az ingatag hintáztatás között. Teljes biztonságban éreztem magam, miközben a komfortra sem lehetett kifogásom. Hang szinte csak a rádióból jött, onnan is jó minőségű.

Elköszönve a kocsitól, azon tűnődtem, hogy mennyivel kell többet adni a szükségesnél, hogy elégedett, boldog lehessen egy-egy autóhasználó. Biztos sokan vannak, akiknek fontos a mindent felvonultató technika és a wellness-hatás, illetve a környezettudatosság, nekik nagyszerű választás lehet az Audi A6 55 TFSI e quattro S tronic. 

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.18
Debrecenben ünnepélyes családi rendezvényen adta át a Pearl Enterprises Kft. az általa fejlesztett....
2024.04.18
A belügyminisztérium újabb hat hónappal meghosszabbítja az ellenőrzést a magyar határon. Az....
2024.04.18
Drámai pillanatokat élt át egy anya és hároméves gyereke, miután utóbbinak odacsukta a lábát a....
2024.04.17
Ahogy minden évben, idén is személyes élményekkel jelentkezünk majd a Rally Croatia-ról, azaz....
2024.04.17
Eddigi legnagyobb projektjébe vágott bele az Autistic Art Alapítvány annak érdekében, hogy egy....
2024.04.17
És egyetemistákkal együtt tervezték.   ..
2024.04.17
Állványon elhelyezett és menet közbeni sebességmérő eszközzel is dolgoztak BRFK XVIII. Kerületi....
2024.04.17
Lássuk azokat az ikonikus autótípusokat, amiket sikerült a modern korba is sikerrel átültetni. ..
2024.04.17
Éves összevetésben 7 százalékkal nőtt az autóipari termelés az első negyedévben - derül ki a....
2024.04.17
Új kiskereskedelmi koncepció hirdetett meg a Toyota, amelynek jegyében megújulnak és gyökeresen....