Új selyemút program

High-tech innovációs központ létrehozásában működik együtt az Óbudai Egyetem a kínai Wuxi High-Tech Zónával

2024.11.04.

High-tech innovációs központ létrehozásában működik együtt az Óbudai Egyetem a kínai Wuxi High-Tech Zónával, a közös innovációs és üzletfejlesztési programokról szóló megállapodást hétfőn kötötték meg a felek – közölte az Óbudai Egyetem közleményben az MTI-vel.

A közös elképzelés a magyar és a kínai kormány - illetve további több tucat ország részvételével megvalósuló - „Új selyemút program” kezdeményezéshez több ponton is kapcsolódik - jelezték a közleményben.

Fotó: Óbudai Egyetem

Az együttműködés során az Óbudai Egyetem közreműködésével valósul meg a kínai-magyar Torch Innovációs Központ, amelynek révén megerősítik a tudományos parkok együttműködését - közölték. Emellett az egyetemi beruházásban megvalósuló tudományos parkok mintapéldájául szolgálhatnak az „Egy övezet, egy út” projekt országai számára.

A közleményben szerepel, hogy a Ku Kuotung (Gu Guodong), a Wuxi High-Tech Zóna igazgatóhelyettese és Kovács Levente, az egyetem rektora által aláírt szerződés a „Belt and Road” („Egy övezet, egy út” ) kezdeményezés keretében jött létre, amely Kína és Magyarország közötti technológiai és tehetségcserék létrejöttét segíti elő.

A megállapodás alapján a felek létrehoznak egy hosszú távú technológiai együttműködési mechanizmust az ipar-egyetem-kutatás hármasában, a technológiai eredmények javítását szolgálva. Az egyetemi kutatási és fejlesztési környezet ennek a megvalósulását jelentősen megkönnyíti - tették hozzá.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.24
 A „Raceborn – 75 év a Porsche Motorsportban” című különleges kiállítással a Porsche Múzeum a....
2026.07.24
A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Ferrari brit versenyzője végzett az élen a 41. Forma-1-es....
2026.07.24
Bonnie Tyler, egy generáció hangja, Walesből származott – de szerette a német autókat. A BILD....
2026.07.24
Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője autózta a legjobb köridőt a 41. Forma-1-es Magyar....
2026.07.24
Különleges autóritkaság bukkant fel az amerikai veteránautó-piacon: eladásra kínálták a Bugatti....
2026.07.24
Nevet kaptak a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjnak is otthont adó Hungaroring kanyarjai, amelyeket a....
2026.07.24
„A BMW Group olyan új kihívásokkal néz szembe, amelyek szervezeti felépítésünk és munkamódszereink....
2026.07.24
Augusztus közepéig tart az őzek párzási időszaka, a tapasztalatok szerint ekkor megszaporodnak a....
2026.07.24
A Zemplén-ralit szervező Észak-Magyarországi Autó és Motorsport Zrt. (ÉMAM) szeretné megrendezni az....
2026.07.24
Az európai autóipar fájdalmas problémával szembesült: a termelés visszaesett, miközben túl sok az....