Fiat 500

Hihetetlen történet Európa legöregebb sofőrjéről és hű társáról

2021.10.25.

Multimédiás múzeumban állítják ki a 104 éves korában elhunyt Emilio Zumerle autóját, egy Fiat 500 Giardinierát, amit a férfi 1967-től egészen haláláig, 2016-ig vezetett - írja a római La Repubblica napilap internetes kiadása.

Vannak autók, amelyek életre szóló hű társaknak bizonyulnak. Ez történt azzal az acélszürke Fiat 500 Giardinierával is, amelyet Emilio Zumerle 1967-ben vásárolt, hogy a piacra szállítsa a kertjében termett zöldségeket és gyümölcsöket. Ennek az „időszámítás előtti” kombinak ő volt az első és egyetlen tulajdonosa. A megbízható autót teljes megelégedésére vezette egészen 2016-ban bekövetkezett haláláig. Ebben még nem lenne semmi különös, csakhogy Emilio Zummerle 104 évig élt.

Ha minden igaz, ő volt a legidősebb európai, aki ebben a korban még autót vezetett. Elképesztő, hogy halála évében, 104 évesen még megújította vezetői engedélyét.

Zumerle úr még 100 éves kora felett is rendszeresen használta hűséges Fiat 500-asát vásárláshoz, horgászáshoz, vagy a még mindig szenvedéllyel művelt kis veteményeskert gondozásához szükséges eszközök megvásárlásához. Halála után fia, Fausto, nehéz szívvel bár, de úgy döntött, eladja a gyönyörű Giardinierát, amit a Fiat 500 Club Italia azonnal meg is vásárolt. Így néhány nappal ezelőtt az egyesület delegációja útra kelt Zumerle úr városába, Montorio Veronesébe, hogy eleget tegyen emlékmentő küldetésének.  

A klub egyik vezetője, Alessandro Vinotti annyira ragaszkodott a már-már ereklyének minősülő oldtimerhez, hogy saját lánya számára vásárolta meg a kocsit, megosztva az ikonikus autók iránti szenvedélyét a családjával.

„Már jó ideje kerestem egy 500-as Giardinierát, és a 104 éves sofőr és hű társának története megérintett. Feldob a lehetőség, hogy ne érjen véget ennek az 500-asnak a története, és még hosszú éveken keresztül „életben tartsuk”. Emilio emléklét ápoljuk azzal, hogy a klub rendezvényeire elvisszük az autóját és elmeséljük a két hűséges társ történetét” – mondta Vinotti.

Emilio Zumerle fia, Fausto elégedetten nyilatkozott: „Hatalmas öröm számomra, hogy az autó jó kezekbe került, az édesapám által annyira szeretett Giardiniera új otthonra talált, ahol kedves és elkényeztetett családtag lesz.”  

„Az autót a Fiat 500-asok legendás garlendai multimédiás múzeumában is kiállítjuk majd. Az itt szemlére tett autók nem csak Olaszország történelméről mesélnek, hanem azoknak a klubtagoknak a fantasztikus emlékeiről, akik nagylelkűen kölcsönzik az autókat ideiglenes kiállításokra” – mondta Domenico Romano, a Fiat 500 Club Italia alapítója. Közölte: „Valódi kiváltság számomra, hogy annak idején személyesen, számos alkalommal találkozhattam találkozhattam az akkor már 100 év feletti Emilio Zumerlével. A Fiat 500-asok iránti közös szenvedélyünk kapcsán igazi barátokká váltunk.”

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.12
Ezúttal lehetetlen favoritot választani, szinte minden csapatnak van esélye győzni. ..
2026.06.12
A piros-fehér TR010 Hybridek különböző, előre nem várt okok miatt nem jutottak be az időmérő utolsó....
2026.06.12
Egy rejtett ikon, amit sokan nem ismernek.   ..
2026.06.12
A Ryanair új, Pozsony–Prága járat indítását fontolgatja, amely akár már jövőre elindulhat. Erről a....
2026.06.12
A holland ügyészség 2030-ig több mint kétszeresére növelné az automatizált közúti ellenőrzési....
2026.06.12
Forgalmas nyári szezonra készül a Budapest Airport az idén is - hangsúlyozta Francois Berisot, a....
2026.06.12
A rolleres károk csaknem kilencven százalékát bérelt eszközökkel okozzák, ezért is sürgető a....
2026.06.12
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Royal Caribbean: a finnországi Meyer Turku hajógyár hivatalosan is....
2026.06.12
1989-ben a Lexus elegáns limuzinokkal lépett be a prémiumautók piacára. A japán márka a kiváló....
2026.06.12
A Toyota első elektromos autója, a bZ4X Touring így, ebben a kombi karosszériában érett be. Erős,....