Forma-1

Hivatalos: Bottas pótolja Rosberget a Mercedesnél

2017.01.17.

A Williams elengedte a finnt a világbajnok istállóhoz, Valtteri Bottas helyére pedig a nyugdíjból visszahívott Felipe Massa fog beülni.

A Williams hivatalosan is bejelentette, amit már egy hónapja pletykálnak: Valtteri Bottast elengedték a Mercedeshez, a finn helyére pedig Felipe Massát szerződtetik, aki mégsem vonul vissza a Forma-1-től. Sokan már hetekkel ezelőtt tudni vélték, hogy Bottas lesz a Mercedes kiszemeltje, amit többek között arra is alapoztak, hogy a menedzsmentjének a tagja az a Toto Wolff, aki egyben a Mercedes csapatfőnöke.

A Williams már Rosberg visszavonulása előtt bejelentette, hogy az egyik versenyzője 2017-ben a brit újonc, a 18 éves Lance Stroll lesz. Azonban a grove-i istállónak szüksége volt egy tapasztaltabb, idősebb versenyzőre is, többek között azért, mert a főszponzora az alkoholos vermutokat gyártó olasz Martini cég, másrészt pedig azért, hogy a szabályváltozások ne okozzanak sok bonyodalmat a csapaton belül, és, hogy megfelelő visszajelzéseket kapjanak az új autóról.

Felipe Massa vállalta, hogy még egy évet versenyez a Forma-1-ben a Williams színeiben. „Mindig is az volt a szándékom, hogy 2017-ben is versenyezzek valahol, a William pedig az a csapat, amelyik közel áll a szívemhez. Valtteri nagy lehetőséget kapott a nagy fordulatoknak köszönhetően, minden jót kívánok neki a Mercedesnél. Amikor a Williams visszahívott magához, úgy éreztem, az a helyes, ha igent mondok nekik. Még nem vesztettem el a lelkesedésemet a sport iránt, és nagyon motivált vagyok abban a tekintetben, hogy vezethessem az új Williams FW40 versenyautót” - nyilatkozta Felipe Massa a bejelentést követően.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.14
Mostantól a Civicben is elérhető a Honda S+ Shift technológiája, amely az új Prelude-ben....
2026.08.14
Hogyan lehet úgy életre hívni a Peugeot egyik legendás sportmodelljének szellemiségét, hogy az....
2026.08.14
Az aerodinamikára alapozott pickupot Forma-1-es szakértők tervezték és több hely lesz benne, mint....
2026.08.14
A francia légitársaság november 8-ig meghosszabbította a Babybus néven becézett A318-asok....
2026.08.14
Az Alpine tanácsadója, Flavio Briatore szigorítana a költségvetési limiten annak érdekében, hogy a....
2026.08.14
Köszönhetően a kínai állami ipari minisztérium fotóinak, máris láthatjuk, hogy milyen lesz a Smart....
2026.08.14
A Kánya Repülő Klub alelnöke, Buzás Ádám nagy kihívás elé néz, a Magyar válogatott keret tagjaként....
2026.08.14
Összeszedtük a japán prémiummárka legkisebb példányszámban gyártott modelljeit, amelyek között....
2026.08.13
Vendég: László Márk kenéstechnikai szakmérnök, az IGOL hivatalos magyarországi importőre ..
2026.08.13
A BMW 2026-ban is meghatározó szereplője lesz a Monterey Car Week eseménysorozatnak: a Monterey-....