Mercedes

Hivatalos grafikákon a Mercedes új csodafegyvere

2015.08.30.

A Mercedes rajzokon mutatta meg, milyen lesz az új C-osztály jövőre debütáló DTM változata.

A Mercedes nemrég mutatta be az új C-osztály kupé változatát, így nem meglepetés, hogy a következő évi DTM versenyautónak már ez lesz az alapja. Az AMG C 63 Coupé azt a versenyautót fogja váltani, amely idén már két győzelmet szerezett a bajnokságban.

A 2016-os versenyautót életnagyságban már a szeptemberi Frankfurti Autószalonon is meg lehet majd tekinteni, ahol a Mercedes a többi márkájával hagyományosan a Forum pavilont szokta teljes egészében elfoglalni.

Azt még nem lehet tudni, hogy az Audi is új autót épít-e 2016-ra, egy évvel később viszont a jelentős szabályváltozások miatt mindenki új autó építésére lesz kényszerülve. a BMW már bejelentette, hogy 2016-ban is az M4 jelenleg használt változatával fog rajthoz állni a bajnokságban.

Az új Mercedes-AMG C 63 Coupé új mércét jelent majd a formatervezés és a menetdinamika terén. ez az utcai modell jó alapot képez a DTM versenyautó számára” – ígéri az autóról Ulrich Fritz, a Mercedes DTM különítményének vezetője. „Már alig várom, hogy az új versenyautót 2016-ban lássam a pályán versenyezni. Ezzel a járművel az a célunk, hogy folytassuk a Mercedes-Benz sikertörténetét a DTM-ben” – tette hozzá.

A Mercedes C-osztály DTM versenyváltozatának különböző generációi eddig 159 DTM futamon összesen 85 győzelmet szereztek.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.10
 Florian Laudan (53) 2026. április 7-én vette át a Dr. Ing. h.c. F. Porsche AG PR, Sajtó,....
2026.04.10
A közúti árufuvarozás volumene nőtt, a vasútié csökkent Romániában 2025-ben - közölte az Országos....
2026.04.10
A kanadai Quarterhill az idei Intertraffic Amsterdam mutatta be integrált útdíj- és szabálysértés-....
2026.04.10
A Ryanair Pozsonyból induló járatokat is törölt, az ok az olaszországi légiforgalmi irányítók....
2026.04.10
A járműveké lesz a főszerep a győri Széchenyi István Egyetemen április 12-én, vasárnap: nyilvános,....
2026.04.10
A Lufthansa légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt törölték a légitársaság pénteki budapesti járatait....
2026.04.10
Egyre közeledik a határidő, és aki eddig kivárt, annak most kell döntenie: még időben beszáll, vagy....
2026.04.10
A közúti árufuvarozásban eddig példa nélküli tesztet szervezett meg Ecseren a Volvo Hungária Kft.....
2026.04.10
A rendezvényen hagyományosan jelen van a hazánkban elérhető elektromos és hibrid gépjárművek....
2026.04.10
A CUPRA Raval világpremierjével a márka ismét bebizonyítja, hogy nem ismer kompromisszumot, ha a....