utánpótlás

Hogy vegyünk autót a gyereknek?

2018.12.21.

A gyerekek felnőnek, nincs mit tenni. Aki pedig felnő, az idővel jó eséllyel jogosítványt akar, amit pedig használni is szeretne, így egy autó is a vágyott tárgyak közé kerül a tinédzserkor vége felé. Persze nagyon szerencsés helyzetben kell lenni ahhoz, hogy egy család megengedhesse magának, de amennyiben a körülmények adottak, érdemes néhány szempontot figyelembe venni az autó kiválasztásánál.

Mindenekelőtt tegyük fel a kérdést: milyen autóra van szüksége a gyereknek? Röviden egy járműre, ami elviszi A-ból B-be. Egy 17 éves döntéshozatali képességei még nem teljesen kifejlettek és nyilván a rutinnak is híján van, így nem meglepő, hogy egészen ritka, ha egy „első autó” sokáigg húzza sérülés nélkül. Épp ezért teljesen felesleges egy drága autót venni a gyereknek.

Az új vagy használt kérdés persze itt is felmerül. A használt autó olcsóbb, kevésbé fáj majd látni rajta  karcokat (mert lesznek!), az új autó viszont nem okoz kellemetlen meglepetéseket, ráadásul biztonsági szempontból is jobb választás lehet.

A tapasztalatlanság és a meggondolatlanság persze nem csak arra bíztatja a szülőket, hogy ne vegyenek indokolatlanul drága autót gyermeküknek, hanem elsősorban a  biztonságos autók felé tereli őket. De mitől lesz egy autó biztonságos? Sok szempont van, nézzük:

  • Érdemes utánanézni, hogy a kinézett autóban milyen baleset-megelőző rendszerek vannak. Ilyen például a ma már szerencsére a legtöbb autóban megtalálható ABS vagy az újabb modelleken (sok egyéb mellett) előforduló sávváltást segítő rendszer és a fékasszisztens.
  • Ha a balesetet elkerülni nem is sikerül, a különböző védelmi rendszerek segíthetnek csökkenteni a sérülés kockázatát. Nem védelmi rendszer, de soroljuk ide a légzsákokat is, amikből sosem lehet túl sok, ezt nem kell magyarázni senkinek.
  • Adná magát, hogy egy kisautót vásároljunk gyermekünknek, ugyanakkor a statisztika azt mutatja, hogy érdemes egy mérettel nagyobb modellt választani, ha a cél a biztonság.
  • Az Euro NCAP oldalát érdemes böngészni, ha konkrét statisztikákat szeretnénk látni egy modellről, ugyanakkor az öt csillagos törésteszt önmagában nem jelent túl sokat, ráadásul fontos megjegyezni, hogy a töréstesztek 60 km/h sebességnél zajlanak, magasabb sebességnél egy papíron különösen biztonságos autó sem jelent biztosítékot a karcolás nélküli kiszállásra.

Szuper, ha megvan az autó, de ne felejtsük el az egyéb költségeket sem. Fontos tisztázni már a legelején, hogy a költségek hogyan is oszlanak meg. Vagy zsebpénzből, vagy valamilyen munkáért kapott pénzből, de fontos, hogy az újdonsült sofőr sajátjának érezze az kocsit. Nem utolsó sorban pedig megtanulja, hogy mekkora luxus is az autó, ami hosszú távon is hasznos lesz.

Érdemes a kölségek egyfajta megosztásában gondolkodni. Nem reális, hogy egy 18 év körüli fiatal egyedül fenn tudjon tartani egy autót, ami azt jelenti, hogy a szülőnek is be kell szállnia a költségekbe, amiért cserébe viszont elvárható a kontroll bizonyos szintje. „Fizetem a biztosításokat, de ha valamilyen kihágás miatt felmegy a havi díja, akkor nem fizetem tovább.”

Végezetül fontos kiemelni, hogy bármennyire is szeretnénk, nem feltétlenül jó döntés, ha önállóan, a gyerek minimális bevonásával választunk autót. Az Ő autója lesz, amihez rengeteg élmény fogja majd kötni, a szülő dolga pedig az, hogy határokat szabjon mind a kiválasztásnál, mind pedig a későbbi élményszerzés során.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.16
A Revuelto SV továbbfejlesztett, 1065 lóerős hajtáslánccal rendelkezik, amely lehetővé teszi, hogy....
2026.08.16
Volt már zenélő út, vízelnyelő, világító, készült műanyagból és egyre több az energiatermelő,....
2026.08.16
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe:  Igazoltatás kánikulában. ..
2026.08.16
Az új Skyline-t például 26 hónap alatt fejlesztették ki a semmiből, miután tanulmányozták, hogy....
2026.08.16
A X. kerület egyik legforgalmasabb vasúti átkelőjénél ellenőriztek a rendőrök; drónnal is figyelték....
2026.08.16
Néhány évvel ezelőtt még Németországból érkeztek a Volkswagen legfontosabb fejlesztései Kínába, ma....
2026.08.16
Nem tudni, hogy pontosan mi vezetett a balesethez, csak találgatni tudnánk – bár a látottak alapján....
2026.08.16
Feloldották a pályazárat az M3-as autópálya 139-es jelű Mezőkeresztes csomópontjában, a forgalom....
2026.08.16
Az augusztus 20-i nemzeti ünnephez kapcsolódva idén is számos helyszínen lesznek programok....
2026.08.16
Mostantól akár egy műszaki áruházban is rátalálhatunk a következő új autónkra. A Geely modelljei a....