De nem kell mindjárt a legrosszabbra gondolni, elég, ha valaki a lakáskulcsát a járgány oldalán végighúzva, a fényezést csúnyán megkarcolva, vagy egy-két kereket leeresztve fejezi ki rosszallását, hogy a kedvenc parkolóhelyét foglaltuk el a nyaralója előtt. Rossz szájízzel fejeződne be egy szép kirándulás…

Tapasztalataim szerint elkerülhető a kellemetlenség.

Nézzük először a leparkolást lakott helyen. Amikor például a Ráckevei-Soroksári Dunára megyek, ahová rendszerint az autó a praktikus jármű, mindig igyekszem helyi emberrel beszélni. „Jó napot kívánok, mondja, kérem, zavarna valakit a kocsim, ha néhány órára itt hagynám?” Eddig mindig pozitív választ kaptam, legfeljebb annyit kértek, hogy pár méterrel odébb álljak meg. És most, hogy már kvázi ismeretségbe kerültünk, biztos vagyok, hogy a ház gazdája szemmel tartja, megvédi az én szemem fényét is. A végén megköszönöm, elbúcsúzom, nyertem egy barátot a vízi túrázóknak.

Egyszer a Hernád árterébe gurultunk le, Abaújvárnál, tetőtartón a kenuval. Persze át kellett hajtanunk a falun, éber szemek rögtön felismerték bennünk a napi látványosságot. Alig álltunk meg, már ott figyelt egy csoport roma csávó. A legnagyobbik, egy colos kamasz, odalépett hozzánk: Itt ne hagyják a kocsit, mert szétlopják a cigányok! Megköszöntem figyelmeztetését, és mikor összeszedelőzködtünk, a vízparton hagyva hitvesemet és kislányunkat, elrobogtam. Nota bene: semmiféle tiszteletlenség nem érte őket, nem léptek túl közel a gyerekek, csak bámultak, ami érthető. Én meg lassan döcögök a főutcán, a házakat mustrálva. Nem valami bizalomgerjesztő környék… Az egyik porta előtt hatalmas termetű, őszbe csavarodó hajú ember ült.

A cikk folytatását ITT találja.