Honda

A Honda Civic bekerült az AUTOBEST 2018 döntősei közé

2017.10.05.

Kiváló tulajdonságainak köszönhetően az új Honda Civic is jó eséllyel pályázik az AUTOBEST 2018 - A legjobb európai vétel díjára

Legutóbb tavaly, a HR-V-vel sikerült a japán márkának bejutnia az első hatba, ami azt mutatja, hogy a megújult választékot csupa kiemelkedő használati értékű modell alkotja. 

Az AUTOBEST Európa legnevesebb autós-újságíróit hívta meg a zsűribe, így a végeredmény 31 ország szakembereinek véleményét tükrözi. Céljuk, hogy megtalálják azt az új modellt, ami a legjobb vételt jelenti az európai vásárlók számára, így az árképzést, a variálhatóságot, a formatervet és a kommunikációs kiegészítőket éppúgy vizsgálják, mint az alkatrész-ellátást vagy a szervizszolgáltatást. Ahhoz, hogy egy típus nevezhessen, indulóárának 20 ezer euró (kb. 6,2 millió forint) alatt kell lennie.

A Civic tizedik nemzedékének bevezetését a Honda történetének legátfogóbb fejlesztési folyamata előzte meg, ami nemcsak a karosszériát, a hajtásláncot és a futóművet érintette, hanem a gyártást is hatékonyabbá tette. Az európai forgalmazás 2017 elején kezdődött. Az ötajtós kivitelt Swindonban, a Honda angliai üzemegységében készítik.

A hat legjobb közül november 29. és 30. között, az olaszországi Vairanóban választják ki a győztest, a 17. AUTOBEST díjat pedig december 15-én adják át.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.11
A Honda tovább erősíti a CR-V, ZR-V és HR-V modellek vonzerejét egy sor átgondolt fejlesztéssel,....
2026.08.11
A BYD környezetvédelmi együttműködési megállapodást kötött a Szegedi Tudományegyetemmel. A lépés....
2026.08.11
Az Audi Q3 gazdagabb alapfelszereltséggel, új digitális funkciókkal és megújult csomagstruktúrával....
2026.08.11
Az amerikai városokban már sok önvezető autó üzemel taxiként. London az első európai város, amely....
2026.08.10
Ha 25-30 év teljes kihagyás után egy nyugdíjas autós újságíró könnyen ráérez egy két és fél mázsás....
2026.08.10
Három autóipari óriás egyesíti erőit a hidrogénhajtás fejlesztésében: a Toyota egyenrangú....
2026.08.10
Miközben a nagy múltú német autógyártók tömegesen bocsátják el az alkalmazottjaikat, a BYD masszív....
2026.08.10
A Soproni Rendőrkapitányság munkatársai július 31-én a Lőver Uszoda strandján, augusztus 6-án pedig....
2026.08.10
Az Audi Forum Neckarsulm látványos koncepcióautók és formatervezési tanulmányok válogatását mutatja....
2026.08.10
Az alacsony vízállás miatt már ezen a héten leállhat az áruszállítás a Rajna egyik kulcsfontosságú....