Honda

A Honda is nagyon készül a 2020-as Genfi Autószalonra

2020.02.26.

Megannyi újdonsággal vág neki a 2020-as Genfi Autószalonnak a Honda. A japán iparóriás kiállítási területén nemcsak a vadonatúj Jazzt és Jazz Crosstart tekinthetik meg a látogatók, hanem a vállalat legújabb elektromos termékeit, valamint az energiagazdálkodáshoz fűződő innovatív megoldásait is.

A Genfi Autószalon ad otthont a vadonatúj Jazz európai premierjének, ekkor találkozhatnak először az öreg kontinens lakói a két villanymotoros e:HEV technikára épülő következő generációval, amelyet – a modell történetében először – kizárólag hibrid hajtáslánccal értékesít itt a márka.

Azért, hogy mindenki megtalálhassa a számára ideális Hondát, a mérnökök terveztek, kifejezetten, az aktív életvitel szerelmeseinek egy szabadidő-autó stílust követő Jazz-t, amit Crosstar névre kereszteltek. Ez az átirat az alapmodell hajtásláncára és utasterére épül, de nagyobb szabad hasmagassággal, egyedi orr-résszel, integrált tetősínnel és vízálló kárpitozással kerül a szalonokba.

A Honda genfi standján azon – a CR-V-nél és a Jazznél alkalmazott – hibrid hajtásláncok is jelen lesznek, amelyeket már az e:HEV néven beharangozott műszaki újítások tesznek hatékonnyá. A Jazzhez fejlesztett e:HEV rendszer alapját két kompakt, nagy teljesítményű villanymotor adja, ezekhez kapcsolódik az 1,5 literes, DOHC-vezérlésű, benzines i-VTEC egység. Energiaforrásként lítium-ion akkumulátorcsomag szolgál, az erőátvitelről innovatív, fix áttételű nyomatékelosztó gondoskodik, a teljesítményleadást pedig intelligens vezérlőelektronika szabályozza.

Az új modellek mellett a Honda mesterséges intelligencián alapuló, illetve mobilkommunikációs eszközei vonják magukra a figyelmet a Genfi Autószalonon. Az érdeklődők megtapasztalhatják, hogy a – hangutasításokkal vezérelhető Honda Személyi Asszisztenshez (Honda Personal Assistant, HPA) hasonló – szofisztikált, könnyen kezelhető kiegészítők révén hogyan simul bele a Honda e és az új Jazz a modern életvitelbe. Ezt hivatott elősegíteni az a sok mobilkommunikációs technika és szolgáltatás is, ami a My Honda+ okostelefon-alkalmazás segítségével vehető igénybe és mindkét modellnél az alapfelszereltség része.

A Honda elektromosautó-töltéshez és energiagazdálkodáshoz fűződő innovációi szintén megcsodálhatók lesznek Genfben. Kiállítják például a Honda Power Chargert, valamint az Ubitricityvel közösen kidolgozott városi töltőrendszer főbb egységeit, és a Honda Power Manager prototípusát is szemügyre vehetik a látogatók. Utóbbi lehetővé teszi, hogy a elektromos járművek áramot töltsenek fel a közműhálózatba, így teljesen új korszak kezdődhet az e-mobilitásban.

A jövőbe mutató műszaki megoldások szomszédságában három igazi nagyágyú kap helyet, nevezetesen a Civic Type R család három legújabb tagja: a GT, a Limited Edition és a Sport Line. Bár mindhárom modell ámulatba ejtő, korántsem biztos, hogy csak köréjük gyűlnek majd a motorsport-rajongók, mivel a Honda sikert sikerre halmozó versenygépei is jelen lesznek. Így például a 2020-as Formula-1 bajnokságban szereplő Red Bull Racing RB16, a MotoGP egyeduralkodójának tekinthető Repsol Honda Team MotoGP RC213V motorkerékpár és a 2020-as Dakar kétkerekű győztese, a Monster Energy Honda Team CRF450 Rally.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.20
Súlyos büntetést kockáztat.   ..
2024.04.20
Öt henger, V-alakban. A valaha volt egyik legbizarrabb motor. ..
2024.04.20
Egy Daewoo Matizhoz kötöztek egy felismerhetetlen roncsot a 3-as főúton. ..
2024.04.20
A közlekedésbiztonsági feladatokban legügyesebb család idén is egy új Skodával mehet haza. ..
2024.04.20
10 éves Grand Cherokee 6 millióért, amire még locsolni kellene egy kis pénzt ..
2024.04.20
A központi járási ügyészség közvetítői eljárás céljából felfüggesztette az eljárást azzal a....
2024.04.20
Az Energiaügyi Minisztérium közleménye szerint márciusban 80 százalékkal nőtt az értékesítés 2023-....
2024.04.20
A TCR World Tour egyetlen magyar versenyzője az első helyről indulhat a szombati első futamon....
2024.04.20
A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a ....
2024.04.20
Rendkívül izgalmasan alakul a rali-vb szezon második aszfaltos versenye, ugyanis még Ogier is....