fejlesztés

A Hübner cég bővíti gyártókapacitását

2017.07.27.

A német tulajdonú Hübner-H Gumi- és Műanyagipari Kft. mintegy 3,4 milliárd forint beruházással bővíti a nyíregyházi járműipari gyártóüzemét, ezzel 125 új munkahelyet hoz létre, a fejlesztéshez a magyar kormány 844 millió forint vissza nem térítendő támogatatást ad egyedi kormány döntés alapján - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten.

A miniszter hangsúlyozta: a magyar gazdaság versenyképességét mutatja, hogy a világ számos országában jelentős gyártóbázissal rendelkező, csúcstechnológiát alkalmazó német cégcsoport Nyíregyházát választotta gyártásbővítő beruházásának helyszínéül.

A külgazdasági és külügyminiszter elmondta, hogy a Hübner német vállalatcsoport régi hagyományokkal rendelkezik a tömegközlekedési eszközök gyártásában. Az 1946-ban alapított Hübner vállalat nevéhez jelentős ipari teljesítmények, innovációk fűződnek. Például a Franciaország és Nagy-Britannia között lévő csatorna alagútban az autókat szállító vonatok gumicsatlakozásait ez a cég kezdte gyártani - tette hozzá a miniszter.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a Hübner-H Gumi- és Műanyagipari Kft. beruházásáról tartott sajtótájékoztatón a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) fővárosi székházában 2017. július 27-én.  A német tulajdonú cég mintegy 3,4 milliárd forint beruházással bővíti a nyíregyházi járműipari gyártóüzemét, ezzel 125 új munkahelyet hoz létre. A fejlesztéshez a magyar kormány 844 millió forint vissza nem térítendő támogatatást ad egyedi kormány döntés alapján. MTI Fotó: Máthé Zoltán

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a 2015. és a 2016. magyar beruházási rekord éveket követően az idei esztendő első félévi adatai alapján reális az esély arra, hogy Magyarországon 2017-ben újabb csúcsot érjenek el az itteni beruházások. Az idén az első félévben 47 új magyarországi befektetésről állapodtak meg a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) közreműködésével a tavalyi egész évi, rekordot jelentő 71 projekttel szemben - mondta a tárcavezető.

A külgazdasági és külügyminiszter kiemelte: a beruházásokért folyó nemzetközi versenyben való sikeres szereplés érdekében Magyarország biztosítja a legjobb befektetési környezetet Európában, itt van a legalacsonyabb társasági adó, személyi jövedelemadó, a munkára rakódó közteher pedig folyamatosan csökken.

Szijjártó Péter kitért arra, hogy a magyar-német gazdasági együttműködés fontos alapja a magyar gazdaság teljesítményének. Rámutatott arra, hogy a Hübner cég nyíregyházi termelésének növelése a magyar exportot is bővíti, hiszen a társaság termelésének 99 százalékát külföldön értékesíti.

Ingo Heerdt, a Hübner-H Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a hetven éves múlttal rendelkező német családi vállalkozás 2500 alkalmazottat foglalkoztat leányvállalatain keresztül,  érdekeltségeik vannak Németországon kívül Brazíliában, az Amerikai Egyesült Államokban, Kínában, Malajziában, Indiában, Európa számos országában, például Magyarországon kívül Olaszországban, Franciaországban, Svédországban, Oroszországban.

Az 1997-ben alapított magyarországi vállalat 650 munkatársat foglalkoztat, a nyíregyházi gyár jelentős szerepet tölt be a cégcsoporton belül, piacvezető szerepe van a közúti és vasúti csuklóharmonikák gyártásában - mondta az ügyvezető, aki szerint a  most bejelentett fejlesztés megvalósításával javul a gyártástechnológia minősége, a termelékenység, megszilárdítják a 70-80 százalékos piaci részesedésüket a világ járműipari harmonika gyártásában.

A Hübner-H Kft. tájékoztatása szerint a nyíregyházi gyár fejlesztése 2016 augusztusában kezdődött, és várhatóan 2023 végén fejeződik be. A fejlesztés keretében 1,8 milliárd forint értékben világszintű technológiát képviselő gépeket vásárolnak, továbbá korszerű informatikai hátteret alakítanak ki, 8500 négyzetméter alapterületű gyártócsarnokot építenek. A vállalt 125 új munkahelyből 60-at már betöltöttek.

MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.01
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Elavult kerékbilincsek. ..
2026.02.01
Igazi motorsport legendák, klasszikus versenyautók szerepelnek a legdrágábbak pályáján.  ..
2026.02.01
Mivel a forgalmat megállították, a dugó egyre nagyobb, már legalább 2 kilométeres. ..
2026.02.01
A spanyol autóipar egyik legendája, a Pegaso Z‑102 hamarosan újjászülethet, méghozzá egy olyan....
2026.02.01
A versenysport szabályrendszere néha különös. Egy ilyen kiskapu hívta életre a Toyota GT-One....
2026.02.01
A Kalasnyikov nem csak egy AK-47-es: most egy moduláris oldalkocsival ellátott elektromos....
2026.02.01
A Szeged felé vezető oldalon történt a karambol – közölte az Országos Katasztrófavédelmi....
2026.02.01
A Xiaomi és a neves videojáték-fejlesztő Polyphony Digital bejelentette, hogy a Xiaomi SU7 Ultra is....
2026.02.01
A brit Billy Bolt győzelmével zárult a Superenduro GP motoros világbajnoki sorozat budapesti....
2026.02.01
Kreativitás és egyediség találkozása: a MINI Paul Smith Edition különkiadás megérkezett az utakra. ..